Egymástól tanulni – igény van a tapasztalatcserére

2016. augusztus 02. 08:24
Elismert tény, hogy a tudás, a szakmai hozzáértés a XXI. század kiemelkedő jelentőségű a nemzetgazdaság egészében és egyre többen ismerik fel annak megszerzési igényét.

Számos közgazdasági elemzés kimutatta már, hogy a tudás – mint az emberi képesség része – meghatározó termelési tényező és egyben jelentős szerepe van a versenyképesség fokozásában.

 

Az Európai Unióban a korábbi programozási időszakokban még nagyobb hansúlyt fektettek a tudás, vagy ismeret megszerzésére. Felismerve azonban, hogy az egyénenkénk megszerzett (tacit) tudás csak akkor válik hatékony versenyképességnövelő eszközzé, ha explicitté, vagyis információvá tesszük, mára az ismeret megosztása vált prioritássá.

A tudás megosztásának, az információszerzésnek számos formáját ismerjük, a szomszéddal való beszélgetéstől a munkahelyi csapatmunkán át a szakmai tapasztalatcseréig. Véleményem szerint az információszerzés egyik leghatékonyabb módja – a vállalkozói réteg, és itt elsődlegesen a mezőgazdasági vállalkozók időbeli leterheltségét tekintve – talán, ha egy hasonszőrűvel cserélünk tapasztalatot. Ennek pedig legjobb formája a szakmai tanulmányút.

Nem olyan régen a munkahelyemen egy felmérést végeztünk a magyar gazdák körében arról, hogy van-e igényük tanulmányutakon való részvételre, illetve ők maguk fogadnának-e a gazdaságukba, vállalkozásukba tapasztalatszerzési céllal csoportokat.

A konkrét eredményeket ezen a fórumon keresztül nem publikálhatom addig, amíg nyilvánossá nem válnak, de annyit meg tudok osztani a kedves Olvasóval, hogy a tanulmányutak iránt – bár ezen azért van még generálnivaló – mutatkozik érdeklődés és leginkább a különböző termesztés- és tartástechnológiai megoldásokat ismernék meg a válaszadók akár hazai, akár külföldi terepen. Ráadásul a legtöbben ehhez anyagi hozzájárulást is vállalnának. Mindemellett az érdeklődők nemcsak megszerezni szeretnék mások tudását, de a saját tapasztalataikat is megosztanák másokkal. 

A tanulmányutak szervezésében gondolkodók számára a magyar, 2014-2020-as időszakra szóló Vidékfejlesztési Program lehetőséget ad uniós forrásból való támogatásra. A Program szerint új innovatív technológiák, gyakorlatok, melléktermék hasznosítás, vagy alternatív erőforrás felhasználás, vagy tárolási és hűtési technológiák megismerését szolgáló néhány (2-4) napos programok szervezésére 100%-os támogatásintenzitás mellett átalánytámogatás vehető majd igénybe. Ehhez járul még hozzá, hogy mikro-, vagy kisvállalkozó résztvevő után napi 30 euró adható utazási, étkezési és szállásköltségekre. A szervezés költségei tehát teljes egészében támogathatóak, míg a részvétel költségei – a részvételi díj összegétől függően – csak részben finanszírozható támogatási forrásból.

A támogatott programokon részt vehetnek mezőgazdasági termelők, erdőgazdálkodók (vezetők, tagok, tulajdonosok, vagy alkalmazottak), induló fiatal gazdák, vagy Rövid Ellátási Programban részt vevő termelők. A támogatási forráslehetőség várhatóan 2016 novemberében nyílik meg, addig lehet tervezgetni.

A tapasztalatcserére tehát van igény, és mellé rendelt támogatási forrás is, most már csak a tanulmányutak megszervezése van hátra, olyan úticélok kiválasztásával, amelyek igazi szakmai hozzáadott értéket jelentenek a résztvevők számára és visszatérve egy-egy tanulmányútról a gyakorlatban is hasznosítani tudják a megszerzett információt.

Forrás: gazdablog.hu

Kapcsolódó cikkek

Heti 36 órában dolgozom munkaidőkeretben, hogyan írjam be a kivett szabi óraszámát?

2017. augusztus 09. 10:10
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy annak a munkavállalónak, aki heti 36 órás munkaviszonyban van bejelentve és munkaidő keretben van elszámolva a ledolgozott órája, ha elmegy (pl: 1 nap) szabadságra, akkor az adott napra 7,20 percet írok be a munkaidő keretben az helyes-e? A munka törvénykönyvében erre való utalást sehol sem találtam.

Egekben a termőföld ára, de még így is ez a legjobb befektetés

2016. június 22. 08:32
Az évtizedes távlatban is töretlen termőföldárak tavaly 14 százalékkal még tovább nőttek, a forgalom pedig a felére csökkent.