Egy sereg növény segít távoltartani a szúnyogokat
2023. június 09. 12:36
A szúnyogok nem szeretik az erős illatokat, ennél fogva már néhány aromás gyógy- és fűszernövény betelepítésével is sokkal kényelmesebbé tehetjük a kint tartózkodást a nyári hónapokban.
A bejárat közelébe, a kerti ülőkék mellé, a pavilonok köré válogassunk a következő növényekből.

A macskamenta nem csak bájos, és könnyen nevelhető növény, hanem végtelenül hasznos is. Abból a szempontból különösen, hogy a szúnyogok irtóznak tőle.
A macskamenta egyes vegyületei (nepetalaktonok) ugyanis irritálják a szúnyogok TRPA1 receptorát. Ez azt jelenti, hogy nagyjából olyan hatással lehet a szúnyogokra, mint az emberre a paprikaspray.
Ha félárnyékos helyre telepítjük, a mentafélékkel sem lesz sok gondunk, legfeljebb időnként kicsit útjukat kell állni. Sem a szúnyogok, sem a legyek, de még a hangyák sem rajonganak értük. Kössünk egy kis csokrot (szárítani) és vigyük be a házba, hogy onnan is ki tudjuk taszítani a bosszantó rovarokat. Bőrre dörzsölve is alkalmazhatók.

Az istenfát, illóolaját és friss hajtásaiból kötött csokrokat szintén nem csípik a szúnyogok. Kínában pedig már többezer éve védekeznek szárított leveleinek füstjével.

Amennyire mi imádjuk a levendulát, annyira viszolyognak tőle a szúnyogok. Gátolja a szaglásukat, és így könnyen elvesztik a nyomát a leendő áldozatnak. A levendula emellett még szárazságtűrő is, leginkább napos helyre és jó vízelvezetésű talajra van szüksége.
A bazsalikom is jelentős védelmet nyújt a szúnyogok ellen. Ezért ajánlott minél több bazsalikomot elhelyezni a kertben, különböző pontokon. Például a kerti kiülő-, étkező-, és sütögetőhely környékén foltokat, vagy természetes védőbástyát kialakítani. Ha ez korábban elmaradt, mégis sürgős segítség kellene, hogy egy kerti program békés kikapcsolódás legyen, és ne a csapkodásokról és a fájdalmas duzzanatokról szóljon, a bazsalikom cserepes növényként is alkalmazható, így könnyen áthelyezhető oda ahol épp szükség van rá.

Az üdítő illatú rozmaring szintén jól bírja a meleg, száraz körülményeket, ráadásul a szúnyogok sem tolerálják a jelenlétét. Konténerben is tartható.

A szúnyogok nem szívelik színpompás bársonyvirágot, ezért jól tesszük, ha beültetjük a segélyekbe, szinte minden közösségben ott a helye. Cserépben is tarthatunk néhányat, amelyeket szükség szerint tehetünk oda, ahol éppen tartózkodni szeretnénk.
Az indiai citromfű az egyik leghatékonyabb a kertben a szúnyogok távoltartásában. Konténeres növényeket használhatunk a védelemre szoruló helyeken. Könnyen tartható, napos helyet igényel. Egy gond van vele, nem bírja a fagyokat, ezért nálunk teleltetni kell vagy ősszel elbúcsúzni tőle.
.jpg)
A zsálya illata is elkedvetleníti a szúnyogokat. Pompás ötlet ültetni néhány tövet a tűzrakóhely közelébe. Így amellett, hogy védelmet ad, főzés, sütés közben is kéznél lesz.

Rovarűző szerek készítéséhez is felhasználhatjuk, például áztathatjuk ecetbe, vagy vigyünk magunkkal néhány szálat a házba megszárítani.
Nyomós érvek szólnak tehát amellett, hogy tartsunk néhány olyan növényt is a kertünkben, amelyet nem kedvelnek a szúnyogok. Sokkal nyugodtabban tölthetjük a pihenő időnket és védettebbek leszünk kertészkedés közben is. Önmagukban is jól működnek, amennyiben pedig el kell távolodnunk tőlük, csak letépünk néhány levelet, megmorzsolgatjuk és a bőrünkre dörzsöljük.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
Kapcsolódó cikkek
Karácsony Gergely már lemehetett a megújított metróba, fényképeket küldött
2023. március 14. 12:10
A Nyugati tér az ország legforgalmasabb közösségi közlekedési csomópontja, aminek egyik legfontosabb elemét, a megújult és akadálymentesített metróállomást március 20-tól használhatják újra az utasok - írja Karácsony Gergely.
A főpolgármester fotókat közölt a megújított metróról. A közösségi oldalán azt írja: az állomást összesen hét mozgólépcső és egy ferde lift köti össze a felszínnel. A nagyobb, a tér felé vezető lejtaknában úgy tudták elhelyezni a ferde liftet, hogy ugyanúgy négy mozgólépcsőt építettek, mint eredetileg, 42 évvel ezelőtt. Amit oldalt látunk, az bizony az tartószerkezet szigetelése, amit az építészek az állomás arculatának részévé tettek.
Figyelem, változás jön: átfogó konzultáció a bérekről
2024. november 11. 18:40
A 2025-ös minimálbér kérdésében széleskörű országos konzultációt indít a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), hogy a vállalkozások véleményét beépítse a kamarai javaslatokba. Az egyeztetés célja, hogy a bérpolitika kialakításakor a gazdasági szereplők teherbíró képességét és a termelékenységi szempontokat is figyelembe vegyék – írja közleményében a szervezet.