A pezsgő felé nyitnak a boglári borászok
2022. december 30. 12:39
Egyre többen keresik a jó minőségű pezsgőket és egy borászatban, pincészetben alapvető dolognak számít ma már, hogy a borok mellett pezsgő is legyen. Ezt vallja Koltai Tamás borász, aki a Balatonboglári Borvidék egyik meghatározó településén, Szőlősgyörökön gazdálkodik húsz hektáron. A borával már bizonyított, most jöhet az új kihívás.

A borász saját maga is szereti a pezsgőt és ez is fontos szerepet játszott abban, hogy ezt a területet kipróbálja. 2023 lesz az első teljes éve, amikor a pezsgőkészítést igazán elkezdi, de a mögöttünk hagyott évre is örömmel néz vissza, hiszen az első próbálkozások sikeresek voltak. A pezsgő alapja a Pinot Noir, amelyből fehérborként készít palackban erjesztett nyers pezsgőt, a következő lépés a Chardonnay lesz. Mint mondja, ahol eddig kínálta a pezsgőt, ott jók voltak a visszajelzések, ráadásul örömmel hallja, hogy megugrott a pezsgő iránti kereslet az év minden időszakában.
Ma már nem csak az év vége számít a pezsgő szezonjának, hanem a nyári nagy meleg is. A boglári borvidéknek több olyan jellegzetessége van, amellyel más térségek nem rendelkeznek: ezek közé tartozik leginkább a barna, agyagos talaj, amely a jó savtartalmú borok alapjait adja. Jól cukrosodnak továbbá a szőlőfajták, amely szintén a talajnak köszönhető.
”Szeretnék nagyobb piacokon is megjelenni a pezsgőkkel, ha a 2023-as évem sikeres lesz az értékestésben” - mondja Koltai Tamás.
A borászok azonban csak akkor lehetnek hatékonyak például a bor értékesítésében, népszerűsítésében, ha kialakítanak valamilyen összefogást. Ez igaz lesz a pezsgőre is úgy, hogy az együttműködés közben azért minden pincészetnek megmaradjon az egyedisége. Erre tesznek kísérletet a pezsgővel foglalkozó borászok is, így például Koltai Tamás. Nagyon sok fesztivál van most már a borvidéken minden évszakban, ezért a pezsgő népszerűsítésének kiváló helyszínei lesznek ezek az események.
A Koltai pincészet a Balatonboglári borvidéken Szőlősgyörök településen, a Balatontól 6 km-re található. A Pincészet alapítója és egyben borásza Koltai Tamás 1983 óta foglalkozik borászattal. A termőhelyek Balatonboglár-Szőlőskislak, Szőlősgyörök és Lengyeltóti településekhez tartozó területeken találhatók, ezek jelentik a kiváló minőségű borok alapját. A pincészet a Dél-balatoni Borút minősített állomása. Előzetes bejelentkezést követően a vendégek 7 fajta bort kóstolhatnak meg, igény szerint vacsorával egybekötve.
forrás: agrotrend.hu
Kapcsolódó cikkek
Magyarország egyik legnagyobb takarmánygyártója megduplázza szójafelvásárlását
2023. november 08. 19:44
Bőven van helye a magyar szójának, de nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni az értékesítést. Az UBM Csoport stabil felvásárló a magyar piacon.
Varga Ákos, az UBM Csoport igazgatósági elnöke a Szója Agroinform Webináriumon tartott előadásában beszélt arról, hogy milyen mutatók jellemzik globális szinten, Európában és Magyarországon a szójatermesztést és a szója takarmánykeverékekben való felhasználását.
Itt az ideje gatyába rázni az élelmiszeripart Magyarországon!
2023. április 06. 12:38
A magyar élelmiszeriparral kapcsolatban kettős érzelmeink lehetnek, hiszen mondhatni, hogy egy stabil, válságálló és valóban stratégiai ágazatról van szó, ugyanakkor versenyképesség és jövedelemtermelő képesség terén komoly lemaradásban van az európai versenytársakhoz képest. Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető helyettese az Agrárszektornak elmondta, hogy előre kellene lépnünk abban, hogy minél több olyan tőkeerős és exportképes magyar nagy cégünk legyen, akiknél az exporthoz szükséges kompetenciák erősek, és az exportpiacokon is értelmezhető volumenben képesek termelni. Kiemelte, hogy a Vidékfejlesztési Program keretein belül az élelmiszeripar fejlesztésére nagyságrendileg 800 milliárd forint lesz elérhető a ciklusban, amit, ha jól használnak fel, akkor végre végbe mehet az a modernizáció, ami 30 éve várat magára.