Átlagos évet zárt a mezőgazdaság

2017. december 12. 08:38
A mezőgazdaság kibocsátási volumene 6,1 százalékkal csökkent 2017-ben, a növénytermesztési termékek volumene 8,6, az állattenyésztésé 3,2 százalékkal maradt el a 2016-os eredményektől.

Az előző évben kiváló eredményt hozó növénytermesztési ágazaton belül szinte minden jelentős termék esetében csökkenés volt, összességében pedig a kibocsátás volumene közel 8,6 százalékkal csökkent. A gabonafélék kibocsátása összességében 16 százalékkal lett kisebb. A kukorica és az árpa kibocsátása jelentősen, a búzáé kisebb mértékben esett vissza. A napraforgó volumene nem változott, a repcéé és a szójáé csökkent, így az ipari növények kibocsátása összességében 3,8 százalékkal maradt el az előző évitől. A takarmánynövények kibocsátása gyakorlatilag nem változott, a kertészeti termékeké, a gyümölcsféléké és a burgonyáé kismértékben csökkent.

Az élő állatok kibocsátása 4,2, az állati termékeké 0,6 százalékkal volt kevesebb, így az állattenyésztés teljes termelési volumene 3,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A baromfi és a sertés kibocsátása csökkent, a szarvasmarháé enyhén nőtt. Az állati termékek közül a tej és a tojás kibocsátása lényegében változatlan maradt.

A mezőgazdasági ágazat (szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt számolt) kibocsátásának értéke folyó alapáron 2,1 százalékkal mérséklődött. A volumen 6,1 százalékkal csökkenése mellett az árak 4,3 százalékkal emelkedtek. A folyó termelőfelhasználás volumene gyakorlatilag változatlan volt, az árindex minimálisan lett alacsonyabb. Az első adatok alapján a ráfordítások közül jelentősen nőtt a műtrágyák és talajjavító szerek volumene, azonban az energia és kenőanyagoké, valamint a takarmányé kissé csökkent. A bruttó hozzáadott érték előző évi áron 15, folyó áron pedig 4,5 százalékkal csökkent. A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 1,9 százalékkal mérséklődött. A termelési tényezők jövedelme 3,9, a vállalkozói jövedelem több mint 11 százalékkal csökkent. A termelési tényezők munkaerőegységre jutó reáljövedelme 4,7 százalékkal mérséklődött.

nak.hu

Kapcsolódó cikkek

A norvég favágók átdobták a pesti srácokat

2017. január 13. 08:21
A Fjordox egy kitalált cég valós megjelenésekkel: honlappal, facebook oldallal és egy népszerűsítő videóval, amely vonzó munkakörnyezettel csábított fiatalokat egy business support center-be. Azt állította a projektben együtt dolgozó Aon Hewitt és a Colibri HR Solution, hogy a Fjordox Hungary egy norvég fakitermelő és feldolgozó vállalat budapesti szolgáltatóközpontja, vagyis adott volt, hogy sok fiatal elhiggye, létezik a cég és várja az álláskeresőket. Ez így történt, sokan elhitték.

Miért nem keresünk többet, mint a német bérek negyede?

2017. november 20. 09:24
Örvendetesen emelkednek a magyar bérek, a magyar bruttó átlagbér lassan eléri a német és a francia bruttó minimálbér 65 százalékát. Utoljára 2007-ben volt a magyar átlagbér a francia minimálbér értékének 60 százaléka felett (akkor még nem volt hivatalos német minimálbér, de amióta van, 2015-től, lényegében a franciával azonos).
Azonban a német átlagbérhez az idei masszív béremelkedéssel sem tudunk közeledni. A magyar átlagbér stabilan a német negyede-ötöde. Egész Közép-Európára igazak a fenti számok – vajon mi indokolja a régiós munkavállalók drasztikus alulfizetettségét?