Atlétikai vb: már több mint 300 ezer jegyet adtak el

2023. augusztus 22. 16:45
A szervezők élményt szeretnének nyújtani a kilátogatóknak, ezért több szurkolói pontot állítanak majd fel Budapest belvárosában a szombaton kezdődő atlétikai világbajnokság utcai versenyei mentén - mondta az eseményt szervező cég, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
Atlétikai vb: már több mint 300 ezer jegyet adtak el
A maratonfutás rajt-cél területén, a Hősök terén alakítják ki az egyik szurkolói zónát
 
Németh Balázs hétfői, Hősök terén tartott sajtótájékoztatóján közölte, a vb 49 versenyszámából hatnak, a férfi és női maratonfutásnak, illetve a férfi és női 20 és 35 kilométeres gyaloglásnak lesz a rajt- és célterülete a Hősök terén, ahol már állnak a lelátók, és két óriáskivetítő is működik.
 
A klasszikus 42,195 kilométeres távot jövő szombaton és vasárnap az indulók a Budapest belvárosában kijelölt 10 kilométeres pályán - négy kört futva - teljesítik majd. A Hősök teréről az Andrássy úton kezdenek, majd az Akadémiát érintve a Lánchídon futnak át Budára, az Alagút után az Attila útra fordulnak, majd a Várkert Bazár előtt elhaladva visszatérnek a Lánchídon Pestre, onnan az Andrássy útra.
 
"Élményt adunk a gyalogló és a maraton versenyszámok mellé is. Itt lesz a Hősök terén a rajt-cél terület, és azon kívül, hogy sportversenyeket láthatnak a kilátogató nézők, zenekarokkal is találkozhatnak, koncerteket hallgathatnak" - mondta Németh Balázs.
 
- "A 10 kilométeres kör mellett több szurkolói pontot, szurkolói zónát felépítünk. A központi helyszínek az Akadémia előtti tér és a Várkert Bazár előtti rész, illetve a Hősök tere és környéke lesznek. Koncertek, fellépők, buli, zene, jó hangulat, élmény, mert a mi fejünkben ezt jelenti a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság" - tette hozzá.
 
A szervezők tájékoztatása szerint a fellépők között lesz Miklósa Erika és a Magyar Honvédség zenekara is. A női maraton előtt (augusztus 26.) a Follow the Violin, míg másnap a férfiak viadalát megelőzően a Szakács Gergő Akusztik játszik.
 
Az atlétikai vb helyszínére hajójáratok is közlekednek majd
 
A vezérigazgató jelezte, hogy elkészült annak a kábelkamerának a drótkötélpályája a Hősök tere és a Kodály körönd között, melynek segítségével közel egy kilométer hosszan különleges képeket lehet majd látni az atlétákról és a városrészről.
 
"Itt áll egy negyven méter magas daru, amelynek a Kodály köröndön van a párja. Hatvan tonnát nyom mindkettő azért, hogy biztonságos legyen.A drótkötél 980 méter hosszú, és 40 méteres magasságban száguld majd föl-alá rajta egy olyan kábelkamera, amelyet ilyen hosszúságban nem használtak még atlétikai vb-n, és fentről láthatjuk majd a futókat, gyaloglókat és a várost is. Olyan perspektívából mutatjuk meg Budapestet, amilyenből más még nem láthatta" - hangsúlyozta Németh Balázs.
 
A vb-t szervező cég vezetője hozzátette, hogy a kamerarendszer megépítése nem volt elvárás feléjük, ám a szervezők mindenképpen különlegessé akarják tenni a vb-t a helyszínen és a televíziók előtt szurkolóknak egyaránt.
 
"Ebből is a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni. Nem lenne kötelező kábelkamerát használni, nem lenne kötelező a belváros legszebb részein vinni a futókat, de úgy érezzük kötelességünknek, hogy a vb-ből a lehető legtöbbet kihozzuk, hogy társadalmi, gazdasági, turisztikai szempontból is a legtöbb hasznot termelje a világbajnokság. Ezért vállaltuk ezt a terhet, a szervezési bonyodalmat is" - utalt arra, hogy a belvárosi helyszínnek "ára van", kényelmetlenségekkel jár a helyi lakosok számára.
"Már több helyen elkezdődtek a lezárások. A következő napokban, de főként augusztus 26-án és 27-én a két maraton versenyszám alatt nagy területen lesznek forgalomkorlátozások, lezárások. Ez az ára annak, hogy meg tudjuk mutatni a világnak a magyar főváros legszebb részeit, de azt gondolom, ezt az árat megéri megfizetni."
 
Németh Balázs kérdésre válaszolva elárulta, hogy már túlvannak a 300 ezer eladott jegyen és a legfrissebb adatok szerint a jegyvásárlók 52,3 százaléka magyar. Külföldről 103 országból vettek belépőt, a 103. ország Katar.
 
"Rendkívül elégedettek vagyunk a jegyeladásokkal. Az egész világot meg tudjuk majd lepni azzal, hogy milyen hangulat és mennyi néző lesz már augusztus 19-én délelőtt a Nemzeti Atlétikai Központban. Telt ház lesz már délelőtt is, ezt ígérhetem, mert már csak néhány száz jegyünk van az első délelőtti időpontra" - jelentette ki Németh Balázs.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Magánkézbe kerül a MÁV VAGON Kft. többségi tulajdona

2023. október 16. 15:31
Magántőke bevonásával válhat jobbá, egyszerűbbé a vasúti járművek karbantartásának és gyártásának folyamata a MÁV-VOLÁN-csoportnál, miután a Kormány döntése nyomán a MÁV VAGON Kft. mintegy 75%-a magánkézbe kerül.

Interaktív tér, rétessütés a megújult tatai Malomkertben

2023. június 08. 14:09
Június 16-án nyit a megújult Malomtörténeti Élménypark, amely gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt maradandó malomipari élményt kínál majd.
„A Tatai Angolkert több fázisú rehabilitációjának egyik utolsó elemeként jött létre a Jenő-malomnak és malomudvarának, illetve az egykori Kristály fürdő területének turisztikai célú fejlesztése. Az európai uniós pályázatban Tata önkormányzata célul tűzte ki, hogy méltó emléket állít a tatai molnárok életének, aminek jegyében a Jenő-malmot interaktív kiállítótérrel ellátott, működőképes malommúzeummá alakítja át összhangban a „Tata, az élővizek városa” településimázzsal.