Beindultak a szakszervezetek, újabb béremelés lehet már a nyáron

2022. május 23. 08:34
2022. május 19-én Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke nyilatkozott az InfoRádiónak a 2022. évi bérkorrekció szükségességéről.
Beindultak a szakszervezetek, újabb béremelés lehet már a nyáron

Azoknál a cégeknél, amelyeknél korábban csak 10 százalék alatti bérfejlesztés volt, idén mindenképpen szükség lesz korrekcióra, de a 10 százalék fölötti emelések esetében is" – mondta az InfoRádiónak Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke. Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára azt mondta: az elmúlt időszakban olyan sokkhatások érték a vállalkozásokat, hogy nagyon óvatosan kell bánniuk a béremelésekkel.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke szerint nagyon komoly nyomás nehezedik a szakszervezetekre és a munkáltatókra is az infláció drasztikus emelkedése miatt. A jelenlegi bérmegállapodások többsége biztosítja a feleknek, hogy évközben felülvizsgálják a korábban aláírt emeléseket és a végrehajtott bérfejlesztéseken túl további kompenzációkat adjanak.

"Ez az év közepén vagy adott esetben az év végén is jelenthet alapbéremelést, egy vagy több részletben kifizetett kompenzációs összeget, vagy béren kívüli juttatásokat is" – mondta Mészáros Melinda. Azt látják, ahol egy számjegyű, 10 százalék alatti bérfejlesztés volt nemrég, ott mindenképpen szükséges korrekció, de ez érvényes lehet ott is, ahol 10 százalék fölötti emelések voltak.

"Nem látjuk még az éves átlagos inflációt, ami viszont egyértelműen elmondható, hogy a munkavállalók nem az átlagos inflációs mértéket érzik, mert az alapvető élelmiszerek és az alapvető szolgáltatások ára jelentősen, akár 100-150 százalékkal is emelkedett" – foglalta össze a szakszervezet elnöke. Egy központi felmérésre hivatkozva Mészáros Melinda azt mondta: a munkáltatók kétharmadánál 15 százalék körüli bérfejlesztésre lehet számítani, de a dolgozók egyharmada egyáltalán nem kapott fizetésemelést.

infostart.hu / www.liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Két kézzel szórják a pénzt erről a kártyáról a magyarok

2021. augusztus 12. 12:12
A feltöltést és a költéseket tekintve is rekord eredményeket ért ez júliusban a turizmus motorjának számító Szép-kártya, amely a korábbiakhoz hasonlóan ismét komoly segítség a belföldi forgalom élénkítésében, és hozzájárul ahhoz, hogy túlszárnyalja a tavalyi, rendkívül erős nyári szezont - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Mercosur – Az erdőtüzek miatt veszélyben a megállapodás?

2019. szeptember 04. 08:02
Az amazóniai erdőtüzek miatt több európai uniós tagállamban, például Német- és Franciaországban is veszélybe kerülhet az EU-Mercosur megállapodás ratifikációja. Hiába volt a 20 éves tárgyalássorozat a megállapodás tető alá hozásához?