A férfi CD-tartót akart venni, amikor három évvel ezelőtt bement egy siófoki áruházba. A pultnál leemelte a hátán levő hátizsákot és belenyúlt. Az eladóteret a kamerarendszeren keresztül figyelő biztonsági őr látta a mozdulatot, de azt már nem, mi történt pontosan, mert a férfi háttal állt a kamerának. Mindenesetre úgy döntött, hogy személyesen figyeli tovább a vevőt, nem akar-e ellopni valamit az üzletből.

Amikor emberünk elhagyta a kasszát, elé lépett az őr és udvariasan felszólította, kövesse őt az üzlet irodahelyiségébe, mert ellenőrizni akarja a számlát és a táskáját. Az első fokú ítélet szerint ennek érdekében a kezét rátette a vádlott karjára.

Merthogy a vásárlóból vádlott lett, ugyanis az őr szavain és mozdulatán feldühödött, kiabálni kezdett, hogy ő nem lopott, és kikerülve a biztonsági őrt a kijárat felé fordult.

A vagyonőr viszont elállta az útját. A gyorsan pörgő jelenetben a vevő az őrt kétszer ököllel megütötte a mellkasán és fel is pofozta. Olyan erővel huzakodtak egymással, hogy a bejárati ajtón kívülre kerültek. Ott a vevő térddel gyomron rúgta az őrt, majd lefejelte, vagy legalábbis megpróbálta – a homlokával felszakította annak bal szemhéját. Mindezt úgy, hogy az őr egyenruhában volt, és jól látható névtáblát viselt, a vásárló tehát tudhatta, kivel áll szemben. A jelenetet észlelte a biztonsági személyzet másik tagja és kollégája segítségére sietett. „Az agresszív vádlottat” közösen fékezték meg, karon fogták és az irodába kísérték. A rendőrök pedig elvitték, és három napig fogva tartották. Az ügy központi mozzanata, hogy a rendőrség megállapította: a vádlottnál nem volt olyan termék, amit fizetés nélkül vitt volna el az üzletből. Tehát nem lopott.

A siófoki vásárlót első fokon garázdaságért és könnyű testi sértésért ítélték el 220 órányi (több mint 27 munkanapnyi) közérdekű fizikai munkára. Az ítélethirdetés után nem fellebbezett, azért az jogerőre is emelkedett. De nem hagyta nyugodni az az érzés, hogy igazságtalanul bántak vele, mivel a bíróság „kirívóan közösségellenes, erőszakos magatartása” miatt ítélte el, szerinte viszont nem okozott „megütközést és riadalmat”. Az őr felső szemhéjának felrepedése és a mellkasán meglátszó ütések nyoma annak a következménye volt szerinte, hogy kénytelen volt megvédeni önmagát és a becsületét.

Az ügy megjárta a Somogy megyei bíróságot és a Pécsi ítélőtáblát is, de az immár tettessé vált férfi felülvizsgálati indítványát mindenhol elutasították. A fordulat a Kúrián következett be. Ám már az ítélet megszületése előtt látszott, hogy valami megváltozott: a Legfőbb Ügyészség maga állította azt, hogy a vád nem volt rendben.

Ez az ítélet túlmutat önmagán, hiszen nem a siófoki férfi az egyetlen, akit a biztonsági őrök azzal állítanak meg: szeretnének belenézni a táskájába.

Jártunk már így, noha nem loptunk, és hallottuk már ismerőseinket arról mesélni, hogyan öntötte el forró veríték a testüket, amikor az üzletben minden szem rájuk szegeződött, mert egy túlbuzgó őr a táskájukat kérte. És ez nem érzékenykedés. A biztonsági őr azt feltételezi ilyenkor a vevőről, hogy az lopott, kimondatlanul ezzel gyanúsítja meg az üzlet nyilvánossága előtt. De mit lehet ilyenkor tenni? Mi a jogszerű?

Kikerestük a korábbi ítéleteket, és úgy találtuk, a Kúria döntése azért izgalmas, mert kimondja: önvédelemre (hivatalos nevén jogos védelemre) nemcsak akkor van lehetőségünk, ha éjjel betörnek az otthonunkba, vagy ha fegyvert fognak ránk. A jogos védelem a tettleges becsületsértésre is kiterjedhet.

Szögezzük le, ebből a szempontból

az öt éve hatályba lépett új büntető törvénykönyv hozta el a fordulatot.

Addig ha a betörő bejött a lakásunkba, és szembe találtuk magunkat vele, azt kellett mérlegelni, felkaphatjuk-e a konyhapultról a húsbárdot, ha a bűnözőnek „csak” kés van a kezében. Ha ugyanis nem volt a támadással arányos a védekezés, akkor a megtámadottat  is elítélték – akár súlyosabb büntetésre, mint a támadót. Azóta viszont a támadónak kell annak kockázatát viselnie, hogy bűncselekményt követ el, nem pedig a meglepett és a védekezés mértékét esetleg eltúlzó áldozatának.

