A tél hírnöke – a csodálatos hósármány!
2022. december 05. 10:23
A hósármányt a tél hírnökének is szokták nevezni a Kárpát-medencében, mivel általában akkor tűnik fel ezen a területen, amikor már javában zajlik a tél, mostani cikkünkben ezt a csodálatos madarat mutatjuk be nektek!
A hósármány megjelenése
A hósármány testhossza nagyjából 16-18 centiméter, szárnyfesztávolsága 35-40 centiméter, testtömege pedig 30-50 gramm között mozog. A tojó kicsivel kisebb, mint a hím társa, hátuk, szárnyuk, és a farkuk egyaránt sötét, a többi részük pedig piszkosfehér. A költési időszakukban leginkább lepkéket, pókokat és egyéb rovarokat fogyasztanak, telelőhelyein pedig magokkal táplálkoznak.
A hósármány életmódja
A hósármány Észak-Amerika sarkkörön túli tájain, Grönlandon, Izlandon, Skandináviában és Oroszország északi részein honos. Szereti a sziklás területeket, a köves vízpartokat, illetve a zuzmós tundrákat és a havasokat. A téli időszakban délebbre költözik, ilyenkor a Kárpát-medencében is megfigyelhető, ugyanis az október-március közötti hónapokban gyakori vendég. A tavalyi télen december 18-án találkoztak vele Magyarországon.
A telet kisebb-nagyobb csapatokban tölti, költőhelyétől sokszor nagyon távol, ilyenkor megfordul például tengerpartokon is. Magyarországon a szikes pusztákat részesíti előnyben telelése alatt, ahol leginkább gyommagokat fogyaszt. Ugyanakkor megfigyeltek már egy-egy telelő példányt vizesebb élőhelyeken is, mint például a Kis-Balatonnál, illetve a Duna mentén. Költőterületének legdélibb szegélye a tundra övezete, vízpartokon, kopár, sziklás területeken, zuzmóval borított földeken, de akár településeken is költ.
A tojó készíti a fészket mohából, fűszálakból, illetve szőrökből a talaj kisebb, védett mélyedésében. Általában 4-7 tojást rak, melyeken a tojó kotlik, a hím pedig a táplálékról gondoskodik. A fiókákat először csak a hím táplálja, néhány nagy elteltével pedig besegít már a tojó is. Évente csak egy alkalommal költ, néha viszont előfordulhat pótköltése is.
Érdemes nyitott szemmel járnotok, mert Magyarországon igen ritkán figyelik meg, december 18-án, a Bihari-sík területén találkoztak vele. Egyébként védett fajnak számít, természetvédelmi értéke 25 000 forint!
Forrás: agraroldal.hu
Kapcsolódó cikkek
A magyar mezőgazdaság fenntartható
2023. május 08. 18:25
A magyar mezőgazdaság fenntartható, köszönhetően az olyan innovatív vállalkozásoknak, amelyek fejlesztéseik révén a körforgásos gazdaság megteremtésén dolgoznak - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Green Technológia Kft. csepegtető- és öntözőcső-gyártó berendezésének átadásán május 5.-én, pénteken a Győr-Moson-Sopron vármegyei Lébényben.
Nagy István: a méz címkéjén szerepelni fog a származási ország jelölése
2023. február 22. 09:28
A miniszter a méhészet kulcsszerepét is hangsúlyozta.
Magyarország elsőként tette a méhészetet adómentessé, elsőként adott beporzási támogatást, és elsőként fogja ténylegesen felsorolni a címkén, mely országokból származik a méz, hiszen a termelők és a fogyasztók védelme így biztosított, mondta Nagy István agrárminiszter a Homokháti Méhész Egyesület méhészeti gyűlésén, Sándorfalván.

