Bejelentette a FAO, milyen lesz idén a világ gabonatermése.
2024. július 08. 16:39
Rekordszintű, 2,854 milliárd tonna lehet a világ gabonatermése az idén – áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) legfrissebb, havi előrejelzésében.
FAO: rekordszintű lehet a világ idei gabonatermése – Fotó: Shutterstock
A becsült mennyiség 7,9 millió tonnával több a júniusban vártnál és 3,6 millió tonnával múlja felül a múlt évit.
A világ búzatermésére vonatkozó előrejelzését 0,3 százalékkal, 789 millió tonnára növelte a FAO, részben a kedvezőbb ázsiai terméskilátások miatt, így például Pakisztánban rekordszintű búzatermés várható.

Eközben Oroszországban a júniusban becsültnél kevesebb búzát takaríthatnak be az idén a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt.
A római székhelyű szervezet szerint rizsből is több lehet az idén, mint amire júniusban lehetett számítani. A FAO most azzal számol, hogy a learatott rizs mennyisége rekordszintű, 535,1 millió tonna lesz, 0,9 százalékkal meghaladva a júniusi előrejelzést.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Lehatárolták a HMKÁ 2 területeket. Itt tilos a szántás!
2024. december 09. 12:11
Új elemmel bővül a KAP Feltételesség rendszere.
A Közös Agrárpolitika feltételességi szabályrendszere 2025. január 1-jétől új Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) előírással bővül, a vizes élőhelyek és tőzeglápok védelmét szolgáló HMKÁ 2-vel.
Tavaly még jó üzletnek tűnt a cukorrépa-termelés (is)
2024. április 16. 17:58
Egyre rizikósabb a cukorrépa termelése, sok a bizonytalansági tényező. Az érdekérvényesítés miatt termelői csoportot alakítottak a zalai gazdák.

