A jó pálinkához elhivatottság kell

2023. június 30. 13:13
Évek óta egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy a pálinkák esetében is növekszik a minőség, ami számunkra nagyon fontos visszajelzés - jelentette ki dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára a 2023. évi Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny ünnepélyes díjátadóján, csütörtökön, Budapesten.
A jó pálinkához elhivatottság kell
A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a minőségi fogyasztás az, amire érdemes hangsúlyt fektetnünk. Mindannyiunk felelőssége a szemléletformálás, a tudatos alkohol fogyasztásra való felhívás. Dr. Felkai Beáta Olga kifejtette, hogy a korábbiakban az Agrárminisztérium létrehozta a pálinkatörvényt. Azonban a szabályozási környezet mellett fontos a támogatási oldal is. Az elfogadott KAP stratégiából a tárca a jövő év elején is tervez az élelmiszeripar számára újabb keretet megnyitni. Bízunk benne, hogy ebben az italgyártás profitálhat - tette hozzá.
 
A helyettes államtitkár pozitívan értékelte, hogy egy ilyen nagy múltú ital és az ehhez kapcsolódó fogyasztási kultúra fejlődik, emellett pedig a gyártók teljesítménye is emelkedő pályán van.  Remélem, hogy a továbbiakban is megmarad a jó munkakapcsolat a Pálinka Nemzeti Tanács és az agrártárca között - zárta sorait.
Idén a „Magyarország legjobb pálinkája – 2023” díjat A Kövér Pálinkafőzde Besztercei Szilvapálinkájának adta át dr. Felkai Beáta Olga
 
forrás: kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

AZ ERDŐK FENNTARTÁSA KÖZCÉL, HASZNUK MINDEN ÁLLAMPOLGÁRÉ

2024. május 17. 14:10
Az állam kiemelt kötelessége az erdők védelme és fenntartása, ebben a munkában pedig stratégiai feladat hárul az állami erdészeti cégcsoportokra – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára csütörtökön, Budapesten, az Országos Erdészeti Egyesület küldöttgyűlésén.

Itthon is elmozdultak a terményárak

2023. július 14. 12:11
Úgy látszik, elérte a mélypontot a kukorica, a búza és a repce ára. Vajon megfordulhat az eddigi trend?
 
Bár június eleje óta a tőzsdei árakban jelentős áremelkedés következett be, itthon nem igazán látszódtak a jelei ennek, mert a hatalmas hazai készlet miatt a tőzsdei árak alakulása most időben kissé elcsúszva jelenik meg a hazai terménykereskedelemben.