De miért minősül támadásnak az, ha a biztonsági őr udvariasan megkér valakit, hogy kövesse az irodába, és ráteszi az illető karjára a kezét? Elvégre az is jogos igény, hogy az üzletek megvédhessék az árujukat, ne lehessen lopni. Mi lenne, ha emberek nekiesnének a biztonsági őröknek, csak azért, mert azok rájuk teszik a kezüket? Kétféle eset van. Az első szerint az őr tetten éri a tolvajt, akkor ráteheti a kezét, megakadályozhatja, hogy elmenjen a rendőr megérkezéséig.

A Kúria határozata arra az esetre vonatkozik, amikor nincs tettenérés, hiszen ügyünk főszereplője nem lopott. Mivel nem tolvaj, a biztonsági személyzet tagja nem állíthatja meg akarata ellenére, nem teheti rá a kezét. Az áruházaknak van más módjuk is arra, hogy védekezzenek a lopás ellen, kamerákat telepíthetnek, elektronikus lopásgátló eszközöket használhatnak, amelyek jeleznek a kijáratnál.

Ritkán beszélünk róla, de

az embereknek bizony alkotmányos joguk van a méltósághoz. A becsületüket nem lehet csak úgy megkérdőjelezni.

Ugyan miféle igazságról beszélhetnénk egy olyan társadalomban, ahol mindennek alapjához, a becsülethez és a tisztelethez, vagyis a méltósághoz nincs joga az állampolgároknak?

A tisztánlátáshoz először is egy közkeletű félreértést kell tisztázni. Sokan úgy gondolják, hogy a biztonsági őr hivatalos személy. A Kúria ítélete leszögezi, hogy erről szó sincs, a biztonsági őr valójában magánszemély. Csakúgy, mint a vevő. Attól a ténytől, hogy a személyi és vagyonőri szolgálatok jogállását törvény szabályozza és tagjaik egyenruhát viselnek, nem válnak hivatalos személlyé. A pénztárnál tehát két magánszemély került szembe egymással. Ha az egyikük rendőr lett volna, egészen más lett volna a helyzet, de

a biztonsági őrnek semmivel sincs több joga, mint egy átlagembernek.

Mi történt volna akkor, ha a biztonsági őr azt mondja: „Uram, ön lopott”? Szóbeli becsületsértés. Megüthette volna érte a vevő? Nem. Miért védekezhetett hát akkor, amikor az őr elé állt és rátette a kezét, „azt a látszatot keltette a bolti dolgozók és az azt észlelő más vásárlók előtt, hogy a terhelt egy tetten ért tolvaj” – ahogy a kúriai ítélet fogalmaz? Mi a különbség a szavak és a jelenet között? Hiszen az őr nem ütötte meg a vevőt, az mégis ökölcsapással válaszolt. Lehet ezt? Törvényesen?

Régen láttuk azt a szót leírva, hogy „útonálló magatartás”. Talán valami középkorról szóló regényben, de az ítéletben is ez szerepel. A bíróság szerint a biztonsági őr viselkedése azt jelezte a vevőnek, hogy közvetlen támadás fenyegeti.

A vagyonőr ezért tettleges becsületsértést követett el, azzal hogy megfogta a vevőt, vagyis jogtalan támadást intézett ellene. Ennek elhárítása pedig nem büntethető,

még akkor sem, ha az egyik fél csak megfogta a másikat, az pedig őt fizikailag bántalmazta.

Jogos lehet, ha egy kisebb mértékű erőszakot egy nagyobbal hárítunk el? Igen: a támadóé a kockázat, a megtámadotté a védekezés joga.

Az ügy azonban arra is rámutat, hogy az új büntető kódex elfogadása sem változtatott azon, hogy az alsóbb fokú bíróságok esetenként most is elítélik a jogos védelmet alkalmazókat, akiknek így egészen a Kúriáig kell jutniuk a felmentésért. Ebben az esetben a terhelt annyira elszánt volt, hogy a rá kirótt 220 óra munkavégzés ellen a legfőbb bírói fórumig is elment, mégpedig kirendelt (!) védővel.

Ha tehát nem akarunk izgalmas jogi esetté válni, és rááldozni két évet erre az életünkből, gyakorlatiasabb megoldásnak tűnik, ha nem kerülünk gyanút keltő helyzetekbe. Ha mégis ez történne, holott nem loptunk, akkor viszont nem kell megalázkodnunk és megmutatnunk a táskánkat. Csak a rendőrnek. Neki viszont ellenszegülés nélkül.

Borítókép (illusztráció): Photononstop/Philippe Turp

valaszonline.hu