BÉREMELÉS 2026: Amit a munkavállalóknak tudniuk kell
2025. december 02. 10:00 | # Hírek
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma új megállapodási javaslatot tett le az asztalra a 2026-os minimálbér és garantált bérminimum emeléséről. A számok világosak: a minimálbér 322 800 forintra, a garantált bérminimum 373 200 forintra nőhet. Ez a mostani gazdasági környezetben olyan kompromisszum, amely egyszerre szolgálja a munkavállalók érdekeit és a vállalkozások teherbírását.
Szakszervezetként üdvözöljük, hogy a tárgyalófelek a bizonytalan gazdasági körülmények ellenére is olyan javaslatot fogalmaztak meg, amely reálbér-növekedést biztosít a legalacsonyabb bérszinteken dolgozóknak. Bár a három évre előre meghatározott korábbi bérpálya ennél magasabb emelést irányzott elő, a realitások mentén létrejött megállapodás így is érdemi előrelépést jelent. Az infláció hatásait és a vállalkozások kapacitásait figyelembe véve ez a bérfejlesztési szint fenntartható, ugyanakkor érzékelhető javulást hoz a mindennapi megélhetésben.
A szakszervezet álláspontja szerint a tisztességes bér nem alku tárgya, hanem a munkából élők alapvető jogosultsága. Éppen ezért fontos, hogy az emelés ne csak papíron létezzen, hanem valóban megjelenjen a dolgozók fizetési borítékjában. Elvárjuk, hogy a munkáltatók korrekt módon és késedelem nélkül hajtsák végre a bérfejlesztést, a munkavállalók pedig éljenek azzal a jogukkal, hogy érdekeiket szervezetten, közösségben képviselik.
A mostani egyeztetés eredménye újabb bizonyítéka annak, hogy erős, felelős érdekképviselet nélkül nincs kiszámítható bérpálya és nincs érdemi előrelépés a munkavállalói érdekek terén. Ez közös siker, de csak akkor ér valamit, ha minél többen állunk mögé – szervezetten, fegyelmezetten, egymásért kiállva.
Csatlakozz a MÉDOSZ-hoz.
Legfrissebb tartalmak
-
„Fiatal családapaként a stabilitás a legfontosabb” – Gábor, 3...
2026. március 13. 10:00 -
Ki bizonyít? A munkáltatót terheli a felelősség igazolása
2026. március 12. 10:55 -
„Későn ismertem fel a jelentőségét” – László, 45 éves, Somogy...
2026. március 12. 10:00 -
„Egyedül maradtam a döntés előtt” – Zsuzsanna, 42 éves, Tolna...
2026. március 11. 10:00 -
Balatoni nyaralás kiszámítható költségekkel, szakszervezeti k...
2026. március 10. 10:00 -
Tudatos döntés a saját érdekedben
2026. március 09. 10:00 -
Naprakész információ és tudatos döntés
2026. március 06. 10:00 -
Stabilitás és hosszú távú gondolkodás
2026. március 05. 10:00 -
Feltöltődés a szezon közepén, szakszervezeti kedvezménnyel
2026. március 04. 15:00 -
TUDTA-E? A bér kifizetése és levonása szigorú rendhez kötött
2026. március 04. 10:00 -
Ágazati szakértelem, célzott képviselet
2026. március 03. 10:00 -
„Biztonság az első munkahelyen” – Dániel, 24 éves, Békés megy...
2026. március 02. 15:00 -
TUDTA-E? Van, amikor munkavégzés nélkül is jár pénz: állásidő...
2026. március 02. 10:00 -
Munkaszerződés-módosítás – év eleji változások
2026. február 27. 15:00 -
TUDTA-E? Túlóra: +50% vagy szabadidő – pihenőnapon és ünnepna...
2026. február 27. 10:00
Kapcsolódó cikkek
AKTUÁLIS - Reálbérek növekedése: biztató jelek, de nem megoldás min...
2025. szeptember 26. 16:05
Az ING legfrissebb elemzése szerint a júniusi béradatok pozitív meglepetést hoztak: a reálbérek 4...
Megváltoztak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai
2025. október 29. 12:48
Szeptembertől több ponton módosult az egyszerűsített foglalkoztatás rendszere.