Erről lesz szó az interjúban:

• Lázár János szerint óriási lesz az egészségügyi veszteség a koronavírus-járvány miatt, a végén mérleget kell vonni, hogyan vizsgázott az ágazat.
• A kormánybiztos szerint “Budapestország” lettünk, eltűntek a vidéken élő politikusok az ország irányítói közül, de így nem lehet a vidékpolitikát megfelelő rangra emelni.
• Márpedig radikális változás kell a politikában a következő tíz évben: ami forrást csak lehet, vidékre kell rendelni, osztrák, német életminőséget biztosítva a falvakban lakóknak. A legfontosabb a közlekedés fejlesztése, a kötött pályás beruházásokat a főváros körzete helyett vidékre kell vinni. Gigantikus fejlesztés kezdődik továbbá az élelmiszer-feldolgozóiparban, a cél az iparág magyar kézben tartása.
• A kiskereskedelmi multik ellen harcolni kell, fogyasztóvédelmi és építési szabályozásokkal, és támogatni kell a magyar tulajdonú cégeket, mint a Coop és a CBA. Az online élelmiszer-kereskedelem magyar kézben tartása szintén kormányzati stratégia.
• Ami Mészáros Lőrinc terjeszkedését illeti, erről az a véleménye, hogy hosszú és kemény menet lesz, de legitim és reális célnak tekinti, hogy az erőforrások magyar kézben legyenek, és egy erős magyar, nemzeti tőkésosztály jöjjön létre.
• Csányi Sándor OTP-vezérrel való kapcsolatépítését Orbán Viktor egyengette, de hogy mit gondol a saját karrierjének újraépítéséről, azt is elárulja az interjúban.
• Az alapítványi rendszerrel a kormány a nemzeti vagyon privatizációját akarja megakadályozni, de ami a kuratóriumi tagságokat illeti, ha jön egy új kormány, és más szempontjai lesznek, azt a tagoknak szerinte “mérlegelniük kell”.
• Az általa felügyelt Mezőhegyesi Ménesbirtok szerbiai és romániai terjeszkedésre készül.

Agrárügyek átbeszélése miatt találkoztunk, de muszáj valami mással indítani az interjút. A közelmúltban volt egy nyilatkozata, mely szerint a nyugati vakcinák hiánya tehető felelőssé akkor már 20 ezer honfitársunk elhunytáért a koronavírusban. Erre még miniszter elődje, Navracsics Tibor is reagált, értetlenségét fejezve ki az elhangzottak miatt. Továbbra is fenntartja állítását, és van-e válaszüzenete Navracsicsnak?

Természetesen fenntartom, Tibornak viszont semmiképpen nem szeretnék „üzenni”, egyrészt, mert neki köszönhetem, hogy anno kapcsolatba kerülhettem az országos politikával, másrészt mert ma sincs szükségünk közvetítőkre, ha mondanivalónk volna egymás számára. Nem nagy titok, hogy más a stílusunk, őrá mindig jellemző a szakmai udvariasság, rám meg a hétköznapi őszinteség. Ez mondatja velem azt, hogy az Európai Bizottság kapott egy óriási lehetőséget a sorstól, hogy megszerettesse magát Európával, hogy egy hétköznapi dologban segítsen az európai embereknek. És ezt az esélyt szalasztotta el azzal, hogy mind a mai napig nem tud megfelelő mennyiségű nyugati vakcinát biztosítani. Azért is tartom fönn, amit mondtam, mert a szülővárosomban, Hódmezővásárhelyen, a húsvéti hétvégén (interjúnkat április 7.-én rögzítettük – a szerk.) kétezer Szputnyik-vakcinával oltották a választópolgárokat. Ha ez a készlet nem állt volna rendelkezésre, akkor azon a hétvégén senkit nem oltottak volna be ott, közülük sok százan megbetegedhettek, jó páran pedig meghalhattak volna. A keleti vakcina egyelőre megmenti az embereket, a nyugati vakcina hiánya viszont még mindig gondot okoz.

Azért ez még egy nyitott vita, hogy mekkora volt az Európai Bizottság szerepe a nyugati vakcinák beszerzésében, és mekkora a tagállamoké.

