Bővítené az FM az uniós oltalom alatt álló pálinkák számát

2016. június 23. 08:24
Magyarországon 8 pálinka áll európai uniós oltalom alatt, a Földművelésügyi Minisztérium arra törekszik, hogy számukat folyamatosan bővítse, hogy minél teljesebb legyen az ország pálinkatérképe - mondta a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten az Országházban, az idei pálinka országkóstoló eredményhirdetésén.

Fazekas Sándor emlékeztetett, hogy a pálinka és törkölypálinka szó használata az Európai Unióban védelmet élvez. Hozzátette, a pálinka - mint hungarikum - érdekében végzett munka egyik formája a Nemzeti Pálinkakiválóság Program meghirdetése, koordinálása, szakmai és fogyasztói körökben hírnevének megalapozása. Ez a miniszter szerint jó kezdeményezés, amelyet az is jelez, hogy a kiválóság választásával együtt tartják az országos pálinka- és törkölypálinka versenyt.

Az országkóstolóra minden eddiginél több termelő, 51 kereskedelmi főzde 327 tétellel nevezett - mondta.

Fazekas Sándor kiemelte: azt már tavaly is lehetett tapasztalni, hogy az alapanyagok jellemzően gazdag ízvilágú, magas élvezeti értékű magyar gyümölcsök, és ez az idén is így volt.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba

A miniszter elmondta: hosszú és alapos szakmai előkészítés eredményeképpen született meg a pálinkatörvény tavalyi módosítása, amelynek révén a Pálinka Nemzeti Tanács ez év március 30-án köztestületté alakult. A köztestület származás-, minőség és eredetvédelemmel, a pálinka piacra jutásának elősegítésével, illetve a pálinkának mint nemzeti kincsnek a megóvásával foglalkozik.

Gál Péter, az FM eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a tanács az idén először szervezte meg köztestületként az országos pálinkaversenyt és ezzel párhuzamosan a pálinkakiválóságok kiválasztását. A múlt évi tapasztalatokat hasznosítva, a mostani megmérettetés magas színvonalat képviselt - húzta alá. Hozzátette: az idén a múlt évi 107-tel szemben 172 tételt minősítettek pálinkakiválóságnak.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba

A zsűri Magyarország idei legjobb pálinkájának címét az Árpád és Vadász Pálinkák - Kisrét Manufaktúra Kft. prémium piros vilmoskörte pálinkájának ítélte. A legeredményesebb pálinkafőzdének járó elismerést ebben az évben az Árpád és Vadász Pálinkák - Kisrét Manufaktúra Kft. kapta. Emellett több arany, ezüst és bronz minősítést, valamint 24 champion díjat is odaítélt a zsűri.

Forrás: FM

 

Kapcsolódó cikkek

Így térítheti meg a munkáltató az utazási bérlet árát 2019-ben

2019. február 05. 08:57
A munkába járáshoz BKK- és Volán-bérletet vásárol a budapesti munkavállaló vidéki munkahelyére utazáshoz. Megtérítheti a munkáltató mindkét bérletet 100 százalékban? – kérdezte az Adózóna olvasója. Surányi Imréné okleveles közgazda szakértő válaszolt.

Munkaszüneti napok és ünnepnapok 2017-ben

2017. január 06. 08:16
A 2016-os év nem bővelkedett munkaszüneti napokban sajnos. A március 15-tel és a pünkösddel jól jártunk, mert hosszú hétvégék voltak, de ezen túl két ünnepnap is esett hétvégére, szóval a 2016 nem feltétlenül a pihenésről szólt.
 
2017. már jobban alakul, hiszen több hosszú hétvége lesz, min t a megelőző évben. Az már szinte biztos, hogy a szerdára eső munkaszüneti napból nem fognak hosszú hétvégét kreálni, hiszen akkor két napot kéne ledolgoznia hétvégén mindenkinek. Annak viszont nincs akadálya, hogy valaki ekkorra időzítse a szabadságát, és így csak négy napot kell kivennie annak, aki heti 40 órában, rendes munkaidőben dolgozik. De az is praktikus megoldás, ha csak a csütörtöki és pénteki napot veszi ki, mert így is 5 nap szabadság van egybefüggően.