Balatoni Rózsa Bábolnán
2023. szeptember 08. 15:54
Kívülről se rohad és belül sincsenek fekete-szürke vagy barnás foltok a krumpliban - hála a MATE Keszthelyen folyó kutatásainak.

Szerintem a kutatók még adósok a hazai sötétlila húsú burgonyával, bár a Bábolnai Gazdanapokon kiállított Démon fajtát ők elég sötétnek ítélik. Abból indulnak ki, hogy a saját családjaik próbából sem merték megenni a lilát. Persze ők nem élnek együtt halloween- és zombirajongó tizenévesekkel, akik rajonganak mindenért, ami narancsszín, vagy sötét és félelmetes.
A magyar konyha klasszikus kedvence volt a rózsaszín héjú, fehér húsú rózsakrumpli, amit viszont megújítottak, így Balatoni Rózsa piros héjjal és fehér béllel örvendezteti meg vásárlóit.
A MATE standján kiállított burgonyák közül még a Basát emelnénk ki, amiről az egyik grillrajongó ismerősöm elmondta, hogy megfőzi és úgy dobja a grillre: „hú, az nagyon finom!”

A stand egyik vendéglátója, dr. Simon Brigitta egyetemi adjunktus, a Növénytermesztéstudományi Intézet munkatársa elmondta, hogy a keszthelyi vetőkrumpli nagy érték, mert klónozott technológiával állítják elő, így vírusmentes, vagyis a háziasszonynak nem kell a fekete „fájásos” gumókkal megküzdeniük.
Ráadásul nem is csak mentesek ezek a burgonyák a vírusoktól, hanem rezisztensek is rájuk, vagyis vetni is ezeket érdemes.
Aki tehát egészséges magyar fajtákat nevelne, keresse a mini gumókat tartalmazó hálókat, mert ezekből csodás nagy, és jó krumplit nevelő növényeket kap.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
Kapcsolódó cikkek
Az Auchan már jelezte: ők december 24-én is nyitva lesznek
2024. november 13. 19:57
Az Auchan délelőtt nyitva tartja áruházait, és a lakosság rendelkezésére áll. A pékségekben is friss áru lesz december 24-én.
A WAPA közzétette legújabb európai almatermés-előrejelzését
2023. január 10. 12:21
A WAPA (Alma- és Körte Világszövetség) megkezdte a szezonra vonatkozó európai almatermés-előrejelzés felülvizsgálatát, amelyet augusztus elején a Prognosfruit során tettek közzé.
A gyümölcsösökből származó első jelentések arra utalnak, hogy az európai almatermés 12 076 000 tonnára csökken, körülbelül 90 000 tonnával kevesebb, mint az augusztusi előrejelzés (12 168 000 tonna). A legtöbb ország Lengyelország és Csehország kivételével lefelé módosította eredeti becslését – különösen Franciaország, Olaszország és Spanyolország. Az Egyesült Amerikai Államokban is lefelé módosították a termésprognózist a USApples éves chicagói rendezvényét követően, a becsült almatermés 4,6 millió tonna.