Legföljebb kommunikációs vita, mert a helyzet napnál világosabb, és ezt már az ellenzék sem tagadhatja, miután az Európai Bizottság által kötött szerződések napvilágra kerültek. Megjegyzem, nem a transzparenciára máskor oly kényes Bizottságnak köszönhetően. Az EU közös vakcinabeszerzését Brüsszel vállalta és bonyolítja. Sajnos a szó mindkét értelmében.

Amire az az EB válasza, hogy egy keretmegállapodást kötöttek és minden továbbit a tagállamoknak kellett intézniük.

Igen, de magukra húzták az egésznek az engedélyezési eljárását, garantálni akarták a vakcina beszerzését, és mindenkit arra kértek, hogy a közös úton haladjon. Majd politikai kampányt indítottak azokkal a tagállamokkal szemben, amelyek az orosz vagy kínai vakcinák beszerzéséről kezdtek tárgyalni.

Mindenesetre ez a megszólalása kilógott a sorból, mostanában ritkábban nyilvánult meg közéleti témákban, ahhoz szoktunk hozzá, hogy szakpolitikai kérdésekben formál véleményt, elsősorban az agráriumot érintően.

Ez egy helyi rádiónak adott nyilatkozat volt, mert országgyűlési képviselőként az is a dolgom, hogy figyelmeztessem a választópolgárokat arra, mekkora a felelősségük abban, hogy mit hisznek el a sok elhangzó butaságból, hogy kinek a szavára hallgatnak. Arra buzdítom az embereket, hogy minél többen menjenek el beoltatni magukat. Ezt sajnos még nem mindenki akarja megtenni azok közül sem, akik már tehetnék. Ezeknek a honfitársainknak egy része oltásellenes, egy része pedig nem magát az oltást utasítja el, csak válogat a vakcinákban.

Egyetértett azzal a kormányzati döntéssel, amely április hetedikével első lépcsőben lazított a korlátozó intézkedéseken?

Igen. A gazdaság, az emberek szenvednek, a lelkekben pedig hatalmas károkat okozott a járvány az elmúlt egy évben. Nagyon sok embert érint hátrányosan ez a helyzet, a vengélátóiparban, a szolgáltatási szektorban vagy a kereskedelemben dolgozókat, hogy csak néhány példát említsek. Miközben van egy jogos félelem a Covid miatt, van egy várakozás is azzal kapcsolatban, hogy mikor indulhat újra az élet.

Sok mindennel kell egyszerre megbirkózni.

Az egészségügyi veszteség óriási lesz. Amikor majd a végén levonjuk a tanulságokat, bőségesen lesz miről beszélnünk arról, hogyan teljesített az egészségügyi ellátórendszer, mit mutatnak az adataink, mennyi embert veszítettünk el, megtettünk-e mindent, amit megtehettünk volna.

De azt is látni kell, hogy az egészségügyi típusú károkon túl a lelki típusú károk – a szociális, személyes kapcsolatoknak a lazulása – felbecsülhetetlenek.

Járványügyi szakemberek szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy talán korai még a nyitás, és ez még egy visszafogott vélemény volt.

Egy szó mindig elsikkad, amikor a nyitásról beszélünk: a lépcsőzetesség. Senki sem a korlátozások egyik napról a másikra történő teljes feloldásáról beszél, hanem olyan óvatos lépésekről, amelyek a járványügyi szakemberek szerint megtehetők. A történelem azt tanította nekünk, hogy válsághelyzetben a gyors alkalmazkodóképesség a legfontosabb. Ember tervez, a vírus végez, a jó vezető pedig a lehető leggyorsabban változtat a védekezés módján, hogy a járványt is kordában tarthassuk, de a hétköznapok is élhetőbbek maradjanak, mint sok más helyén a világnak. A kormány eddig mindig gyorsan és jól reagált a változásokra. A lépcsőzetes nyitás is jó döntés volt és én várom az iskolakezdést is, mert szükség van arra, hogy a diákok visszamenjenek az iskolába. Nagyon sok gyerek elveszített egy évet, nem csak a tanulmányok szempontjából, hanem a személyes kapcsolataiban is. (Orbán Viktor miniszterelnök lapzártánk után jelentette be, hogy a középiskolák végül csak május 10-én térnek át jelenléti oktatásra – a szerk.)

