Kis József integrátorként nagy szerepet játszik a magyar zöldborsó- és a csemegekukorica-termesztésben.

Idén azzal fogadott, hogy szinte megőrülnek, an­nyi a bajuk. Tavaly, minden idők legnagyobb aszályában a termés nagy része vagy megsemmisült, vagy alig lett belőle valami, idén viszont az egekbe rúgó költségek és a túltermelés miatt kerültek a bukás szélére. Pedig télen még úgy látszott, hogy a zöldborsó is a szerencsés növények egyike lesz, ezt is lehet versenyképesen termeszteni. De most, a nyár derekán minden látszik, csak a vége, az elszámolás nem.

Kedvező volt, hogy télen a feldolgozók pozitívan álltak a növényhez.

 

A kapacitásuk valamivel több, mint 100 százalékáig kötöttek szerződést. Akkoriban még a gabona árához arányították a borsó felvásárlási árát, így relatíve jó bevétel és nyereség ígérkezett. Kilogrammonként 220-230 forintot fizettek a gyár kapujáig beszállítva. A termelők kapva kaptak a lehetőségen. Pontos adat még mindig nincs, de aligha tévedünk nagyot, ha nagyjából 14 ezer hektárra tesszük a zöldborsó vetésterületét. Ez kb. 2 ezer hektárral múlja felül a tavalyit és az utóbbi években megszokottat. Ráadásul a tavasz elég csapadékos lett, ami nagyon kedvezett a borsónak a tenyészidőben, igaz, a betakarítást már inkább hátráltatta. Többször előfordult, hogy egy-egy nagyobb eső után napokat kellett várni, amíg a kombájn egyáltalán rámehetett a borsóföldre. Viszont a borsó ezzel mit sem törődött, érett, sőt túlérett. A finométerfoka hirtelen megnőtt, emiatt aztán gondok voltak az átvételben, adott esetben jóval kevesebbet fizettek érte, mint amennyi a szerződéses ára volt.

A két nagymagvú zöldségféle tavaszi sikerében közrejátszott, hogy amikor a hazai gabonapiac összeomlott, akkor nagyon sokan ezt a két növényt akarták.

Fordult a kocka, mert míg tavaly a gyárak rimánkodtak, idén már a gazdák szerettek volna minél többet vetni. A szerződések jót ígértek, de a betakarításkor a gyárak mindent elkövettek, hogy ne vegyék át az alapanyagot – tisztelet a kivételnek.

 

A szerződés 100 százalékáig hajlandóságot mutattak az átvételre, csakhogy most minden gazdánál több termett annál, ami erősen nyomta a borsópiacot. Ha a tényeket nézzük, akkor 100 százalékos átvételi teljesítménnyel csak elvétve találkozunk 2023-ban, viszont inkább gyakrabban jóval kevesebbel. Ez a túltermelés és a betakarítási nehézségek következménye.

 

A konzervpiac ebben az évben leállt. Elterjedt az az információ, hogy a tavalyihoz képest 30-40 százalékkal kevesebb alapanyagot vesznek át a termelőktől. Eközben a nyersanyagárak 30, a dobozok ára 50, az energia ára 20 százalékkal megugrott, a munkabér pedig szinte megfizethetetlenné vált. Ezalatt az euró a tavalyi 420 forintról 370 forintra esett vissza, ami nagyon megnehezíti az exportőrök dolgát.

 

Mind a csemegekukorica, mind a zöldborsó 90 százalékát exportra termeljük Magyarországon, és az árfolyamváltozás nagyon keményen érintette a kereskedőket.

Szinte mindenki a túlélésért küzd, miközben a tavaly feldolgozott borsó 30-40 százaléka még raktárban van. Még akkor se szállították ki, ha közben el is adták.

 

A zöldborsótermesztés idei teljesítménye messze elmarad attól, mint amit a legtöbben vártak tőle. Elég nagy területen fordult elő víznyomás, másutt pedig nem lehetett védekezni az esőzés miatt. Ott megjelentek a vírusok, a kórokozók és kártevők, jókora kiesést okozva.

Mindezek ellenére a gazdák a szerződésben vállalt termés 100 százalékát elérték, igyekeztek beszállítani a gyárba – már ahol képesek voltak azt fogadni. Ugyanis ilyenkor a feldolgozók hivatkoznak mindenre, műszaki okokra vagy bármi másra. Ebben nagy kreativitásnak lehetünk tanúi. Hétvégén ember nem megy be dolgozni, olyankor a termelő ne szállítson. Amikor pedig leszakadt az ég, akkor a termelő állt le, több napra, amit a gyár nem volt hajlandó akceptálni. Emiatt helyénvaló megállapításnak látszik, hogy 2023 a zöldborsó fekete éve lesz. Az ágazat szereplői most azon vitatkoznak, hogy ki viselje a veszteséget, és úgy látszik, ez még sokáig eltart ebben az évben.

