A súlyosbodó agrárpiaci helyzetben elengedhetetlen az Európai Unió támogatása

2016. május 19. 08:16
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2016. május 17-i ülésén az agrárminiszterek ismét megvitatták a mezőgazdasági piacokon kialakult krízishelyzetet. A magyar delegációt vezető Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár kiemelte, hogy a tej- és sertéspiacon rendkívül kritikus a helyzet.
 

Rámutatott arra, hogy az idő múlásával egyre nagyobb lesz a veszélye annak, hogy nehezen visszafordítható károsodások következnek be. Több tagállam képviselőjével egyetértésben újabb, azonnal végrehajtható, uniós keretből finanszírozott intézkedéscsomagot szorgalmazott a tejtermelő, valamint a sertéstartó gazdák megsegítésére.

Czerván György felhívta a figyelmet arra, hogy egyre erősödik az a nézet, mely szerint Brüsszel nem kíván érdemi lépéseket tenni az európai tej- és sertéságazat problémáinak megoldására. Ez jelentősen csökkentheti a mezőgazdasági szektornak az európai közösség cselekvőképességébe vetett hitét.

A magyar küldöttség vezetője kiemelte, hogy a kialakult nehéz helyzetben a magyar gazdáknak égető szüksége lenne egy újabb, a tavaly ősszel elfogadotthoz hasonló, uniós költségvetésből finanszírozott csomagra, amelyből akkor Magyarország 2,9 milliárd forint összegben részesült. Figyelembe véve, hogy az uniós intézkedések nem voltak alkalmasak a helyzet kezelésére, a kormány március elején hozott döntése értelmében nemzeti forrásból további 14,3 milliárd forint összegű támogatást biztosított a magyar tejtermelőknek. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány folyamatosan egyeztet az ágazat képviselőivel. A téma a júniusi Tanácson újra napirenden lesz.

A magyar delegáció a Tanácson felhívta az Európai Bizottság és a tagállamok figyelmét az április végén bekövetkezett fagykárokra, amely elsősorban a szőlő- és gyümölcstermelőket sújtotta. Ez a jelenlegi piaci nehézségek mellett további problémát jelent az ágazatnak. A magyar agrárkár-enyhítési rendszerben május 17-ig az érintett termelők közel 6.000 tavaszi fagykárbejelentést tettek, amely több mint 38 ezer hektár területet érint. Ezek a számok az elkövetkező napokban tovább növekedhetnek.

A becsült hozamcsökkenés jóval meghaladhatja a 30%-ot, egyes területeken pedig elérheti a 100%-ot is. A szélsőséges időjárás a méhész ágazatban is éreztette hatását. Az akác közvetlen virágzás előtti elfagyása nagy gondokat okoz. A szaktárca előzetes becslései szerint a fagy mintegy 4-7 ezer tonna akácméz termelését tette tönkre, amely az akácméztermelés 40-50%-ának elvesztését is eredményezheti. Magyarország méztermelésének közel a felét az akácméz adja.

Az uniós agrárminiszterek eszmét cseréltek a Közös Agrárpolitika egyszerűsítéséről is. Czerván György rámutatott, Magyarország számára kiemelten fontos, hogy valódi egyszerűsítés valósuljon meg, amely csökkenti a gazdák adminisztratív terheit és közigazgatás számára is egyszerűbbé teszi a végrehajtást.

Forrás: 

Kapcsolódó cikkek

Brutális mértékben árasztják el az országot a poloskák

2017. augusztus 29. 08:02
Már az elmúlt években is jelentősen megnövekedett a behurcolt, idegenhonos poloskák száma, és az egyedszámuk továbbra is megállíthatatlanul növekszik. Leggyakrabban a barna színű, ázsiai márványpoloskával találkozhatunk, amely eddig inkább csak októberben jelent meg nagyobb számban, idén azonban egyes területeken már most augusztusban megnőtt egyedszámmal jelen vannak. 

A ceglédi kajszik mind jóízűek

2018. július 27. 09:54
Milyen korszerű művelésmóddal érdemes kajszit telepíteni, milyen régi és új problémákkal kell megküzdeni a növényvédelme során – ezek a kérdések álltak a ceglédi gyümölcskutató állomás szervezésében lezajlott kajszitanácskozáson és a nemesítés főbb szempontjairól is hallhattunk. A NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet ceglédi állomásán született fajták adják a hazai kajszi negyven százalékát.