Barnamedve rendezhetett vérfürdőt egy Hajdú-Bihar vármegyei tanyán
2024. szeptember 30. 15:32
Három birkát és egy kutyát ölt meg.
Barnamedve tört be egy Hajdú-Bihar vármegyei tanyára és a gazda elmondása szerint a vadállat ölt is – olvasható a Metropol cikkében.

A NYÍRERDŐ Zrt. erdészei és hivatásos vadászai folyamatosan kinn vannak a területen – fotó: pixabay.com
A lap azt írja, az állatot először Nyírmártonfalva, majd Vámospéres között észlelték, majd később egy traktoros az út szélén látta. Ezt követően a Hármashegyalján látták, ami után megszólalt az a gazda is, akinek a medve betört a tanyájára.
"3 és fél hete történt, a medve a lónál bontott falat és a birkáknál, a kétszárnyas ajtót pedig teljesen leszakította. Három birka elpusztult a támadás következtében, két birkát még kezelek, az egyik kutya pedig olyan súlyosan megsérült, hogy hiába vittem állatorvoshoz, ő sem tudott rajta segíteni, az eb két nappal később elpusztult"
– idézte a lap Molnár István gazda szavait a brutális medvetámadásról. A gazda hozzátette: az állat karmainak a nyoma még mindig látszik az egyik faajtón.
Jelezte, hogy mi történt nála, de senki sem vette őt komolyan.
Ezért törhetett be a medve azóta már több halápi tanyára is, és ezért észlelhették az elmúlt napok során olyan sokan.
Filemon Mihály polgármester bejelentést tett a Nyírerdő Zrt., a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Kormányhivatal felé is – írja a Hajdú-Bihar Vármegyei Hírportál (HAON).
A lap megkeresésére a NYÍRERDŐ Zrt. közölte: a társaság erdészei és hivatásos vadászai folyamatosan kinn vannak a területen, és amennyiben észlelik a medve jelenlétét, értesítik az érintett hatóságokat és önkormányzatokat. Ugyanakkor a medve jelenlétét egyelőre még nem tudták megerősíteni.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Fontos! Módosul az egyik rezsitámogatás
2023. február 01. 13:46
Érdemes figyelni a változásokra.
A 2022. október 20-án nyílt, KKV-k Feldolgozóipari Energiaköltség és Beruházási Támogatási Programja január 13-án, a főbb pontjaiban módosult és kibővült - írja a nak.hu
A változások az „A” komponens esetében, a feldolgozóipari vállalkozásoknál
A regisztráció legkésőbb 2023. április 30. 19:00-ig kezdeményezhető.
A korábban regisztrált, 2022. október, november, december havi számlák mellet már a 2023. január, február és március havi számlákat is figyelembe lehet venni.
Már csak látszat, hogy van Magyarországon szociális ellátórendszer
2022. december 19. 07:57
A kormány nem ad több pénzt a szociális ellátórendszerre, de az intézménybezárásoktól is tart, ezért döntött úgy, hogy lazít a személyi és tárgyi feltételeken. Már a bölcsődékben is - írja a Népszava.