A gazdákra kell összpontosítania az EU közös agrárpolitikájának

2024. szeptember 10. 19:32
Magyarország álláspontja szerint az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) a gazdákra kell összpontosítania - mondta az agrárminiszter kedden Budapesten, az EU-tagállamok agrár- és halászati minisztereinek informális találkozóját követő sajtótájékoztatón.
A gazdákra kell összpontosítania az EU közös agrárpolitikájának
Nagy István szerint az uniós agrárminiszterek kiemelt feladata, hogy közös álláspontot kialakítva meghatározzák a 2027 utáni agrárpolitika irányait. A magyar uniós elnökség időzítése ebből a szempontból különösen fontos, hiszen az új Európai Bizottság még nem állt föl, de ezt a testületet kell majd meggyőzniük a tagállamok tárcavezetőinek a követendő célokról - tette hozzá. A mostani időszak lehetőség a javaslatok és elvárások kialakítására, Budapest pedig az első állomásnak tekinthető a közös álláspont megfogalmazásában - hangoztatta az agrárminiszter.
Nagy István: A közös uniós agrárpolitikának a gazdákra kell összpontosítania
Nagy István közölte, hogy a budapesti tanácskozáson az uniós agrártárca-vezetők egyetértettek az erős, különálló KAP létjogosultságában, hiszen erre mind a mezőgazdaság fejlődése, mind az élelmiszerbiztonság érdekében szükség lesz a továbbiakban is. A módosítások azonban elkerülhetetlenek, hiszen a jelenlegi rendszer túl bonyolult, túl bürokratikus, minden változtatás nehézkes, miközben a társadalmi, gazdasági, környezeti változások viszont gyorsan követik egymást. A KAP stratégiai terveknek "valóban stratégiainak kell lenniük", tartalmukat egyszerűsíteni, a módosítás lehetőségét pedig könnyíteni kell - fogalmazott Nagy István, aki más agrárminiszterekkel egyetértésben sürgeti többek között a kifizetési rendszer egyszerűsítését. A találkozón a többség a kockázatmegelőzési és kockázatkezelési eszközök kiterjesztésében, a mezőgazdasági biztosítások megerősítésében is egyetértett, mert ezekkel ellensúlyozni lehet a piaci válsághelyzeteket és a természeti károkat - mondta.
Nagy István megjegyezte, hogy nem a termelőket kell hibáztatni az éghajlatváltozás miatt, hiszen azt nem ők idézték elő, viszont a kedvezőtlen hatások őket is érintik. Az EU minden tagállama szembesül a túl sok vagy a túl kevés csapadék következményeivel, a termelők ugyanakkor segíthetnének az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, csupán érdekeltté kell tenni őket a zöld átállás sikerében, és meg kell találni az egyensúlyt a kötelezettségeik és a versenyképességi szempontjaik között. Az agrárminiszter szerint a Budapesten tartott megbeszélés teljesítette a magyar EU-elnökség elvárásait, és lefektette a következő agrárpolitikai ciklusra vonatkozó közös javaslat alapjait. Az erről szóló tárgyalások folytatódnak a magyar EU-elnökség alatt - mondta Nagy István, aki bízik abban, hogy az Európai Bizottság figyelembe fogja venni az agrárminiszterek álláspontját.
 
forrás: kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka 2023: egy megmérettetés, ahol mindenki győztes

2023. október 11. 17:01
A Bor és Piac szaklap a MATE Budai Campusán megtartott eredményhirdetésen ismertette a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka 2023. évi győzteseit és helyezettjeit.
A Bor és Piac szaklap a MATE Budai Campusán megtartott eredményhirdetésen ismertette a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka 2023. évi győzteseit és helyezettjeit.

PREGA 2023 – előadások és workshopok, itt van a részletes program!

2023. január 13. 11:20
Teljesen új programelemekkel bővült a PREGA. A rendezvény fővédnöke Nagy István agrárminiszter.
 
A PREGA konferencián a résztvevők választ kaphatnak arra, hogy milyen stratégiák mentén érdemes fejleszteniük saját gazdaságukat. A kétnapos agrárdigitalizációs rendezvény megújult programmal, még több gazdálkodói tapasztalattal, egyedülálló networking lehetőséggel és most először önálló workshop-délutánnal jelentkezik 2023-ban.
 
A PREGA időpontja: 2023. február 8-9.
 
A PREGA helyszíne: Budapest, Aquaworld Resort, Közép-Európa egyik top wellness helyszíne és konferencia központja
 
A rendezvény fővédnöke Nagy István agrárminiszter.