A tejtermékek esetében is ellátási lánc szemléletben kell gondolkodnunk
2023. június 07. 14:22
Vizsgáljuk az élelmiszeripar olyan szakágazatainak támogatási lehetőségét a KAP következő felhívásaihoz, amelyek jellemzően hazai alapanyagot dolgoznak fel, valamint az ellátási lánc szemlélet, az együtt gondolkodás és az integráció fontos szerepet játszik a tevékenységük tekintetében - jelentette ki Dr. Felkai Beáta Olga.

Az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára a Tej Világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón mondott köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy a tejágazatban vannak pozitívumok, ugyanakkor a külső hatások révén jelentős az ingadozás a teljes vertikumban, hisz hazánk, méretéből adódóan, az európai tejpiac folyamatait követi. Az agrártárca a szabályozási, ellenőrzési és a támogatási oldalon nyújt segítséget a tejiparnak. Tavaly elfogadták a 2023-2027-es KAP (Közös Agrárpolitika) Stratégiai Tervet, amelyben a termeléshez kötött támogatás mintegy kétharmada állattenyésztéshez kapcsolódik. A cél az, hogy kiszámítható, tervezhető legyen a támogatási időszak – tette hozzá a helyettes államtitkár.
A korábbiakhoz képest már a 2014-2020-as időszakban is nagyobb hangsúlyt kapott az élelmiszeripar támogatása, a VP (Vidékfejlesztési Program) több, mint 20 milliárd forint, a GINOP (Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program) mintegy 10 milliárd forint összegű támogatást tett elérhetővé a tejfeldolgozás számára az előző támogatási időszakban, emellett nemzeti forráshoz is tudtak jutni a termelők – emelte ki Dr. Felkai Beáta Olga.
A helyettes államtitkár hangsúlyozta, a szabályozási, illetve ellenőrzési oldalon rendkívüli munkát végez a Nébih és az Agrárminisztérium is. A Magyar Élelmiszerkönyv keretében jelenleg a tejitalok szabályozásán dolgoznak, valamint az ipari kezdeményezés élére állva az Agrárminisztérium a kecskesajt minőségi követelményeinek szigorítását is vizsgálja. Ezen felül a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyrendszerrel a fogyasztók tudatosságának növelése is a cél – folytatta Dr. Felkai Beáta Olga.
A legfontosabb, hogy a fogyasztó tisztában legyen azzal, hogy milyen terméket vesz le a polcról. Kiemelt cél emiatt, hogy az imitátum és a helyettesítő fogalmak tisztázódjanak – a tejtermékek esetében ez elengedhetetlen. Ennek érdekében az Agrárminisztérium egy útmutatót tervez kiadni az ipar és a szakmai képviseletek segítségével – folytatta a helyettes államtitkár.
Dr. Felkai Beáta Olga felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi támogatási időszakban az élelmiszeripar 750 milliárd forint tervezett forrásából már több mint 250 milliárd forint kiírásra került, de a következő etap felhívásának tervezését is hamarosan megkezdik. Emellett annak érdekében, hogy ezek a támogatások lehívhatók is legyenek, kormányzati szinten kamattámogatott hitelprogrammal kapcsolatos munkák is folyamatban vannak.
Az Agrárminisztérium számára kulcsfontosságú, hogy a kormány, az ipar, az alapanyag termelők és a szakmai képviseletek között továbbra is fennálljon a jó kapcsolat – szögezte le a helyettes államtitkár.
forrás:AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Zsebbenyúlós húsvét – mutatjuk, hogy mitől függ a sonka és a tojás ára
2023. február 28. 11:12
Van, akinek luxus lesz a sonka és a csokitojás.
Egyelőre lehetetlen megmondani, mennyivel fognak drágulni a húsvéti ünnepkör legfontosabb kellékei - tudta meg a penzcentrum.hu az általuk megkérdezett élelmiszeripari szakértőktől.
Néhány hét és újra ünnepelhetünk
A húsvét a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, amire mindenki a saját szokásai szerint készül. Előre látható, hogy az ünnepi finomságokat sem fogja kímélni a drágulás, várhatóan többe fog kerülni a húsvéti sonka, vagy a csokoládé is - pláne, hogy a magyar fogyasztók egyre jobban ragaszkodnak a minőségibb termékekhez. Pillanatnyilag az a kérdés, hogy mekkora áremelkedésre számíthatunk.
Mi lesz a meggy sorsa?
2023. szeptember 11. 14:30
Az idén ötödével kevesebb lett a hazai meggytermés, mint tavaly, a konzervgyárak mégis 15%-kal olcsóbban vették át a gyümölcsöt.
Alapvető gond, hogy bár a legnagyobb meggykonzerv-exportőrök vagyunk az unióban, gyakorlatilag egyetlen ország, Németország vásárolja a terméket, és ki is használja ezt a helyzetet. A FarmerExpón rendezett tanácskozáson erre a problémára kerestek megoldást a résztvevők.