 

A zöldborsó termesztése a gazda számára – a kilogrammonként 220-230 forintos árat figyelembe véve – hektáronkénti 5,5-6 tonnánál termel nyereséget.

Ez valamivel több, mint 1 millió forint, vagyis nem olcsó. A költségek az elmúlt néhány hónap alatt ugrottak ekkorát. A beszállított borsó árából még kilónként 10 forintot le kell vonni a bevitelre. A betakarítás is megdrágult, kilónként 30-35 forinttal számolnak. Irgalmatlanul megdrágult az alkatrész, és a műtrágyát még tavaly ősszel, az akkori nagy költséggel kellett megvenni. A vegyszerek is drágultak, és a vegyszerkivonás után a megmaradt szerek hatása ég és föld a régiekhez képest. Szinte lehetetlen védekezni a fenyércirok ellen.

 

Idén június 2-án kezdték a betakarítást az Agromarketing 95 Kft. gépei, és július elejére be is fejezték a munkálatot. Az integrátornak összesen 1370 hektár zöldborsója volt a tavaszon, amiből kb. 170 hektár kivételével mindet sikerült levágni. Ehhez hat Ploeger kombájnt használnak. Csakhogy míg más években 300 hektárt számolnak egy idényben egy-egy gépre, addig idén jó, ha 200 hektárt teljesítettek.

 

Ami túlérett és nem lehetett betakarítani, azzal általában az a gond, hogy utána másodvetésű csemegekukorica következik, ezért nem lehet megvárni, hogy megszáradjon: az egészet be kell tárcsázni.

A zöldborsó-termesztésben egyértelműen bebizonyosodott, hogy a vetésváltás legalább 3-4 évet igényel. Más években a kombájnoláshoz elég 40 liter gázolaj, de ebben az évben még 80 liter is kevésnek bizonyult. Közben a fogyasztói piac nem hajlandó elismerni a nálunk kialakult inflációt, a kereskedők legfeljebb 5 százalékkal hajlandóak többet fizetni a zöldborsóért és csemegekukoricáért. Így most mindkét ágazat jövője elég homályos, eléggé kétséges.

A piaci lehetőségek beszűkültek, a fogyasztók spórolása ezeknél a termékeknél is érezhető.

 

Ha valakinek van egy kombájnja és 100 hektár zöldborsója, azt még levágja, de bérmunkára nem vállalkozik, mert az alkatrész annyira drága hozzá, hogy nem éri meg. Jelenleg egyetlen Ploeger 360 millió forintba kerül. Akik részt vesznek a precíziós gazdálkodásban, azok kaptak rá támogatást, ám az integrátor nem jogosult a szubvencióra. A 360 millió forintos gép megtérülésének az esélye a nullával egyenlő, ezért aztán a géppark elöregszik. Precíziós támogatással összesen három új kombájnt vásároltak.

 

Gond, hogy ha van is gép, nem akad ember, akit ráültethetnének, még teherautóra sincs jelentkező sofőrnek.

A hazai konzervipar is szenved. Annyit hallani, hogy bejött a thai és kínai import, ami letörte az itthoni árakat. Továbbra is gond a termelők és beszállítók számára, hogy a zöldborsóra és a csemegekukoricára változatlanul érvényben van az EKÁER; mellesleg, az import gabonánál ezzel senki sem törődik.

 

Kurucz Gyula, a nagyhegyesi Hegyesi Szövetkezet ügyvezetője a legjobb gazdák közé tartozik. Teljes területük 1600 hektár, amiből 1000 hektárt tudnak öntözni, és kivételesen erős a tápanyag-gazdálkodásuk.

A zöldborsó tavaly náluk sem volt sikeres, sőt, azelőtt is nagyon érezhető volt a szárazság nyoma. Elkezdődött a termőterület csökkenése. A gyárak előbb könyörgőre fogták, majd gondoltak egyet, és tisztességes szerződést tettek a gazdák elé. Elsőként a Bonduelle jött ki kilogrammonként 220-230 forintos árral, amihez aztán rögtön igazodott a többi feldolgozó. A szerződéskötés erre megindult, de aztán jött a hirtelen visszakozz! Egyik héten megkötötték az üzletet, aztán két héttel később szaladt a konzervgyáros, hogy vissza az egészet, mégsem kell a borsó. Ez történt Kurucz Gyuláéknál is idén tél végén.

