Betelt a pohár a győri buszsofőröknél: azonnali cselekvésre lenne szükség
2024. augusztus 27. 14:32
Egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve a Volán győri dolgozói, főképp a nyitott fülkés helyijáratos buszokon, ahol a sok esetben agresszív, erőszakos, bliccelő, utazási feltételeket be nem tartó utasok keserítik meg az utazók mindennapjait.

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezethez érkezett újabb bejelentés alapján a sofőrökkel egyre gyakoribb a velük szemben erőszakosan -legyen az verbális vagy fizikai- viselkedő, rendbontó utasok száma, nekik a fedélzeti kamerarendszer sem visszatartó erő.
Amíg mi a becsületes, utazási feltételeket betartó utasok érdekében is fellépünk az utazásból kizárható személyekkel szemben, megköveteljük tőlük a szabályok betartását, addig az utóbbiaktól kapott fizikai bántalmazás, köpködés, verbális erőszak, halálos fenyegetések sora zúdul ránk – kezdte kétségbeesetten levelét az a győri sofőr, akinek a levelét a napokban közölte a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet közösségi oldalán.
A levél írója megemlíti, hogy korábban folyamatos kérés volt a munkáltató felé, hogy az ilyen típusú járműveken (Mercedes Conecto G; RVY-széria) utólag legyen megoldva a védelem (más szolgáltatóknál, mint BKV, DKV, KeKo, gyárilag rendelkezik ez a típus teljesen, vagy legalább félig zárt vezetőfülkével) ezt a munkáltató magas bekerülési költségre hivatkozva elutasította, sőt az azóta használtan, más üzemekből érkezett, gyárilag zártfülkés buszok is nyitottá lettek átalakítva.
"Ezektől a renitens személyektől a nyitott vezetőfülke nem véd meg minket! - fakadt ki, majd hozzátette, minek kell még történnie, hogy komolyan vegyék a kérésünket? Késelés, haláleset?!
Az esettel kapcsolatban felkerestük Dobi Istvánt, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnökét, aki kérdésünkre elmondta, hogy van egy általános elvárás a Volánbusz részéről, éspedig az, hogy kerüljék a konfrontációt az utasokkal. Abban az esetben, ha támadás éri őket, a forgalmi szolgálatot értesítsék és abban az esetben, ha szükséges a munkáltató rendőrségi intézkedést kér.
Az autóbuszvezetők nem rendelkeznek semmilyen kényszerítő és önvédelmi eszközzel és a paprika spray használata is tiltva van - hangsúlyozta lapunknak.
Dobi István kiemelte: nincs adatuk arról, hogy a Volánbusz helyi járatain az autóbuszok vezetőállásai milyen arányban vannak zárt vezetőfülkével szerelve. Mint mondta, ez változó, és az autóbusz típusától is függ. A helyközi és a távolsági járatok nem rendelkeznek zárt vezetőfülkével.
Az, hogy mennyibe kerülne az utólagos zárt vezetőfülke kialakítása a Volánbusznak nem tudni, az azonban bizonyos, hogy az utólagos beszerelés egyértelműen drágább, mint a gyártás előtt megrendelt, és az autóbusz legyártása során beszerelt zárt vezetőfülke.
"Az a probléma, hogy a győri helyi járatos autóbuszokat, nem zárt vezetőfülkével rendelték meg - magyarázta.
forrás: hellovidek.hu
Kapcsolódó cikkek
Az Mt. új szabályai – változások a munkajogban 2023. január 1-jétől
2022. november 11. 15:50
2022. november 2-án benyújtották az „Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról" szóló T/1845. számú törvényjavaslatot, melynek elfogadása esetén 2023. január 1. napjával, a munka és magánélet összehangolását biztosító és 2022 augusztusa óta hatályos EU-irányelvekben foglaltakon felül is több új szabállyal bővül, jelentősen változik a munka törvénykönyve. A törvényjavaslat szerint egyes változások visszamenőleges hatályúak is lehetnek, és szinte minden munkáltató működését érintik, így felül kell vizsgálni a használatban lévő munkaügyi iratmintákat, és át kell gondolni a belső HR folyamatokat.
Budapestről induló vonatokat is érint a német sztrájk
2023. március 27. 12:00
A hétfői németországi közlekedési sztrájk már érinti a vasárnap este oda induló, valamint a kedd reggel onnan érkező nemzetközi vonatokat is.
A Mávinform a vasúttársaság honlapján vasárnap azt közölte: a Budapestről 26-án este Berlinbe induló Metropol EuroNight (EN 476) csak a lengyel határállomásig, Rzepinig közlekedik. A németországi szakaszon Rzepin és Berlin között pótlóbusszal utazhatnak az utasok. A Budapestről vasárnap (és hétfő) este induló Kálmán Imre EuroNight (EN 462) stuttgarti vonatrésze csak Salzburgig közlekedik. Salzburg és Stuttgart között a vonat nem jár.