A mezőgazdaság harminc éve vesztes

Forduljunk rá a szakmai kérdésekre. Amilyen gyászos volt az előző év a járvány miatt a társadalom számára, olyan gyászosra sikeredett az agráriumban is. Ránéztem a KSH adataira, s azt láttam, hogy nagyobb volt a visszaesés a hozzáadott értéket tekintve a mezőgazdaságban, mint az iparban. Ez azért nem rontotta tovább az ország teljesítményét, mert az agrárium súlya kisebb a magyar gazdaságban, mint az iparé. De ettől még tény, hogy nagyobb volt a visszaesés. Mivel magyarázható ez, amikor még a legsúlyosabb járványügyi intézkedések alatt is megvolt a kereslet a mezőgazdaság termékei iránt? Nagyon leegyszerűsítve: enni, inni akkor is ettek, ittak az emberek.

A Covid kevésbé nyomta rá a bélyegét a mezőgazdaság tavalyi teljesítményére, sokkal inkább az időjárásban és a külső gazdasági körülményekben látom a folyamatok magyarázatát. A tavalyi egy közepes év volt az agráriumban, de látni kell, hogy a magyar mezőgazdaság teljesítményét befolyásoló három tényezőből kettőre – a világpiac alakulására és az időjárásra – nincs ráhatásunk. Csak a harmadikra, a költségtényezőre. Ez sok mindent meghatároz az eredményesség tekintetében.

Ha messzebbre tekintek, akkor pedig azt látom, hogy a magyar mezőgazdaság harminc éve vesztes. Vesztese a rendszerváltásnak, vesztese a 2004-es uniós csatlakozásnak. Óriási technológiai lemaradásban vagyunk, ami miatt sokkal jobban érvényesülnek a világpiaci, valamint az időjárástól függő kockázatok.

Úgy érti a veszteséget 2004-el összefüggésben, hogy piacot vesztett Magyarország, vagy politikai értelemben is?

Mindkét értelemben. 2004 óta a magyar „agrárbiznisz” – beleértve az élelmiszergyártást is – folyamatosan zsugorodik, miközben nő a Földön élő emberek száma és – ezzel párhuzamosan – az élelmiszer iránti igény. A szlovákok és a lengyelek abszolút nyertesei voltak az uniós csatlakozásnak az agrárium területén, az elmúlt tíz évben leköröztek minket. Most jött el a pillanat, hogy fordítsunk ezen a folyamaton.

Mielőtt mélyelemzésnek vetnénk alá az ágazatot, álljunk meg egy pillanatra. Mikor 2018-ban kijött a kormányból, egy pár évre eltűnt az első vonalból. Nyilvánvalóan újra próbálta építeni a hátországát…

Elkezdtem konkrét kérdésekkel foglalkozni.

…miért pont az agráriumban kereste azt a fókuszt, aminek a segítségével új alapokra tudta helyezni a saját karrierjét?

Nem a karrierépítés motivált, sokkal inkább az, hogy miközben mások versenyhátránynak tekintették, ha valaki elmegy dolgozni a saját választókerületébe, politikusként vidéken vállal munkát– voltak, akik egyenesen politikai száműzetésnek gondolták a mezőhegyesi, vagy választókerületi tevékenységemet – ezt én nem hátránynak, hanem egy óriási lehetőségnek tekintettem. Egészen az elmúlt évekig nem voltam birtokában sem vállalatirányítási, sem közvetlen gazdasági tapasztalatoknak; ezekre itt, Mezőhegyesen, a tízezer hektáros mintagazdaságban tettem szert. Itt nem a politikai blabla, a mellébeszélés számít, hanem az effektív gazdasági teljesítmény. Olyan politikussá akarok válni, aki meg is tudja valósítani azt, amiről beszél.

