A Get Holistic Health internetes egészségtudományi folyóirat cikke a tanulmány tudományos nyelvét „lefordítva”, közérthetően tárja olvasói elé az összefüggés kémiai hátterét.
A glutén- vagy lisztérzékenység tünetei megdöbbentően hasonlítanak azokhoz a tünetekhez, amelyeket a glifozátnak kitett laboratóriumi állatok mutatnak, állítja a tanulmány szerzői, Anthony Samsel, az USA környezetvédelmi ügynökségének (EPA) különböző mérgezésekkel foglalkozó független kutatója és Stephanie Seneff, a Massachusetts Technológiai Intézet (MIT) vezető kutatója. Halakon végzett kísérletek azt bizonyítják, hogy a glifozát lebontja az emésztőenzimeket és elpusztítja a bélbaktériumokat, károsítja a nyálkahártyát és a bélbolyhokat, fokozza nyák (mucin) termelődését a gyomorban. Ugyanezt tapasztalják az orvosok, amikor valakinél lisztérzékenységet diagnosztizálnak, állítják a szerzők.
Az 1990 óta mért adatok szerint az Egyesült Államokba a cölikáiás megbetegedések számának növekedése egyenes arányban, exponenciálisan nőtt a búza aratás előtti – illegális - deszikkálására használt glifozát mennyiségének növekedésével (lásd a grafikont). Ez a gyakorlat a 80-as években kezdett elterjedni az amerikai mezőgazdaságban, és a 90-es években már rutinszerűvé vált. Az esetek számának ugrásszerű növekedése a 2000-es években a diagnosztikai eszközök kifinomultabbá válásának is betudható, de a szerzők szerint ennél többről van szó.
2009-ben a kutatók 1948 és 1954 között levett és lefagyasztott immunszérumban glutén-antitesteket kerestek, és összehasonlították a ma élő emberből származó anyaggal. Azt tapasztalták, hogy
A tudósok azt is megállapították, hogy a cölikáia együtt jár az emésztőrendszer hasznos baktériumflórájának károsodásával, ami a glifozát-kitettségnek is egyenes következménye. A lisztérzékenyeknél károsodnak a citokróm P450 enzimek, és jól ismert tény az, hogy a glifozát gátolja a citokróm P450 enzimek termelődését. A cölikáiás betegségekkel együtt jár a vas, a kobalt, a molibdén, a réz és más mikroelemek hiánya. A glifozát ezeket a nyomelemeket kelatizálja, és az emberi szervezet számára fölvehetetlenné teszi. A triptofán, a tirozin, a metionin és a szelenometionin aminosavak hiánya is megfigyelhető a gluténérzékenyeknél, és ismert tény, hogy ezeket is károsítja a glifozát.
A lisztérzékenyeknél nagyobb a kockázata a non-Hodgkin’s lymphoma kialakulásának. Tudjuk - és az elő megnyert kártérítési per háttere is ezt bizonyítja -, hogy a glifozát-kitettség fokozza ennek a rákos megbetegedésnek az előfordulását. Az Amerikai Rák Társaság (ACS) adatai szerint az elmúlt évtizedek során a nyugati társadalmakban rohamosan nőtt a non-Hodgkins lymphoma előfordulásának aránya. Az 1970 hetvenes évekhez, a glifozát hatóanyag használatának kezdeti időszakához képest 80 százalékkal több esetet regisztráltak.
A lisztérzékenyeknél gyakori szaporító szervrendszeri elváltozások, így például a meddőség, a nemzőképtelenség, illetve a születési rendellenességek szintén összefüggésbe hozhatók a glifozáttal. Hasonló összefüggést fedeztek föl a veseelégtelenségekkel kapcsolatban is, amely a mezőgazdaságban dolgozóknál még gyakoribb.
A párásabb klímájú országokban a betakarítás előtti - egyébként tiltott - deszikkálás elterjedésével rohamosan nőtt glifozát szermaradvány mennyisége a gabonafélékben, a cukorban és más terményekben, állítják a kutatók. A 90-es évek óta a hagyományos gazdálkodásban mindennapos ez az illegális gyakorlat. A deszikkálás során a pusztuló növény a fajfenntartás és szaporodás érdekében több magot érlel be, így fokozódik a betakarítható termés mennyisége. Tehát a növény elpusztításával növelünk hozamot, jegyzik meg ironikusan a szerzők.
A tanulmány végső megállapítsa az, hogy
Ennek az egyetlen módja az ökogazdálkodás, amely során szermaradvány-mentes kenyér- és takarmánygabonát termelhetünk, tiszta élelmiszert ember és állat számára egyaránt.
