Az új hajók kiemelkedő forgalmat hoztak idén a BAHART-nak

2024. szeptember 05. 14:49
Idén a BAHART tavalyhoz képest már 2 hónappal korábban, augusztus végére elérte a 2 milliós utasszámot. A kiemelkedő sikerhez a 6 milliárd forintos állami támogatás eredményeként szolgálatba állt új hajók is hozzájárultak. Az így kialakított sűrűbb menetrend, a színes programválaszték és az új családi kedvezmények hatására a forgalom a tavalyi rekord év nyári hónapjaihoz képest 10%-kal növekedett. 
Az új hajók kiemelkedő forgalmat hoztak idén a BAHART-nak
A kompok utasszáma 59 ezerrel haladta meg a tavalyi eredményt, és már több mint 500 ezer utast szállítottak Szántódrév és Tihanyrév között - derül ki a BAHART lapunkhoz eljuuttatott közleményéből.
 
„A főszezon alatt tapasztalt folyamatos, fokozott kereslet az új kompok és katamaránok iránt jól mutatja a megvalósult szolgáltatásfejlesztés turisztikai jelentőségét. A flotta friss tagjainak köszönhetően idén minden korábbinál előbb érte el a BAHART a kétmilliós utasszámot” – emelte ki Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója. Hozzátette, a kompok jelentősége ugyanakkor túlmutat az utasszámokon is, hiszen azok meghatározó szerepet játszanak a tóparti települések közötti közlekedés támogatásában, a gépjárműforgalom és a károsanyag kibocsátás csökkentésében. A magas utasszám ugyanakkor visszajelzés arra, hogy igény és szükség is van a jövőben hasonló fejlesztésekre, melyek révén modern és környezetkímélő kompokkal biztosíthatjuk az itt élők és az itt megszálló vendégek közlekedését, ezzel hozzájárulva a helyben lakók életminőségének növeléséhez, továbbá a négyévszakos balatoni turisztikai élménykínálat bővítéséhez is.
 
A személyhajók forgalma 134 ezer fővel emelkedett az idei szezon végéig. A legtöbben, közel 120 ezren a Tomaj nevű új katamaránnal utaztak, míg a flottába visszakerülő Jókai nosztalgiahajó a Helka után a második legnépszerűbb klasszikus hajó volt.  A legtöbben Balatonfüred, Keszthely, Siófok, Balatonlelle és Balatonalmádi kikötőiből indultak sétahajózni, míg a menetrendi hajózásban legszámottevőbb növekedés a legnépszerűbb Fonyód-Badacsony útvonalon történt.
 
 
 
Az augusztus 17-20-ai hosszú hétvége az év eddigi legforgalmasabb időszakát jelentette a BAHART számára: csak 19-én a személyhajók és a kompok is mintegy 19-19 ezer utast szállítottak. Hasonlóan népszerű volt a Balaton-átúszás július 21-i időpontja is, amikor több mint 16 ezren léptek a személyhajók fedélzetére. Emellett tovább növekedett a kerékpáros utasok száma is az idei főszezon végéig: a kompokon 11%-os bővülés mellett közel 110 ezren, míg a személyhajókon mintegy 38 ezren, azaz 15%-kal többen utaztak kerékpárral, mint tavaly ilyenkor.
 
Továbbra is kiemelt érdeklődés övezi a BAHART programhajóit: a gyerekhajókat a főszezon során több mint 8 ezer vendég vette igénybe, ami 6%-os emelkedést jelent az előző évhez képest, a buli- és esti chill hajókon pedig több mint 21 ezren szórakoztak. Mindemellett augusztus 20-án közel 2 ezer utas gyönyörködött a Balaton-parti tűzijátékokban a Társaság hajóin, amely 45%-os emelkedést jelent a tavalyi utasszámhoz képest.
 
Nyár végéig az online jegyvásárlások száma közel 30%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nyári szezonban minden negyedik jegyvásárló már online, vagy a kikötőkben elhelyezett automatákon keresztül vásárolta meg jegyét.
 
A hajózás az ősz beköszöntével sem áll le, hiszen a helyben lakókat és a turistákat továbbra is várják a sétahajók, valamint a főbb útvonalakon közlekedő menetrendi hajók. A Szántódrév és Tihanyrév közötti kompjáratok szeptemberben is sűrített menetrenddel járnak, reggel 7:00 és 21:15 között fél óránként indulnak kompok - zárul a közlemény.
 
(Nyitókép: a tihanyi komp. Fotó: BAHART)
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Alstom villanymozdonyokat tesztel a MÁV-START

2024. október 08. 16:39
További lízingelt járművekkel bővülhet a flotta
A nyár végén bejelentett 5 pontos közlekedési akcióterv részeként a MÁV-VOLÁN-csoport – az új járművek beszerzésének előkészítésével párhuzamosan – rövid távú, átmeneti megoldásként folyamatosan dolgozik a jó minőségű, használt vasúti járművek bérlésén és üzembe állításán is. Ennek érdekében – még nem a közforgalomban közlekedve, hanem utasok nélküli próbaüzem keretében – újabb villamosmozdonyt tesztel a vállalatcsoport.

Mobilalkalmazással is kérelmezhető az amerikai beutazási engedély

2023. június 29. 13:46
Az amerikai vám- és határőrség tájékoztatása szerint már mobilalkalmazáson keresztül is kérelmezhető az ESTA amerikai beutazási engedély.
 
Új mobilalkalmazást indított az amerikai Vám- és Határőrség (CBP) a vízummentességi program keretében történő beutazásra jogosult utazók számára. Az applikáció lehetővé teszi, hogy az utazók okostelefonról, mobilkészülékről vagy táblagépről is kérelmezhessék az ESTA (Electronic System for Travel Authorization) engedélyt.