Mert ön szerint általában a magyar politikusokra ez nem jellemző, akár jobb- akár baloldaliról van szó?

A magyar politikában kevés olyan ember van, aki nem csak beszélni tud valamiről, hanem megcsinálni is.

A most a parlamentben ülő politikusok tehát megbuknának az élet nagy vizsgáján, ha valós kihívásokkal kellene szembesülniük például a gazdasági életben?

Tény, hogy sokaknak nincsen ezzel kapcsolatban tapasztalatuk. Az ország Budapest-központúvá vált, a politika is. „Budapestország” vagyunk Trianon óta. Meg kell nézni, hogy a kormányzatban, vagy az országos pártok elnökségében mennyi vidéki ember van, akinek meghatározó a szava egy-egy területen.

Ezt egy félrement szelekciónak látja?

Vagy tudatos kimetszése azoknak, akik vidékről jöttek. Ha azt nézzük, hogy az országos politikában szerepet vállalók közül hányan hajtják le a fejüket alvásra esténként vidéken, akkor alig találni ilyen embert. S most nem a parlamenti képviselőkre gondolok, hanem az ország politikai vezetőire, ellenzéket és kormánypártot is beleértve. Nagyon kevés olyan vezető politikus van, aki a fővárostól 150-200 kilométerre éli a hétköznapjait. Ezt én problémának tartom, mert az ország nagyobbik része vidéken él, és az ottani tapasztalatok csak akkor épülhetnek be a politikába, ha a vidéken élő emberek több lehetőséghez jutnak a döntéshozatalban. Ha kimaradnak, akkor nem születnek az ő érdekeiket szolgáló döntések.

Ez lenne akkor az új politikai programjának az alapja? Az agrárium megtámogatásával felemelni a vidéket, és így felépíteni egy új politikai bázist?

A rólam szóló képpel ellentétben nem számolom ki minden lépésemet tíz-tizenöt évre előre. Nem úgy történt, hogy idejöttem Mezőhegyesre, és már akkor tudtam, hogy ebből majd kinő egy vidékfejlesztési programjavaslat vagy egy politikai irány a Fidesz számára. Az itt szerzett tapasztalatok inspiráltak. Az ország egyik legelmaradottabb térségében vagyunk, Dél-Békésben. Kaptam egy mikrólehetőséget, amiből megpróbálok makrópolitikát csinálni.

Eközben azért történt egy s más, például 2019-ben – akárhogy kerülgetjük a témát – a Fidesz mégiscsak elvesztette az önkormányzati választást. Súlyos presztízsveszteségeket szenvedett, lásd Budapest. Törvényszerű, hogy a vidéken dolgozó politikustársaim egy különleges helyzetbe kerültek, hiszen míg a nagyvárosokban ellenzéki kormányzás van, vidéken alapvetően megmaradt a fideszes többség. Ebben a helyzetben kell boldogulni. A Fidesznek vissza kell tudnia találni a vidékhez, azokhoz a százezrekhez, akik úgy érzik, a fejlesztéspolitika több köréből is kimaradtak az elmúlt évtizedekben.

2022-re előre tekintve, a Fidesz végleg elvesztette azokat a városokat, amelyeket 2019-ben elvesztett?

Az biztos, hogy nagyon sokat kell azon dolgozni, hogy visszanyerjük ezeknek a választópolgároknak a bizalmát.

S azon gondolkodtak már, hogy miért vesztették el?

Nem hiszek abban az általánosító magyarázatban, hogy az ellenzék sikeresen változtatta volna kormányellenes népszavazássá az önkormányzati választást, mert épp a vidéki adatok ennek ellentmondanak. Azt hiszem, inkább településenként, „darabra” érdemes vizsgálni az okokat, amit nyilván meg is teszünk, de mindezzel persze nem akarom tagadni a tagadhatatlant: a Fidesz nem szerepelt jól a 2019-es önkormányzati választáson, a fideszes szavazók közül sokan inkább otthon maradtak.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a történtek ellenére ne mondjunk le a fővárosi és a nagyvárosi emberek támogatásáról, hiszen a Fidesznek van egy nagyon erős városi, polgári arca és – ez talán még fontosabb – tartalmas programja, érdemi ajánlata a nagyvárosok polgárai számára.

