A mezőgazdaság hozzáadott értéke 1,1 százalékkal növekedett egy év alatt

2021. szeptember 29. 08:28
A mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halászat együttes bruttó hazai termék (GDP) termelése folyó áron 416,04 milliárd forintot tett ki 2021 második negyedévében. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) negyedéves becsléséből kiderült, hogy a mezőgazdaság hozzáadott értéke 1,1 százalékkal növekedett egy év alatt.
A mezőgazdaság hozzáadott értéke 1,1 százalékkal növekedett egy év alatt

2021 II. negyedévében a GDP volumene 17,9%-kal növekedett összességében az előző év azonos időszakához képest. A második becslés nyers volumen indexe az első becslésben közölt II. negyedévi adathoz viszonyítva nem változott. A GDP a nyers adatok szerint 2,2%-kal nagyobb volt a 2019 II. negyedévinél.

Termelési oldalon az ipar teljesítménye 36,9, ezen belül a feldolgozóiparé 39,9%-kal nőtt az előző év azonos időszakához mérten. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a közútijármű-gyártás növekedése járult hozzá az ipar bővüléséhez. Az építőipar hozzáadott értéke 18,4, a mezőgazdaságé 1,1%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 12,4%-kal lett nagyobb. A legerőteljesebb növekedés a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás (71,5%), illetve az egészségügyi, szociális ellátás (23,2%) nemzetgazdasági ágban történt. A művészet, szórakoztatás, egyéb szolgáltatás teljesítménye 17,1, a kereskedelemé 16,9, az információ, kommunikációé 16,7%-kal emelkedett. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység hozzáadott értéke 16,4%-kal nőtt. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 3,7%-kal bővült. A közigazgatás hozzáadott értéke 1,9, az oktatásé 8,8%-kal emelkedett.

A bruttó hazai termék 2021 II. negyedévi, 17,9%-os növekedéséhez az ipar 7,3, a szolgáltatások 7,0, az építőipar 0,9 százalékponttal járult hozzá. A szolgáltatásokon belül a leginkább (2,2 százalékponttal) a kereskedelem, gépjárműjavítás, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás növelte a GDP-t.

2021 II. negyedévében az előző negyedévhez képest, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján a gazdaság teljesítménye 2,7%-kal növekedett.

A termelési oldalon az ipar hozzáadott értéke 2,8, az építőiparé 3,6, a szolgáltatásoké 1,8%-kal nőtt, a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke 1,2%-kal csökkent.

A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadása 1,7%-kal emelkedett. A kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,1, a közösségi fogyasztásé 2,3%-kal csökkent. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 3,2%-kal nőtt. A külkereskedelemben az export volumene 0,8%-kal kisebb, az importé 1,1%-kal nagyobb lett.

https://agroforum.hu/agrarhirek/agrarkozelet/a-mezogazdasag-hozzaadott-erteke-11-szazalekkal-novekedett-egy-ev-alatt/

www.agroforum.hu

Kapcsolódó cikkek

Egy évvel meghosszabbodik több vidékfejlesztési pályázati felhívás kötelezettségvállalási időszaka

2020. november 25. 09:32
A 2020 utáni Közös Agrárpolitikával kapcsolatos jogalkotási eljárás elhúzódása miatt az Agrárminisztérium – a várható átmeneti időszak áthidalása érdekében – egy évvel meghosszabbította három pályázati felhívás kötelezettségvállalási időszakát.

Lázár: 300 milliós hitelt is kaphat, aki állami földet vesz

2015. október 16. 13:51
"Első körben 150 milliárd forintos hitelkeretet nyújt az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az állami termőföldek megvásárlásához – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kedvezményes hitelt csak földművesek vehetik fel, akik húsz évre 3-300 millió forinthoz juthatnak 2 százalék körüli kamat mellett. Az MFB-hitelt a Budapest Bank közvetíti a földműveseknek a huszonhárom megyei jogú városban.