Barlangoljunk a főváros utcái alatt márciusban
2024. március 11. 15:51
Budapestet nem véletlen nevezik a barlangok fővárosának, hiszen a világ egyetlen olyan fővárosa, aminek közigazgatási területén 174 barlangot tartanak nyilván. Az Agrárminisztérium Barlangoljuk! kampányának részeként egész márciusban extra programokkal és kedvezményekkel várják a látogatókat a főváros négy turisztikailag kiépített barlangjában.

A Magyar Nemzeti Park Igazgatóságokkal együttműködve az Agrárminisztérium 10. alkalommal hirdetette meg a Barlangok Hónapja programsorozatot, melynek köszönhetően az elmúlt évek során harmadával nőtt a hazai barlangok látogatottsága. Idén a fővárosban a Pál-völgyi-, a Szemlő-hegyi, a Mátyás-hegyi- és a Budai Vár-barlang várja összevont, kedvezményes belépőjegyekkel és kivételes, más alkalommal nem látogatható helyszínekre tervezett túrákkal a látogatókat.
Ezen a hétvégén tárlatvezetéses sétákon ismerhetik meg az érdeklődők a Szemlő-hegyi-barlang történetét, megtudhatják hogyan fedezték fel a kutatók a ma ismert turista útvonalat, és a megszokottól eltérően az egykori felfedező bejáraton, az Örvény-folyosón keresztül hagyhatják el a barlangot. Vasárnap pedig Budapest földalatti virágoskertjeként elnevezett, különleges cseppkőképződmények keletkezéséről hallhatnak előadást a résztvevők. Az előadásokkal mellett a látogatók számára nem járható Budai barlangokról lesznek 3D filmvetítések.

Szakvezetéses túrával készülnek a Pál-völgyi barlangban is, mely több mint 30 km-es hosszúságával hazánk egyik leghosszabb összefüggő barlangrendszere. Hétvégente a budai termálkarszt kialakulását, valamint a város alatt húzódó barlangrendszerek felfedezésének és kutatásának történetét ismerhetik meg a kirándulók.
A vezetett séták mellett egészségügyi szempontból is hasznos felkeresni ezeket a védett természetvédelmi helyszíneket, ahol a mintegy 100%-os relatív páratartalom és az alacsony porkoncentráció kedvező élettani hatással van a légzőszervi betegségekkel élők számára. A Szemlő-hegyi-barlang csaknem 300 méteres kiépített szakasza utcai viseletben, akár babakocsival, akár kerekesszékkel is bárki számára látogatható.

Hazánk barlangjai az élettelen természeti értékeink közé tartoznak, azaz megújulni képtelenek, ezért az Agrárminisztérium fokozott figyelmet fordít állagmegóvásukra. A KEHOP (Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program) keretében mintegy 1, 5 milliárd forintot fordított az állam a magyarországi barlangok állagmegóvására.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Magyarország vár: A béke szigete Tatán
2023. július 18. 16:17
A tatai Öreg-tó partján, a vár szomszédságában izgalmas kultúrtörténeti utazásra hív minket az újjászületett tatai Esterházy-kastély. A császárok látogatására emlékeztető, évszámos kapun keresztül lépjünk be együtt az Esterházy család tatai rezidenciájába!
Kellemetlen hír a Balatonhoz készülőknek
2023. augusztus 07. 11:39
Habár a viharok lassan elvonulnak és a hét második felére 26-28 fokra melegszik a levegő, a tó vize egyelőre elég hűvös - és még sok idő kell a melegedéshez.