Az EÜT közvetítő szerepe
2024. június 25. 17:01
2024. június 18-án a LIGA Szakszervezetek székházában gyűltek össze a LIGA tagszervezeteinek Európai Üzemi Tanács képviselői. Az eseményen Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke az Európai Üzemi Tanácsok közvetítő szerepét értékelte, valamint beszámolt a szakszervezetek nemzetközi feladatairól és hazai törekvéseiről.
Mészáros Melinda megnyitójában örömét fejezte ki, hogy bővül a LIGA Szakszervezeteknél az Európai Üzemi Tanácsok képviselői köre, és méltatta az EÜT képviselők szerepét. Mint mondta, az EÜT képviselők mind a munkavállalók, mind a munkáltatók érdekeit képviselik a multinacionális vállalatoknál illetve nemzetközi fórumokon.
Ezt követően részletesen beszámolt az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság budapesti üléséről. Fontosnak nevezte az EGSZB elnökségének a kormányzati szereplőkkel történő találkozóját, és azoknak a szakpolitikáknak és szakkérdéseknek az előkészítését, amelyekért a magyar elnökség felel a közeljövőben. Szólt a kohéziós politika jövőben várható alakításának kérdéseiről is. Elmondta, az európai szabályozások közvetetten és közvetlenül is érintik a munkavállalókat, ezért kérte a résztvevőket, hogy a témáról kísérjék figyelemmel a LIGA Szakszervezetek tájékoztatóit.
Ezt követően a LIGA Szakszervezetek elnöke az Európai Üzemi Tanácsok további lehetőségeiről beszélt, illetve, hogy a szakszervezetek szeretnék a magyar munkajogban az üzemi tanácsok munkajogi védelmét erősíteni. Végül a szakszervezeti vezető további nemzetközi programokról tartott ismertetőt.
Az EÜT megbeszélésen a Bosch, a Philip Morris, az MVM Zrt., a Bunge, és az Aptive Európai Üzemi Tanácsának képviselői gyűltek össze, és az EÜT direktíva módosítása kapcsán aktuális kérdésekről szakmai megbeszélést folytattak, illetve kérdéseket intéztek Kanizslai Lászlóhoz, aki a direktíva módosításának jelenlegi állásáról tartott rövid összefoglalót.
forrás: liganet.hu
Kapcsolódó cikkek
Elegük van a tanároknak, újabb bojkottot hirdettek
2024. november 11. 17:30
A pedagógusok teljesen értelmetlennek tartják a NAT-vizsgát, szerintük inkább a valós problémákkal, a tanárbérekkel kellene foglalkoznia Pintér Sándornak.
Felhívás a 2023. Év Szaktanácsadója Díjra történő jelölésre
2023. április 27. 11:33
Az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szeretné elismerni a szaktanácsadók munkáját.
A pályázat célja
Az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közös díjjal kívánja elismerni azt a szaktanácsadót, aki kiemelkedő módon, a mezőgazdasági termelők érdekeit legjobban szolgálva, nekik friss tudást átadva végzi munkáját.