 

A mostani 220-230 forintos kilónkénti áron a zöldborsó már versenyképes a gabonával és a napraforgóval.

 

Csakhogy az így gyártott zöldborsó konzerv a leszegényedett vevőknek már túl drága, a fogyasztás visszaesett. Közben Kínából jött be import, az végképp betette a kaput az itthoni zöldborsónak. Miközben a tavalyi készletek fele még a raktárakban van, jött az idei, ami az átlagosnál valamivel jobb hozamot produkált. Ennek hatására Kurucz Gyula most úgy látja, elég nagy az esélye annak, hogy a gyárak nem fogják tudni kifizetni az összes termelőjüket. Esetleg arra lehet számítani, hogy ahol a zöldborsót elrendezik, ott majd fejére áll a csemegekukorica, amikor fizetni kell.

Az elmúlt években még 200-300 hektáron termesztettek zöldborsót a Hegyesi Szövetkezetben, idén már csak 120 hektáron. Ezt is csak azért, mert a vezérnövényük, a hibridkukoricavetőmag-előállításnál kell az izoláció, s oda megfelelő a zöldborsó. Viszont így nem tudják tartani a 4 éves vetésforgót, aminek hiányában előjön a borsóuntság, jönnek a betegségek, főként a fuzárium.

Sok mindent ráfognak a klímára, pedig itt másról van szó: a szakmai minimumot kéne megtartani.

Ezen a tavaszon az öntözővíz árával riogatták a termelőket: köbméterenként 45 forintról 150-re akarták emelni. Szerencsére a szakma szereplői összefogtak (Agrárminisztérium, NAK, terméktanács stb.), s végül elfogadható egyezségre jutottak a belüggyel: a vízjogi engedély mértékéig nem alkalmaznak büntetőárat. Nagyobb baj, hogy a vízjogi engedélyezés irgalmatlanul lassan halad, egy új lineár megépítésének ügye 1,5 évig is elhúzódik. Sajnos a vízügyből eltűntek azok a régi jó szakemberek, akikkel szót lehetett érteni, akik átérezték az öntözés fontosságát.

 

A csapadékviszonyok ebben az évben úgy alakultak, hogy nem kellett öntözni a zöldborsót. Ahol viszont fellépett a borsóuntság, ott öntözhetett, permetezhetett, műtrágyázhatott a gazda, semmit nem ért el vele. Másutt meg, gyengébb területen, ahol még soha nem termeltek borsót, a vejének a földjén, sikerült hektáronként 9 tonnát betakarítani.

 

A rossz vetésváltásban a legjobb földeken is csak 6,4 tonna lett az átlagtermés.

Idén március 10. után kezdték vetni a borsót. Szerencséjük volt, mert ez a korai vetés hamar jött be, mint termés, ezt még átvették tőlük a gyárak. Igaz, hogy a szerződés feletti mennyiségért már csak 160 forintot adtak a feldolgozók kilogrammonként, ami már nem éri meg. Ez rámutat arra, hogyha a borsó termelői árát csökkentik, akkor óhatatlanul visszaesik a termőterület.

 

Minden drágult, de az igazi katasztrófa a gépeknél, az alkatrészeknél, a karbantartásnál mutatkozott meg. Egyetlen zöldborsó kombájn ára 360 millió forint, s ez egy évben ma már egy hónapot sem dolgozik.

 

A termelő pedig 40 forintot fizet a kombájnolás kilogrammjáért. Csak összehasonlításul, két-három éve még 11-12 forintba került.

 

Ha egy kombájn elromlik, akkor a javítás órabére 30 ezer forint, vagyis naponta 300 ezer forintot kell ilyen címen kifizetni.

A kombájn­nal dolgozók nettó havi keresete náluk már meghaladja a 700 ezer forintot, de ezért sem éjjel, sem hétvégén nem hajlandóak dolgozni. Korábban még voltak önként jelentkezők, de ma már úgy kell innen-onnan elcsábítani egy-egy elfogadható traktorost. Ebben az évben megtörtént, hogy menet közben felmondott két kombájnos. Becsületükre szólva, a borsóidényt még végigdolgozták, csak aztán álltak tovább.

 

Hasonlóan alakulhat a sorsa a gazdaságban a zöldborsónak is. Kényszerből senki nem akarja termeszteni.

 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság