Árpád vezérre emlékeznek vasárnap Ópusztaszeren

2023. augusztus 29. 12:53
Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a környékbeliek az ünnepre a hagyományoknak megfelelően fogatokon, kordékon, lovaskocsikon érkeznek - közölte Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője.
Árpád vezérre emlékeznek vasárnap Ópusztaszeren
Az ünnep szorosan kapcsolódik az emlékpark történetéhez: a helybeliek több mint száz évvel ezelőtt jöttek ott össze először, hogy megemlékezzenek Árpád vezérről. Az 1896-os millenniumi évben megépített Árpád-emlékmű országos jelentőségű nemzeti búcsújáróhellyé vált. Első alkalommal 1897. augusztus 8-án rendeztek búcsút a honfoglaló magyarok vezérének tiszteletére.Az összejövetelekhez mindig kapcsolódott szentmise is, ezért a helyiek "szobori búcsú" néven kezdték emlegetni a Kisboldogasszony ünnepnapján tartott megemlékezéseket.
Szobori búcsú és Tematikus nap Ópusztaszeren 3
Az első világháború alatt a látványos ünnepségek szüneteltek, az 1919-es forradalom eseményei pedig gátolták a szobor körüli évenkénti búcsújárást. A rendezvény a harmincas években éledt újjá, és időpontja augusztusról szeptemberre került át. A háborút és a földosztást követően az esemény kiüresedett, utoljára 1946-ban tartottak ünnepséget az emlékműnél a régi tradíciók szerint.
 
A Szobori búcsú eredeti üzenetével, több mint másfél évtizede, Árpád halálának 1100. évfordulóján, 2007-ben éledt újjá,azóta szeptember első vasárnapján az egykori bencés monostor romjai között mutatnak be szentmisét, melyet idén Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök celebrál.
A Szobori búcsúra a környékbeliek a hagyományoknak megfelelően fogatokon, kordékon, lovaskocsikon érkeznek
 
Az ünnepi szentmisét követően honfoglalás kori lovasbemutató szórakoztatja az egybegyűlteket, a Nomád parkban hagyományos íjakat próbálhatnak ki a látogatók, a skanzenben az iparos műhelyek mellett gyerekjátékok várják a vendégeket, a Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókörnél kemencés finomságok sülnek. A Nagyréten pedig kora délután lovaskocsis ügyességi versenyt rendeznek.
Szobori búcsút tartanak Ópusztaszeren
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

A fény napját köszöntik Szegeden

2024. május 14. 17:44
Interaktív tudományos bemutatókkal, látványos kísérletekkel, izgalmas előadásokkal köszöntik a fény napját a szegedi ELI ALPS lézeres kutatóintézetben csütörtökön este – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Új bringás pihenőhelyet adtak át, és a kolostorkert is megújult Balatonalmádiban

2023. március 30. 15:15
Átadták a Balatonalmádihoz tartozó Vörösberény új kulturális közösségi terét, a kerékpárosok pedig egy új pihenőpontot kaptak a Balatoni Bringakör közelében.
Március 17-én átadták a Balatonalmádihoz tartozó Vörösberény új kulturális közösségi terét, a jezsuita kolostor kertjét, a kerékpárosok pedig egy új pihenőpontot kaptak a Balatoni Bringakör közelében – írja a welovebalaton.hu.