A magyarok hazai dinnyét fogyasztanak

2016. május 06. 09:16
A hazai dinnyefogyasztás kilencven százaléka magyar dinnyéből áll - mondta a Földművelési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az V. Nemzeti Dinnyefórumon Medgyesegyházán.

Feldman Zsolt közölte: "a magyar dinnye felkerült a térképre" a korábbi évek termékkóstoltatásai révén, de fogyasztásösztönző kampányok idén is lesznek. Hangsúlyozta: nagyon alacsony a dinnyetermesztők szervezettségi szintje, emiatt nehéz lesz megfelelő pozíciókat kiharcolni a kiskereskedelemben. Szerinte a helyzet középtávon sem tartható, szükség van a kooperációra.

Feldman Zsolt elmondta: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén is kiemelten fogja ellenőrizni a dinnyeárusítókat és az őstermelőket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szigorodó ellenőrzési kötelezettségek miatt a termeléshez kötött támogatások kifizetése várhatóan ki fog tolódni májusra.

A helyettes államtitkár kifejtette: a tervek szerint júniusban jelennek meg a kertészeti gépbeszerzésre fordítható pályázati kiírások, júliusban pedig a fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatásai; előbbire 10, utóbbira 1,8 milliárd forint lesz a rendelkezésre álló keret.

A tavalyi évről szólva Feldman Zsolt kifejtette: a kertészeti ágazat kibocsátása 376,9 milliárd forint volt, ami a teljes mezőgazdasági kibocsátás 15,4 százalékát tette ki. A területalapú támogatási kérelmek alapján úgy látják, 1753 termelő 4702 hektáron termelt dinnyét 2015-ben, a termelési volumen az előző évekhez hasonlóan 200 ezer tonna körül alakult.

Előadása végén felhívta a figyelmet, hogy az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitele révén a gazdák 25 millió forintig tárgyi biztosíték nélkül is vehetnek fel hitelt; és hogy a jelenleg kidolgozás alatt álló, új uniós szabályok alapján akár kamat- és költségmentes hitelt kaphatnak a magyar zöldség- és gyümölcstermesztők, ám egyelőre nem tudni, hogy mikortól.

Sándor László, a Nunhems Hungary Kft. ágazati szakértője elmondta, a legtöbbet exportáló Spanyolországban idén történelmi csúcsra emelkedett a dinnye termőterülete, 19 ezer hektáron termelik a növényt. Magyarországon is körülbelül 10 százalékkal emelkedett a termőterület, viszont ismét a nagyobb méretű dinnyék törtek előre, ami a szakember szerint szembemegy a nemzetközi fogyasztói trendekkel, ugyanis egyre inkább a kisebb, 1,5-3 kilogrammos fajták a keresettebbek.

Oravecz Tamás, a Dinnyetermelők Országos Egyesülete elnöke a fórumon elmondta: a dinnyetermelők legnagyobb ellensége jelenleg az időjárás, "a hírek szerint Tolnában megfagyott a dinnye és Szabolcsban is problémák vannak". A közeljövőben pedig főként a piacszerzés okozhat majd problémát szavai szerint, ugyanis nagyobb területen vetettek idén az időjárási viszonyoknak jobban ellenálló tökre oltott dinnyét, emiatt nagyobb termés is várható. Hangsúlyozta: idén is fontos lenne az áruházláncokkal megállapodni arról, hogy a hazai dinnye beérésekor leállítják az importot.

forrás: hirek.elelmiszerklub.hu

Kapcsolódó cikkek

Módosultak az erdei faválaszték szállítás szabályai és nyomtatványai

2018. március 14. 07:42
Magyarországon bármely területről kitermelt, ún. erdei faválasztékot csak szállítójeggyel lehet szállítani. Nemrég módosult a szállítás szabályait és az ahhoz szükséges nyomtatványokat leíró jogszabály. A Nébih honlapján elérhetőek mind a kereskedelmi célú, mind a saját használatra történő szállítás legújabb nyomtatványai.

Életminőség-központú gazdaságpolitikát sürget az osztrák WIFO

2016. július 15. 10:27
A növekedési mutatók helyett az életminőség javítását előtérbe helyező gazdaságpolitikai irányváltást sürget az osztrák WIFO gazdaságkutató intézet Bécsben bemutatott "Österreich 2025" programjavaslatában.