Az idén a mezőgazdaság is jelentősen hozzájárul a bruttó hazai termék növekedéséhez

2016. december 05. 08:49
Magyarország bruttó hazai terméke 2016 harmadik negyedévében 2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedéshez a legnagyobb mértékben a mezőgazdaság és a piaci szolgáltatások járultak hozzá – mondta Czerván György szakmai fórumon, Cegléden.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár kiemelte: a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke változatlan áron az első félévben 15 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest, a kedvező őszi betakarítási adatok alapján a második félévben is hasonló mértékű növekedés várható.

Többek között arról is beszélt, hogy az agrár-külkereskedelem az első nyolc hónap adatai alapján várhatóan eléri a 2015-ös mintegy 8 milliárd eurós exportszintet, – az agrártermékek részesedése a külkereskedelmi forgalomból az első 8 hónapban mintegy 8,5 százalék, a külkereskedelmi aktívumból 28 százalék fölött van.

A Közös Agrárpolitikával (KAP) kapcsolatban az államtitkár hangsúlyozta: a KAP forrásain keresztül kapjuk az uniós támogatások közel 40 százalékát. Magyarország érdeke, hogy az Európai Unió költségvetése is legalább a jelenlegi színvonalon maradjon, továbbá a mezőgazdaságra szánt források azon belül a KAP első pillérében található területalapú támogatások, valamint a termeléshez kötött támogatások is hasonló szinten stabilizálódjanak.

Czerván György elmondta, a 2014-2020 közötti költségvetési ciklusban a Magyarországnak jutó összes uniós forráson belül a KAP részaránya 36 százalék. Ezen időszak alatt a közvetlen támogatásokat és a vidékfejlesztési forrásokat összevéve 12,4 milliárd euró áll rendelkezésre. Hozzátette még, hogy Magyarország pozíciója az uniós támogatások tekintetében, fajlagosan az egyik legjobb az EU-ban, hazánk részaránya a teljes KAP költségvetésében mintegy 3,2 százalék. Fontos célkitűzésünk, hogy ez az arány ne romoljon – jegyezte meg.

Az államtitkár kitért arra is, hogy az agrártámogatások komoly szerepet játszanak abban, hogy a magyar mezőgazdaság jövedelmezősége az elmúlt években érdemben javult, stabilabbá vált a termelők helyzete. A magyar mezőgazdaság kibocsátása 48 százalékkal, bruttó hozzáadott értéke 85 százalékkal bővült 2010-2015 között.

Szó volt még arról is, hogy szükséges fenntartani az erős kétpilléres KAP-ot, a rendszer gyökeres átalakítását nem tartjuk szükségesnek. Várhatóan 2020 után a fenntarthatósági és a környezeti szempontok még erőteljesebben fognak majd a Közös Agrárpolitikában megjelenni. A szántóföldi növénytermesztés támogatásának a dominanciája továbbra is elképzelhető, ugyanakkor alapvető, hogy az agrárpénzeket továbbra is az agrártermelők kapják.

Az Európai Bizottság a 2020 utáni agrárpolitikára vonatkozó elképzeléseit várhatóan 2017 őszén, míg az új költségvetésre vonatkozó javaslatot várhatóan 2017 végén mutatja be.

 

hirek.elelmiszerklub.hu

Kapcsolódó cikkek

Több mint 2,5 tonna húst, húskészítményt és fűszert vont ki a Nébih a forgalomból

2018. január 09. 11:11
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei számos műszaki, higiéniai és élelmiszerbiztonsági hiányosságot tártak fel egy Bács-Kiskun megyei húsfeldolgozó üzemben. A hatóság az ellenőrzés során 2580 kg hús, húskészítmény és fűszer forgalomba hozatalát tiltotta meg, valamint elrendelte az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését.

Az egyszerűsített foglalkoztatás beleszámít a nyugdíjba?

2017. április 11. 08:20
Rokkantnyugdíjas vagyok. Szeretném tudni,hogy a napi bejelentéssel ledolgozott napok beszámítanak e a munkaviszonyba?