Egyre kevésbé ferde a pisai ferde torony
2023. január 16. 13:43
Miután mérnökök két évtizeddel ezelőtt sikeresen korrigálták a műemlék veszélyes dőlésszögét, a legújabb vizsgálatok szerint „önmagától” is egyenesedik a pisai harangtorony.
A legutóbbi vizsgálatok szerint jobb állapotban van a híres ferde torony, mint azt két évtizeddel ezelőtt a szakértők előre jelezték.
Egy 2001-ben befejezett, egy évtizeden át tartó stabilizációs projekt 40 centiméterrel korrigálta a torony veszélyes dőlését, a mostani vizsgálatok pedig azt az eredményt hozták, hogy az építmény újabb 4 centiméterrel közeledett a függőlegeshez. És bár átlagosan fél milliméternyit még kileng évente, a harangtorony stabilabb, mint várták.

„Azt figyelembe véve, hogy egy 850 esztendős páciensről van szó, amelynek a dőlése mintegy öt méter, a süllyedése pedig több mint három méter, a pisai ferde torony egészsége kiváló” – nyilatkozta a műemlék megőrzését célzó munkálatok felügyeletére létrehozott nonprofit szervezet, az Opera Primaziale Pisana szóvivője.
A pisai torony építése 1174-ben kezdődött, és már néhány éven belül, az első szintek felhúzása után látni lehetett, hogy valami gond van vele. Ennek oka az volt, hogy a tornyot keskeny alapozással, instabil – homokos, iszapos, agyagos – és a déli oldalon puhább talajra kezdték el építeni. A mérnökök úgy próbálták korrigálni a dőlésszöget, hogy a felső emeleteket az egyik oldalon magasabbra építették, mint a másikon, így született meg a jellegzetes, ívelt, egyben oldalra dőlő épület.
Később többször megkísérelték stabilizálni a nyolcszintes, egyre ferdébb tornyot, de sokszor csak tovább rontottak a helyzeten. Az épület dőlésszöge az 1990-es évekre elérte az 5 és fél fokot, ami éppen túl volt azon a ponton, amiről a mérnökök úgy gondolták, hogy innentől kezdve nem lehet megmenteni a tornyot az összedőléstől. Nem sokkal ezután lezárták az épületet a nyilvánosság elől, és az olasz kormány felkért egy szakértői csoportot, dolgozza ki, hogyan lehet megmenteni az épületet. A sikeresnek bizonyult munkálatoknak köszönhetően a torony dőlésszöge ma már csak 4 fok – ez még mindig kétszer akkora, mint 1350-ben volt, amikor az építése befejeződött, ennek ellenére a torony egy 2005-ös felmérés alapján biztonságosan fog állni az elkövetkező 300 évben.
Ironikus módon a kutatások azt az eredményt hozták, hogy a torony alatti puha talaj, amely az építmény ferdeségét okozta, védelmet is nyújt a földrengésektől, mivel részben elnyeli azokat, emiatt vészelhetett át a torony négy földrengést az évszázadok során.
A mérnökök először 2018-ban vették észre, hogy a harangtorony „magától” korrigált a ferdeségén. Egyes tisztviselők már arról beszélnek, hogy a torony egy szép napon talán teljesen ki is egyenesedhet.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
A Szerelem hete a gyulai Almásy-kastélyban és a Várban
2023. február 08. 13:41
Páros keresőjátékokkal, vacsorával, bonbonkészítéssel és esküvőkiállítással készül a házasság hetéhez kapcsolódva a gyulai Almásy-kastély és a vár, ahol február 11. és 18. között rendezik meg a Szerelmesek hetét.
A látogatókat a bonbonkészítés és játékok mellett két kiemelt - külön belépődíjas - program várja. A Valentin napi vacsorát a kastély Stefánia-szárnyában rendezik, ahol a különleges ételsorok mellett a jelentkezők érdekes és pikáns történeteket is hallgathatnak Szilágyi Sándor történész előadásában - közölte a kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Múzeum NKft. szerdán közleményben.
Inspiráló közösségi terekkel újítanák meg a Debreceni Egyetem természettudományi épületét
2023. január 06. 17:34
Korszerűsítenék a természettudományos képzés tereit a Debreceni Egyetemen. A felújítást két év alatt, hét szakaszban végeznék el. Az erről szóló ajánlati felhívást december végén jelentette meg az intézmény a Közbeszerzési Értesítőben.
A kiírás szerint az egyetem szándéka olyan új, esztétikus és modern terek létrehozása, ahol a legkorszerűbb technikai vívmányok alkalmazásával inspiráló közösségi, oktatási, munkaterületek alakulnak ki.