Az erdők fontosságára hívta fel a figyelmet az ENSZ Főtitkár
Március 3-án világszerte a vadon élő fajok életlehetőségeinek megóvása állt a figyelem középpontjában. A jeles nap alkalmából kiadott közleményében Antonio Guterres ENSZ főtitkár hangsúlyozta, hogy az erdők megóvása egyúttal a fenntartható fejlődési célok elérésének eszköze is. Éppen ezért felhívta a kormányokat, a gazdasági élet szereplőit és a népeket, hogy növeljék erőfeszítéseiket az erdők és erdei fajok megóvására.
„Magyarország területének egyötödét borítják erdők, így kiemelkedő a szerepük az ország környezeti állapotának alakításában” – mondta az ENSZ felhívására reagálva Zambó Péter államtitkár. „Elkötelezettek vagyunk meglévő erdeink megóvásában és a fával borított területek növelésében. Ezt szolgálja az Agrárminisztérium által két évvel ezelőtt meghirdetett Országfásítási Program, aminek hatására már mintegy 26 ezer hektár új erdő telepítésére nyújtottak be pályázatot a magyar gazdák, az állami erdőgazdaságok pedig több száz hektár erdőt ültettek, és egyre nagyobb területeken alkalmazzák a természetközeli erdőgazdálkodás módszereit” – tájékoztatott Zambó Péter. Hogy az erdők fontosságára a társadalom figyelmét is minél szélesebb körben felhívják, az Agrárminisztérium segíti a mintegy 1500 iskola részvételével április 19-23 között zajló Fenntarthatósági Témahét programjainak megvalósítását, melyek egyik kiemelt témája idén az erdők biodiverzitásban betöltött szerepének bemutatása.
kormany.hu