Áprilisban nem változtak az élelmiszerárak

2018. május 07. 13:21
Változatlan maradt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által figyelemmel kísért élelmiszerkosár árindexe áprilisban (173,5 pont), alig 2,7 %-kal meghaladva a tavaly ilyenkori értéket – közölte csütörtökön a nemzetközi szervezet. A gabonafélék és tejtermékek esetében folytatódott az emelkedő trend, míg a cukornál épp ellenkező irányú volt a mozgás.

A FAO egyúttal nyilvánosságra hozta első előrejelzését a 2018-19-es szezonra, csökkenést prognosztizálva a globális gabonatermelés és –készletek terén, melyek rekord(közeli) értéken voltak.

Mi várható a gabonapiacon?

A korai előrejelzések szerint jó évre számíthatunk, még a negatív korrekció ellenére is, olvasható a FAO legfrissebb Gabonakészletek és –igények gyorsjelentésében.

A teljes gabonakibocsátás (2607 millió tonna) 2018-ban várhatóan 1,6 %-kal lesz alacsonyabb a tavalyi rekordközeli értéknél. A csökkenés fő oka a kukoricatermelés visszaszorulása, különösen az Egyesült Államokban. Közben az orosz búzatáblákból is kisebb termés várható. Mindemellett, főként az ázsiai termelésbővülésnek köszönhetően a globális rizstermelést 510,6 millió tonnára becsülik szakértők, ami 1,3 %-os éves növekedést jelent.

A gabonaigény ezalatt minden idők legnagyobb értékére, 2626 millió tonnára duzzadhat a FAO jelentés szerint. Nő a rizs, búza és a szemes termények felhasználása is.

Ennek eredményeként a világ gabonakészlete 2,7 %-kal csökken a 2019-es szezonzárásra. A nemzetközi kereskedelmi forgalom várhatóan 0,6 %-kal 406 millió tonnára szorul vissza, állítja a FAO.

Ártrendek

A gabonaárak 1,7 %-kal emelkedtek, a trend már negyedik hónapja tart, így a mutató 15,4 %-kal áll magasabban a tavaly ilyenkor mért értékéhez képest. A búza árát a kedvezőtlen amerikai időjárásról szóló hírek, míg a kukoricáét a szűkösebb kínálat hajtja fölfele. A rizs ára szintén nőtt.

Csakúgy, mint a tej- és tejtermékek ára, melynél a 3,4 %-os drágulást az erős kereslet okozta.

FAO élelmiszerár-index hónapról hónapra követi a nemzetközileg legfontosabb öt élelmiszer-termékcsoport azok kereskedelmi értékével súlyozott árváltozását.

Más alindexek, mint a növényi olajoké (1,4 %), a húsféléké (0,9 %) vagy a cukoré (4,8 %) eközben csökkentek. Ez utóbbi esetében tavaly december óta töretlen a trend, és így tavaly áprilishoz viszonyítva 24 %-kal lett olcsóbb a cukor a nemzetközi piacokon. A háttérben egyrészt India és Thaiföld, a világ második legnagyobb cukortermelője, állnak, akik elárasztják a piacot cukorral, másrészt a világ legjelentősebb termelőjének, Braziliának a valutaleértékelődése.

otpagrar.hu

Kapcsolódó cikkek

A NAK a fordított áfa alkalmazásának meghosszabbítását javasolja

2018. június 18. 10:51
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tapasztalatai szerint a gabonákra és egyes olajnövényekre alkalmazott, 2018. december 31-én lejáró fordított áfafizetési rendszer egyértelműen beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ezért az alkalmazás meghosszabbítását szorgalmazza.

Ez nagy probléma: túl sok a só a kenyérben (videó)

2016. szeptember 09. 08:48
Nyolcvan különböző sütőipari termékből harminc esetében találtak kifogást a fogyasztóvédők. A kenyerekkel és péksüteményekkel kapcsolatban a legjellemzőbb probléma a túl magas sótartalom volt, néhány terméknél pedig a zsírtartalom nem volt megfelelő.