A Magyarok kenyere program a magyar gazdák hálaadása

2024. december 06. 19:50
A Magyarok kenyere - 15 millió búzaszem program a magyar gazdáknak a tettekben megnyilvánuló hálaadását jelenti - mondta az agrárminiszter csütörtökön a Bács-Kiskun vármegyei Tasson.
A Magyarok kenyere program a magyar gazdák hálaadása
fotó: elemi.hu
 
Az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány (ÁGOTA) Bács-Kiskun vármegyei rendezvényhelyszínén, ÁGOTA Falván zajló Magyarok kenyere - 15 millió búzaszem jótékonysági kezdeményezés 2024. évi Kárpát-medencei adományozó ünnepségén Nagy István elmondta: hálaadás ez a kezdeményezés a gazdáknak egyrészt azért, mert élnek, de hálaadás azért is, mert volt erejük elvégezni a kétkezi munkát és ennek eredménye is van; hálaadás azért is, mert láthatják a hálás tekintetét azoknak, akiknek átadják a felajánlásaikat.
 
Az agrárminiszter hangsúlyozta: a magyar gazdák ereje a Magyarok kenyere programnak is biztos hátteret ad, hiszen az tud segíteni másokon, akinek van miből adnia, de anélkül a jóakarat nélkül, ami ebben a programban a gazdák részéről megnyilvánul, az eredmények csak rideg számok maradnának - fogalmazott.
Fotó: Fekete István
 
Mint mondta, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) bekapcsolódásával a program szellemisége kiteljesedett azzal, hogy már a határon túli magyarság is képviselteti magát a közös munkában. Kiemelte: a magyar gazdálkodókat egyesítette a szolidaritás eszméje, az adományozott termény mennyisége több mint egy évtized alatt megszázszorozódott. Nagy István közlése szerint a Kárpát-medencei gazdatársadalom önzetlen, segítő szándékú összefogásának nemes gondolatából mára az egyik legjelentősebb, legszélesebb tömegeket megmozgató, nemzeti szintű karitatív kezdeményezéssé terebélyesedett a Magyarok kenyere - 15 millió búzaszem program.
 
"Ezen a programon keresztül tanúságot teszünk a magyar kultúra szeretetéről éppúgy, mint a hagyományaink tiszteletéről, az önzetlen segítő szándékról, a rengeteg jóindulatról, amely évről évre azt üzeni, nem vagyunk egyedül, számíthatunk egymásra" - fogalmazott.
 
Az agrárminiszter elmondta: 1100 tonna búza gyűlt össze, és az aszály ellenére is nőtt az adománybúza mennyisége, ami megmutatja "a magyar gazdák hozzáadott értékét és a vidékmegtartóerejét" is. Hozzátette, hogy idén is tudtak zöldségfelajánlással, számítástechnikai eszközökkel, vetőmaggal, illetve anyagi támogatással is segíteni.
Fotó: Fekete István
 
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: a Magyarok kenyere program olyan jó gyakorlat, amelyet külföldön is be kell mutatni. Hozzátette: húsz évvel ezelőtt ezen a napon zajlott a szégyenteljes népszavazás a kettős állampolgárságról, amely a közösségrombolásról szólt, a Magyarok kenyere program azonban éppen a közösségépítésről szól. A gyermekvédelemnek pedig arról kell szólnia, hogy "hitet, bizalmat és közösséget adunk a fiataloknak" - fogalmazott.
 
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke arról beszélt, hogy bár kis közösség a gazdáké, a Magyarok kenyere program új elemeként az elmúlt évben elindított Magyarok Kenyere a Jövőért Ösztöndíjprogram révén idén már a tavalyinál kétszer több, 25 fiatal részesült egyéves ösztöndíjban, amit tanulmányaikra, szakmai fejlődésükre vagy a gazdálkodással kapcsolatos fejlesztésekre fordíthatnak. Közölte, hogy a hajdúnánási asszonyok által Szent István ünnepére készített aratókoszorút Ágota Falva kápolnájának ajándékozzák. A több ezer búzaszálból készült koszorú a gazdák összetartó erejét és a nemzet iránti felelősségvállalását jelképezi - tette hozzá.
 
Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint a Magyarok kenyere program jó példát mutat mind a 15 millió búzaszemmel, mert "megszünteti azokat a határokat, amelyeket ránk róttak, és amelyek elszakításra késztetnének bennünket" - fogalmazott. Hangsúlyozta: "számíthatunk egymásra: számíthatnak a rászorulók a gazdákra".
 
Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke köszönetet mondott mindenki nevében a gazdatársadalomnak, amiért ilyen kiemelkedő példát mutatnak hazaszeretetből, összefogásból és szolidaritásból.
 
Kothencz János, az ÁGOTA Közösség vezetője arról beszélt, hogy Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója 13 megyében mintegy hatezer, családját nélkülözni kénytelen gyermeket és fiatalt gondoz hosszú évek óta. A Magyarok kenyere program összefogásának köszönhetően ebben az évben összesen 14 ezer 500 kilogramm lisztet oszthatnak szét a nevelőszülői hálózatokban, a nevelőszülő családok körében, illetve a gyermek- és lakásotthonokban.
 
Salacz László, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: az ÁGOTA célja, hogy minden rábízott gyermek harmonikus, biztonságos és szeretetteljes közegben nőjön fel; esélyt kapva a boldog, sikeres élethez. Mint mondta: ez a gyermekközpontúság eredményezi a harmonikus kapcsolatot a gazdákkal, hiszen mindketten a nemzet két alappillérét gondozzák, a gyermeket és a földet, melyek a magyarság megmaradásának zálogai.
Fotó: Fekete István
 
A megajándékozott szervezetek részéről Zán-Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke arról beszélt, hogy a kapott felajánlások nagy része Kárpátalján idősotthonokba, speciális igényű gyermekek gondozóközpontjába, gyermekotthonokba, a megmaradásért küzdő családokhoz és a szociális konyhákra jut el, ahol naponta több mint ezer adag ételt készítenek a rászorulóknak.
 
Felidézte, hogy a Magyarok kenyere program adománya évekkel ezelőtt nagy segítség volt. Az elmúlt három évben a háború árnyékában élő kárpátaljai magyaroknak azonban már az életben és a szülőföldön maradást biztosítja a gazdák felajánlása. Mint elhangzott: a Magyarok Kenyere Alapítvány, a NAK és a MAGOSZ által szervezett jótékonysági megmozdulással mintegy 500 magyarországi és határon túli szervezethez jut el a támogatás.
 
forrás: kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Nagy István megjelölte a magyar mezőgazdaság kitörési pontját

2024. június 18. 20:43
Ehhez támogatásra is pályázhatnak a vállalkozások.
 
Az egyre erősebb nemzetközi versenyben a magyar mezőgazdaság kitörési pontja a hozzáadott érték és a feldolgozottsági szint növelése, a jó minőségű élelmiszerek termelése lehet – mondta Nagy István a köztelevízió reggeli műsorában.

Kiegészítő támogatást fizet a kormány a gabona felvásárlási árához Lengyelországban

2023. május 12. 13:55
A lengyel alsóház megszavazta azokat a jogszabályi módosításokat, melyek alapján az ukrán mezőgazdasági termékek importja miatt hátrányos helyzetbe került gazdák állami támogatása megemelhető.
 
Üzemanyagköltségek támogatása és agrárvédelmi alap
Az egyik módosítás értelmében literenként 0,26 zlotyval (21,2 forint) 1,46 zlotyra (119 forint) emelnék azt az összeget, amelyet a gazdáknak visszatérítenek a dízelolaj utáni jövedéki adóból.