Befejeződött a nyári aratás

2024. július 25. 15:07
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári aratás, amelyet érdemben hátráltató körülmény idén nem befolyásolt. A termények tárolásához elegendő a raktárkapacitás, az idei termés nagy része már a tárolókban van – közölte közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleményében Feldman Zsolt.
Befejeződött a nyári aratás
A mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint köszönet illeti a gazdákat szorgalmukért és kitartásukért, az elhivatott munkájuknak köszönhetően kerülhet ugyanis az új kenyér a magyar családok asztalaira.
Miért beszélünk új kenyér ünnepéről augusztus 20-án? - Kiskegyed
 
Feldman Zsolt tájékoztatása szerint az idei nyári aratás jó ütemben haladt és a korábbi évekkel összevetve átlagos eredménnyel zárult. A vetésterületek csökkenő tendenciáját mennyiség tekintetében több növényfajnál is részben kompenzálták a viszonylag kedvező hozamok, kivétel ez alól az őszi káposztarepce. Az információk alapján a nyári aratású növények tekintetében az ország ellátása biztosított és jelentős – többmillió tonnás – export árualap is képződött.
Befejeződött a nyári aratás
 
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai alapján az őszi búza aratása gyakorlatilag lezárult, mindössze néhány kisebb terület van még hátra. Az idei 864,5 ezer hektáros területen az országos termésátlag 5,8 t/ha körül alakul. Ez az érték kis mértékben meghaladja a tavalyi és az elmúlt öt év termésátlagait is. A legmagasabb átlagokat (6,8 t/ha) Baranya, Tolna és Vas vármegyékből jelentették, a legalacsonyabbakat (5 t/ha körül) Pest, Nógrád és Bács-Kiskun vármegyékből. A hektáronkénti hozamok és a terület alapján idén összesen közel 5 millió tonnás búzatermés alakult ki, ami bőven fedezi a 3 millió tonna körüli éves hazai felhasználást. Az étkezési minőségű kategóriába sorolható termés is elegendő az 1,1 millió tonna körüli hazai éves őrlési szükséglet kielégítésére.
Befejeződött a nyári kalászosok és a repce aratása - Mezőhír
A jelenlegi szezonban kialakult hazai búzaárak figyelembevételével az 1 kilogrammos kenyér előállításához felhasznált búza értéke nem haladja meg a 100 forintot – emelte ki az államtitkár.
 
Az őszi árpa betakarítása fejeződött be legkorábban. A korábbi évekhez képest alacsonyabb – 260 ezer hektáros - területen országosan 5,7 t/ha-os hozam alakult ki, ami 3,7%-kal magasabb a tavalyi értéknél és lényegében megegyezik az elmúlt öt év átlagával. Az egyes vármegyék között lényeges eltérések vannak, a hektáronkénti hozamokban igen nagy szórás (5,1 t/ha-tól 6,7 t/ha-ig) mutatkozik. A dunántúli vármegyék jellemzően kedvezőbb, míg a közép-magyarországi és egyes dél-alföldi vármegyék gyengébb hozamokat produkáltak, amit döntő mértékben az időjárási tényezők okoztak. Az összes őszi árpatermés megközelíti az 1,5 millió tonnát, ami bőven fedezi az éves kb. 1 millió tonnás hazai felhasználást.
A legtöbb helyen befejeződött az aratás - Így alakultak az idei  termésátlagok - Portfolio.hu
 
A tavaszi árpa, rozs, zab és tritikálé betakarítása is csaknem a végéhez ért. A véglegesnek minősíthető adatok alapján a rozsnál 2,9 t/ha, a tavaszi árpánál 4,7 t/ha, a tritikálénál 4,3 t/ha, a zabnál pedig 3 t/ ha a termésátlag, amelyek nagyrészt megfelelnek az elmúlt évek átlagos értékeinek.
 
Az őszi káposztarepce betakarítása is befejeződött. Az országos termésátlag 2,5 t/ha körül alakul. Az őszi vetésű növényi kultúrák közül az idei év időjárása az őszi káposztarepcét viselte meg leginkább, a korábbi évekhez képest érezhetően alacsonyabb – 174 ezer hektáros – terület és a korábbi időszakoknál ugyancsak kisebb hektáronkénti hozamok összetett hatása miatt az összes termés 432 ezer tonna körül alakul.
Borsó-búza együttes termesztése a Csoroszlya Farmon -  Társnövény-technológia vetéstől betakarításig - Hektár Podcast
 
A magborsót is betakarították a gazdák, a 13 ezer hektáros területen az országos termésátlag 2,4 t/ha, ám jelentős mértékű a szórás az egyes vármegyék között.
 
 
 
forrás: AM Sajtóiroda 

Kapcsolódó cikkek

Mesterséges intelligenciát alkalmazó mezőgazdasági robotot fejlesztettek magyar kutatók

2024. február 16. 18:49
A készülék kisméretű és olcsó üzemeltetésű, ezért más ágazatokban is hatékonyan alkalmazható.
 
Mintaoltalom minősítésben részesült nemrégiben az a mesterséges intelligenciával ellátott kisméretű robot, amelyet a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának kutatócsoportja fejlesztett. Az autonóm irányítású eszköz képes környezetének különböző paramétereit felismerni, és az összegyűjtött adatokkal felhőalapú tárolást végez. Az egyedülálló készülék piaci igényt szolgál ki, és célja többek között a precíziós növénytermesztés fejlesztése.

Nézzük inkább a jövőt

2023. június 14. 11:07
Május közepén idén is megtartották a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács éves szakmai rendezvényét, amelyen ezúttal a szervezet harmincéves jubileumáról is megemlékeztek. A hazai gyógynövényágazatban látszik néhány biztató jel, de az évtizedekkel korábbi helyének eléréséért még sokat kell tenni.