A mezőgazdaság gyengélkedése a GDP-n is meglátszik – az időjárás még javíthat rajta

2016. június 08. 08:19
A mezőgazdaság termelése 3,5 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakáétól.

A bruttó hazai termék (GDP) volumene az első negyedévben 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit: a piaci szolgáltatások emelték, az ipar kissé, az építőipar jelentősen csökkentette a növekedési ütemet – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentésében.

pénz

Nem a tavalyi volt a hazai mezőgazdaság legerősebb éve – fotó: Shutterstock

Virovácz Péter, az ING Bank elemzője szerint az első negyedévi részletes GDP-adatok nem hoztak nagy meglepetést.
 Kiemelte, hogy a bruttó hazai össztermék alakulásában látszik a mezőgazdaság gyengélkedése, pedig sokan arra számítottak, hogy a 2015. évi gyenge mezőgazdasági termelés után átlagos teljesítménnyel is pozitívan járulhat hozzá idén a GDP növekedéséhez.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a mezőgazdaság akár az év egészében visszafoghatja a magyar GDP bővülését, ha az időjárás nem alakul kedvezően.

Forrás: agroinform.com

Kapcsolódó cikkek

Még nem büntetett a NÉBIH a tavaszi ellenőrzések során

2016. március 17. 11:52
Elsősorban a szezonális és húsvéti termékeket vizsgálják.

AKG-s pályázatok eredményhirdetése

2016. április 20. 07:38
Megkezdődött a támogatói okiratok és értesítések kiküldése azon ügyfelek számára, akik a Vidékfejlesztési Program keretében megjelent agrár-környezetgazdálkodást, valamint ökológiai gazdálkodást támogató pályázatokra nyújtották be kérelmüket.