A termésbiztonság szempontjából a termelés agroökológiai feltételei, vagyis az időjárás és a talajtani, domborzati feltételek gyakorolják a legnagyobb hatást a szántóföldi növények termésének mennyiségére és minőségére.

 

A hazánkban termesztett két legfontosabb olajnövény, a napraforgó és a repce eltérő adaptációs képességet mutat. A napraforgó kifejezetten jól alkalmazkodik az éghajlatváltozás miatt részben szárazabbá, részben szélsőségessebbé váló éghajlati feltételekhez, és talajtani szempontból a gyengébb, az átlagos és a jó talajokon egyaránt sikeresen termeszthető. Saját kísérleteink ugyanakkor azt is bizonyították, hogy a korszerű, nagy termőképességű napraforgóhibridek csak kedvezőbb ökológiai feltételek mellett képesek realizálni nagyobb terméspotenciáljukat. Másik fontos olajnövényünk, az őszi káposztarepce sokkal érzékenyebb az időjárásra, azonban talajtani adaptációs képessége meglehetősen jó. Ezeket az ökológiai igényeket figyelembe véve alakult ki a tradicionális vetésszerkezet, amelyben a napraforgót elsősorban a szélsőségesebb klímájú Nagy-Alföldön és a hozzá kapcsolódó tájegységeken termesztik nagyobb vetésterületen, míg a kiegyenlítettebb időjárású Dunántúlon a repce játszik fontosabb szerepet a vetésszerkezetben (1. ábra).

 

 

 

Sokszor felvetődik szakmai, tudományos és egyéb körökben, hogy változik-e az éghajlat hazánkban, vagy csak annak szélsőséges amplitúdóit tapasztaljuk az elmúlt években. A növénytermesztés időjárási feltételeinek jellemzésére hosszabb időszakok – általában 30 év – időjárási adatait (elsősorban a csapadékot és hőmérsékletet) használjuk jellemzésként (1. táblázat).

 

 

Ezeket a sokévi átlagokat megfelelő időközönként frissíteni szükséges. Két 30 éves átlag (1961–1990 és 1981–2010 ) adatait összehasonlítva

Növénytermesztési szempontból kifejezetten kedvezőtlen, hogy a júniusi és augusztusi csapadék mennyisége csökkent (-13,0 és -11,7 mm). Még markánsabb változás következett be a 30 éves havi hőmérsékleti értékekben. Szinte minden hónap átlaghőmérséklete növekedett – kivéve a februárt – (0–1,1 ºC-kal). Különösen kedvezőtlen módon nőtt június-július-augusztus hónapok átlaghőmérséklete (+0,7, +1,0, +1,1 ºC), így az évi középhőmérséklet is jelentősen (0,46 ºC-kal) meghaladta az előző 30 év meteorológiai átlagát.

Hosszabb időszak (2000–2018) országos termésátlagait összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy a két növény maximális lehetséges terméshez viszonyított átlagtermése relatíve hasonló arányokat mutat (napraforgónál 80, kukoricánál 77 százalék az adott periódus termésmaximumához képest). Jelentős különbséget tapasztalhatunk azonban a két növény termése között, ha az aszályos évek terméseredményét hasonlítjuk a maximális terméshez. A napraforgó esetében (28%) jóval kisebb a terméscsökkenés mértéke, mint a kukorica (48%) esetében (2. ábra).

 

 

Napraforgó-kísérleteink több tízezer adatának feldolgozásával meghatároztuk az ökológiai (időjárás, talaj), a biológiai (hibrid) és a fontosabb agrotechnikai elemek (talajművelés, trágyázás, vetés, növényvédelem) termésmennyiségre gyakorolt hatását eltérő technológiai intenzitási szint mellett (3. ábra).

 

 

Vizsgálataink egyértelműen bebizonyították, hogy intenzív technológia alkalmazása a napraforgó-termesztésben jelentősen csökkentheti a környezeti tényezők termésre gyakorolt hatását az extenzív agrotechnikához képest. Intenzív technológiánál az időjárás 15 százalékban, a talaj 10 százalékban határozta meg a napraforgó termését, míg extenzív technológiában ezeket az értékeket 35 és 20 százalékban lehetett meghatározni. Ugyanakkor rendkívül fontos, hogy megfelelő genotípust válasszunk az adott technológia intenzitásához (4. ábra).

 

 

Az intenzív genotípusok kedvezőtlen agrotechnikai feltételek mellett jóval kisebb termést adnak az extenzív genotípusokhoz képest (-1,3 t/ha terméskülönbség). Átlagos és intenzív termesztési feltételek mellett viszont az intenzív genotípus fölénye egyértelműen jelentkezett az extenzív genotípushoz képest (1,5 t/ha és 2,2 t/ha terméstöbblet).

Az agroökológiai kockázatok csökkentése magába foglalja a termőhelyi feltételek célszerű kialakítását, a hibridek megválasztását, valamint a termesztéstechnológiai elemek optimalizálását. Rendkívül fontos a hibrid megválasztása, különösen az adaptáció, a tolerancia, a kompetencia és a homogenitás vonatkozásában.

Kísérleti eredményeink (2. táblázat) azt bizonyították, hogy az agrotechnika egyes elemeiben elkövetett hibák miatti termésveszteség nagysága eltérő, ugyanakkor a terméscsökkenés relatív értéke az eltérő intenzitású technológiák esetében közel azonos mértékű volt (low input technológiánál 34%, mid-tech technológiánál 39%).

 

 

A közel azonos relatív terméscsökkenés ugyanakkor jelentősen eltérő abszolút termésveszteséget takar, a két különböző technológiai modellben realizálható termésszint különbsége miatt. Míg a low input modellben a termésveszteség 850 kg/ha lehet, addig a mid-tech modellben ennek dupláját is elérheti (1550 kg/ha).

Az extenzívtől az intenzívebb technológiák irányába mutató agrotechnika nemcsak a kockázatokat mérsékelheti, hanem a napraforgó termésmennyiségét is növelheti, egyúttal hozzájárulva a jövedelmezőbb napraforgó-termesztéshez.

Dr. Pepó Péter

DE MÉK Növénytudományi Intézet

egyetemi tanár

intézetigazgató

Köszönet A publikáció elkészítését a EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00008 számú projekt támogatta. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.