Most azonban az a legsürgetőbb feladat, hogy vidéken teremtsünk olyan feltételeket, amellyel osztrák vagy német minőségű életet lehet elérni. Ebbe a nagy képbe illeszkedik az a kormánydöntés, amely az eddigieknél jóval több pénzt csoportosít át vidékfejlesztési programokra a következő hat-hét évben.

Oda lehet látni a vidék felzárkóztatása mögé azt a politikai szándékot, hogy erősebben kösse magához a Fidesz a vidéken élő szavazókat?

A Fidesz nem napokban vagy hetekben, hanem évtizedekben gondolkodik. Mi nem a 2022-es parlamenti választás megnyeréséből vagy elvesztéséből vezetjük le a stratégiai döntéseinket, hanem hosszú távra tervezünk. Akkor sem fog összedőlni a világ, ha nem mi nyerünk. A miénk egy hosszútávfutó csapat. Ha netán megvonják tőlünk a bizalmat a választók 2022-ben, a munkát akkor is folytatjuk, hiszen világos jövőképünk és erős, összetartó közösségünk van. Ellenzékből is lehet építeni, mégha az elmúlt évtized ezt nem is bizonyította Magyarországon.

Visszatérve a feladatokhoz, azt gondolom, hogy mi elvégeztük a munkát a nagyvárosokban. Ha ránézünk az ország térképére, azt látom, hogy ezek a települések közelebb kerültek az elmúlt tíz évben Ausztria, illetve Nyugat-Európa nagyvárosainak életminőségéhez. Természetesen nem mondom azt, hogy már ott vagyunk, de a nagyvárosokban már az utolsó szakaszához érkezett a felzárkózás, míg a kisebb településeken gyakran még el sem kezdődött.

Mit értünk felzárkózás alatt?

Az infrastrukturális fejlődést, a jövedelmi viszonyok alakulását, a hozzáférést a kulturális javakhoz. Odáig sikerült eljutnunk, hogy a magyar nagyvárosok – az EU pályázati pénzekre vonatkozó szabályozása miatt – már kimaradnak a felzárkóztatandó európai régiókból. Messze jobb életfeltételeket, életminőséget tudnak már biztosítani, mint a vidéki kistelepülések.

A kormány dolga most az, hogy a mögöttünk hagyott tíz év után, amely Budapestről és – a Modern Városok Programnak köszönhetően – a nagyvárosokról szólt elsősorban, a következő tíz évben a fejlesztéspolitika fókuszát vidékre helyezze át.

Ebben nem mellékes szempont, hogy növekedési tartalék az ország keleti, elmaradottabb térségeiben van. Akkor tudunk Közép-Európa legerősebb országává válni, ha a hétköznapi élet minőségét mi tudjuk a legmagasabb szinten biztosítani. Kikerülhetetlen a helyben maradás feltételeinek megteremtése. Hogy megértsük, honnan indulunk: a 3200 magyarországi településből körülbelül hatszáz olyan van, amely még a mi életünkben könnyen lehet, hogy kiürül, elnéptelenedik. Óriási tehát a kontraszt a városok és a falvak kilátásai között.

Minket az különbözet meg más politikai erőktől, hogy országban, stratégiában, hosszú távban gondolkodunk. Az ellenzéknek egy mondata nincs az agráriumról, vidékfejlesztésről, nekik egy programpontjuk van: ne Orbán Viktor, helyben pedig ne Lázár János legyen! De hogy egyébként ezeken a településeken mit kell tenni, hogyan lehet jobbá tenni az életet, arról semmit nem tudnak mondani és – amint a mellékelt ábra sok helyütt mutatja –  nem tudnak érte tenni sem.

De a Fideszen belül is kell egy doktrínaváltás. Világossá kell tenni, hogy 2022 után, ha kormányon maradunk, törlesztjük végre a magyar politikának a vidékkel, vidéki emberekkel szemben immár 30 éve halmozódó adósságát.

 

www.piacesprofit.hu