Az agrárium erősödésével felértékelődnek a mezőgazdasági szakmák is

2018. március 05. 08:03
A szakmák presztízsének visszaállításáról, a szakmunkások megbecsüléséről, a biztosabb megélhetést nyújtó bérekről, az egységes agrár-szakképző hálózat további fejlesztésének szükségességéről is beszélt köszöntőjében Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken, A Jövő szakképzése – a szakképzés jövője II. elnevezésű konferencián, Karcagon – közölte az MTI.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteki közleménye szerint a tárcavezető a rendezvényen elmondta, hogy mostanra 70 ezerrel többen dolgoznak a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, mint 2010-ben. A korszerű tudással rendelkező mezőgazdasági szakmunkások keresettek a munkaerőpiacon. A szakképzés további korszerűsítésére van szükség, hiszen az agrárium a számítástechnika fejlődésének, az agrár-digitalizációnak köszönhetően korszakváltáshoz ért.

Hozzátette, hogy a szakmák iránti megnövekedett érdeklődés és a szakmai tudás felértékelődése is hozzájárult a képzés fejlesztéséhez. Az utóbbi években 15 új szakkal bővült a mezőgazdasági képzések köre, miközben a gyermeklétszám stabil, az agrár-szakképző intézményekben egyre többen tanulnak. A további ágazati fejlesztések eredményeképp remélhetően minél több fiatal lát majd vonzó életpályát a mezőgazdaságban.

Kitért arra is, hogy a 2010 óta tartó kormányzati intézkedéseknek és a gazdák erőfeszítésének eredményeképpen folyamatosan erősödik az ágazat, az agrárium növekedése az első három között van az unióban. Az elmúlt közel nyolc évben a mezőgazdasági termelés hatékonysága és jövedelmezősége nőtt, mint ahogyan a foglalkoztatás, a beruházás és az export is.

Magyarország mintegy száz országba exportál minőségi termékeket, amelyek feldolgozottsági szintje évről évre emelkedik - húzta alá.

otpagrar.hu

Kapcsolódó cikkek

Agrár-okostechnológiák az európai startup seregszemlén

2016. május 12. 07:56
Európai startup seregszemlének ad otthont 2016. május 23-án Budapesten a SMART 2016 konferencia. A Telekom 13 országot átölelő innovációs versenyének (Telekom Innovation Contest) döntőjében tíz nemzetközi induló tech vállalkozás mérkőzik meg egymással és mutatkozik be a Telekom Innovation Expo keretében. A rendezvény emellett közel 100 hazai és külföldi előadóval a digitalizáció legfrissebb trendjeit vizsgálja a robotikától az okosvárosokon át, az intelligens egészségügyi megoldásokig. A szakmai programban az egyik legizgalmasabb és legdinamikusabban fejlődő terület, az agrárinformatika, illetve a mezőgazdaságban alkamazott smart technológiák is helyet kapnak.

Így zajlik a munkaügyi ellenőrzés

2018. július 10. 07:49
Munkaügyi ellenőrzést bármikor, bármelyik ágazatban tevékenykedő cég kaphat, a mikrovállalkozásoktól kezdve egészen a nagyvállalatokig. Ha tudjuk, hogyan zajlik egy ilyen ellenőrzés, mit kérhetnek tőlünk az ellenőrök, elkerülhetjük a szankciót.