Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-elleneséget idézett elő azáltal, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban Mt.) 94. § (3)  és (4) bekezdésének együttes alkalmazása tekintetében nem alkotott olyan szabályokat, amelyek garantálnák, hogy a kollektív szerződésben rögzített, a munkavállalókat, az akár harminchat hónapos időtartamra is megállapítható munkaidőkeret alkalmazásával összefüggésben megillető, a törvényi előírásokhoz képest többlettartalmat jelentő garanciális jelentőségű, vagy többletkedvezmények a kollektív megállapodás munkáltató általi felmondása esetén a felmondást követően is teljes körűen érvényesüljenek.

Ennek értelmében 2021. július 31-ig az Országgyűlésnek olyan szabályozást kell alkotnia, amely alapján, amennyiben a kollektív szerződés legfeljebb 36 havi munkaidőkeret alkalmazását köti ki és ezt többlet-kedvezményekért cserébe fogadták el a felek, akkor a szerződésben rögzített plusz elemeknek a munkaidő-keret végéig érvényesülniük kell akkor is, ha azt időközben a munkáltató felmondja.

Az Alkotmánybíróság elrendelte továbbá annak a határozatának közzétételét a Magyar Közlönyben, mely szerint, ha a munkaidőkeret (vagy az elszámolási időszak) alkalmazására a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 2019. január 1. napjától hatályos 94. § (3) bekezdése alapján kerül sor, és az a kollektív megállapodásban foglaltak értelmében meghaladja az egy éves időtartamot, akkor a heti pihenőidő és a munkavállaló által teljesített rendkívüli munkavégzés átlagban történő elszámolása tekintetében – a munkavállaló által teljesített heti munkaidő figyelembevételére vonatkozó szabályhoz hasonlóan – az Mt. 99. § (7) bekezdésének b) pontjában rögzített időtartamot, nem pedig a munkaidőkeret (elszámolási időszak) teljes időtartamát kell figyelembe venni.

Tehát az egyenlőtlen munkaidő beosztás alkalmazása esetén hiába kötnek ki a felek 36 havi munkaidő-keretet a kollektív szerződésben, a heti pihenőidő átlagát tekintve legfeljebb tizenkét hónapot kell figyelembe venni és a rendkívüli munkavégzés ellenértékét is legkésőbb a munkaidő-keret kezdetétől számított legfeljebb egy év elteltével meg kell fizetnie a munkáltatónak.

Az Alkotmánybíróság ezen határozatához hasonlóan, a tavalyi év során a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának munkavállalói oldalának tagjai kérésére Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár állásfoglalást adott ki a veszélyhelyzet idején a munkáltató által egyoldalúan elrendelhető, legfeljebb 24 havi munkaidőkeret kapcsán arról, hogy  az Mt. 94.§ (3) bekezdése és az Mt. 99.§ (7)  bekezdése egymástól elkülönítve kezelendők és függetlenül a munkaidő-keret hosszától a maximálisan ledolgozható heti munkaidő átlagának vizsgálatakor legfeljebb az Mt. 99.§ (7) szerinti 12 hónap vehető figyelembe.

Mindezeket figyelembe véve, ezek után nem marad érv a legfeljebb 36 havi munkaidőkeret kollektív szerződésben történő kikötése mellett, hiszen a heti munka- és pihenőidő Munka törvénykönyve által megszabott tartamát legfeljebb egy év átlagában kell vizsgálni és biztosítani, továbbá a teljesített rendkívüli munkavégzés (munkaidőkereten felüli órák) kifizetését sem lehet 36 hónapra elhúzni.