A hazai mezőgazdaság jövőbeli teljesítménye nagymértékben függ az innovációtól

2016. június 22. 08:56
A hazai mezőgazdasági ágazat jövőbeli teljesítményét alapvetően az fogja meghatározni, hogy az innováció terén mennyire leszünk sikeresek –mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Rektori Konferencia Agrártudományi Bizottságának ülésén, Debrecenben.
 

Nagy István arról is szólt, hogy a hazai agrárkutatás és - felsőoktatás jövője szempontjából sorsdöntő kérdés az emberi erőforrások biztosítása. Felhívta a figyelmet arra, hogy egyre nagyobb mértékű elöregedés jellemzi a hazai agrárkutatást, ami magas kockázatot hordoz magában. Ha nem történnek gyors és hatékony változások, akkor utánpótlás hiányában 5-10 éven belül tudományos műhelyek üresednek ki és szűnnek meg- jelentette ki.

Az államtitkár leszögezte, a kutatói létszám növeléséhez nélkülözhetetlen a fiatal kutatók intenzívebb bevonása, a kutatók magyarországi kutatóhelyekre irányuló mobilitásának fokozása, valamint a doktori képzés minőségének javítása és kibocsátásának növelése.

Az elkövetkező évek kulcskérdése, hogy mennyire sikerül a hazai mezőgazdasági termelés és a feldolgozóipar közötti kapcsolatrendszert újjáépíteni, megerősíteni- hangsúlyozta Nagy István.

Forrás: FM

Kapcsolódó cikkek

A magyar zöldség-gyümölcs szektor erősítése

2016. július 26. 08:45
A magyar zöldség-gyümölcs szektor erősítése a célunk a 2011-ben elindított Nemzeti Dinnye Programmal – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a magyar dinnye promóciós program sajtótájékoztatóján.

Hatalmas minimálbér-emelést szeretne a SZEF

2018. október 11. 08:50
Jelentős béremelést szeretne elérni a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), 2019. január 1-jétől a minimálbért bruttó 190 ezer forintra, a garantált bérminimumot pedig bruttó 247 ezer forintra javasolják emelni – mondta Földiák András, a SZEF elnöke szerdán Budapesten az Andrássy téren tartott sajtótájékoztatón.