A kormány fontosnak tartja a települések zöld területeinek gyarapítását

2024. március 20. 15:45
Magyarország eddigi legnagyobb településfásítási programjának részeként, az ország egyik legkisebb településén, a mindössze 28 lakosú Zala vármegyei Lendvajakabfán ültetett el ünnepélyes keretek között három platánfát, az Agrárminisztérium államtitkára kedden délelőtt.
A kormány fontosnak tartja a települések zöld területeinek gyarapítását
Zambó Péter köszöntőjében úgy fogalmazott: Magyarország kormánya kiemelten fontosnak tartja a vidéki emberek életkörülményeinek javítását, a települések zöld területeinek gyarapítását. Emlékeztetett, hogy 2019-ben indult az Agrárminisztérium támogatásával az Országfásítási Program, amelynek része a 2020-ban megkezdett Településfásítási Program, ennek köszönhetően négy év alatt kétezer településen összesen 56 ezer fát ültetnek el az idei szezon végéig.
Zala vármegyében a most induló tavaszi ültetési szezonban 39 településen 628 fát ültetnek el, ezzel Zalában eddig összesen mintegy háromezer facsemete elültetésére nyílt lehetőség a Településfásítási Program keretében. Hozzátette, hogy az Országfásítási Program keretében eddig 47 ezer hektárnyi erdő telepítését engedélyeztették, amiből 32 ezer hektár telepítése már meg is történt. "Azok a gazdálkodók, akik erdőtelepítésre adták a fejüket, az elmúlt több mint 30 évben, összesen 237 ezer hektár új erdőt létesítettek Magyarország területén (....) ami 1,1 milliárd facsemete elültetését jelentette" - mondta. Hozzáfűzte: Magyarország erdősültsége 11 százalékos volt a trianoni békediktátum után, erről a szintről sikerült a magyar erdészeknek az elmúlt száz év során az ország erdőterületét megduplázni, meghaladni a 2 millió hektárt. Magyarország fával, cserjével borított erdősült területének aránya jelenleg 25,4 százalék, ami nem áll messze a célul kitűzött 27 százaléktól - mondta.
A kormány fontosnak tartja a vidéki települések zöld területeinek  gyarapítását
Egri Éva (független), Lendvajakabfa polgármestere elmondta: községük lakói értéknek tartják a háborítatlan természeti környezetet. A pályázaton elnyert tíz fából ötöt a falu látványtavának partjára ültették el, illetve a polgármesteri hivatal környékét is zöldítik majd az új platánfák és eperfák.
 
forrás: kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Hogyan metsszük az őszibarackot? Nyissuk meg a fát a fénynek!

2023. március 03. 13:15
Sokan azt gondolják, hogy vannak olyan gyümölcsfajok, amelyeket nem kell metszeni, és tényleg akadnak, amelyek metszés nélkül is „eléldegélnek”, de például az őszibarack egyáltalán nem ilyen.
Ha három-négy évig nem metsszük meg, teljesen elöregszik, visszaszárad és elpusztul. A metszéssel azonban nemcsak arról gondoskodunk, hogy a fánk sokáig éljen, hanem arról is, hogy optimális mennyiségben és minőségben teremjen.

A tartósan vízhiányos időszakban vízjogi engedély nélkül is lehet öntözni

2024. június 03. 11:44
Az Agrárminisztérium támogatta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezését, melynek nyomán a Belügyminisztérium 2024. május 24-ei kezdettel meghirdette a tartósan vízhiányos időszakot az ország egész területére.