A munkába álló kismama szabadságát így kell kiszámítani

2017. november 29. 09:27
A munkáltatók számára néha fejtörést okoz a szülési vagy fizetés nélküli szabadságát megszakító, illetve annak lejárta után ismételten munkába álló kismamát megillető szabadság mértékének a kiszámítása. A felhalmozódott szabadság kiadása is vethet fel érdekes kérdéseket.

Bár ma már nagyon precízek a szabadság kalkulátorok, érdemes tisztában lenni azok működési elvével, a részletszabályokkal. Ahhoz, hogy pontosan megtudjuk, hány munkanap szabadság illeti meg a munkavállalót, három egyszerű feladatot kell teljesítenünk.

Első lépés

Készítsük elő a munkavállaló személyi anyagát! Azt fellapozva először meg kell határozni a munkától távol töltött évek vonatkozásában, hogy az adott évre mennyi szabadság illeti meg a dolgozót. Azaz meg kell nézni, hogy a munkavállalót – a keresőképtelenséggel, szülési szabadsággal, fizetés nélküli szabadsággal érintett években – külön-külön hány munkanap szabadság illette meg, beleértve az életkor alapján, a gyermekek után és az egyéb jogcímen járó pótszabadságokat is.  

Az alapszabadság 20 nap, ez nő az életkor függvényében az alábbiak szerint: 

Életkor

pótszabadság mértéke (munkanap)

25. életévtől

1

28. életévtől

2

31. életévtől

3

33. életévtől

4

35. életévtől

5

37. életévtől

6

39. életévtől

7

41. életévtől

8

43. életévtől

9

45. életévtől

10

A hosszabb tartamú pótszabadság a munkavállalónak abban az évben jár először, amelyben a fent meghatározott életkort betölti.

Az életkor alapján járó pótszabadság mellett a gyermek(ek) születésének évétől fogva kalkulálni kell az utána/utánuk járó pótszabadsággal is akként, hogy a munkavállalónak a 16 évesnél fiatalabb egy gyermeke után kettő, két gyermeke után négy, kettőnél több gyermeke után összesen 7 munkanap pótszabadság jár. A pótszabadság mértéke fogyatékos gyermekek esetében gyermekenként 2 munkanappal nő. A pótszabadságra való jogosultság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a tizenhatodik életévét betölti.

A definícióból kiolvasható, hogy ez a fajta pótszabadság a munkavállalót illeti meg, melybe mind az anya, mind az apa külön-külön beletartozik. A munkába visszatérő édesanya tehát akkor is jogosult ezekre a napokra, ha az édesapa az érintett év(ek)ben már kivette saját jogán a gyermek(ek) után járó szabadságnapokat.

adozona.hu

Kapcsolódó cikkek

Gépek, állatok, emberek

2016. május 23. 08:22
Az idei XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok nagy lendülettel zakatol a Hód-Mezőgazda Zrt. kiállítási centrumában, Hódmezővásárhelyen. Kint jártunk pénteken is, mutatjuk, mivel találkoztunk.

Akár tüntetnek is...

2017. március 28. 07:56
Az MVM Zrt. csak 7,5 százalékos bérfejlesztést javasol a következő 3 évre, annak ellenére, hogy a kormány korábbi ígéretei az állami vállalatok munkavállalóinak számára akár 30 százalékos bérfejlesztésről szóltak. Tóth Andrea Gál Rezsőt, az az MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség elnökét kérdezte okokról és következményekről.