Egyre több ilyen élelmiszert árulnak a boltokban: tényleg ezt etetik a magyarokkal?
2023. február 08. 12:58
A hazai médiában mostanában az egyik legfelkapottabb téma a rovarok és az élelmiszerek voltak. Csakhogy nem külön-külön, hanem egyben kerültek a fókuszba, ugyanis egyre inkább úgy tűnik, hogy Európában is utat törtek maguknak, hiába ellenzi az emberek nagy része. Számos pozitívumot fel lehet hozni a rovarfehérjék mellett, de nem lehet vitatkozni azzal a ténnyel sem, hogy az európai kultúrába nem feltétlenül illik bele, illetve, talán nem annyira rossz még a helyzet, hogy erre valóban rá legyünk kényszerülve. Persze, vannak olyanok is, akik ezt nem így gondolják. Jó vitaindító lehet tehát mindez, első körben azonban vegyük jobban szemügyre, hogy itthon, Magyarországon mi a helyzet e téren.
Lapunk is többször boncolgatta már a rovarok és az élelmiszerek kapcsolatát, és elmondható, hogy nagyon megosztóak a vélemények velük kapcsolatban. A rovarokról először az undor, a félelem és más negatív jelzők jutnak eszünkbe, ez is az egyik fő oka vannak, hogy (egyelőre) képtelenek vagyunk befogadni őket. Egyes boltokban már extra ínyencségként eddig is lehetett kapni például csokis tücsköt, currys sáskát vagy éppen fehérjés tücsöktésztát. Ezt a legtöbb ember kapásból visszautasítja, a vállalkozó szelleműek viszont szívesen próbálkozhattak velük. Ebből adódik tehát az, hogy mindenkinek szíve joga volt eldönteni, hogy leveszi-e a polcról és elfogyasztja őket, vagy sem - ez azonban most megfordulni látszik.
Esszük őket, de lehet, nem is tudunk róla
Az Európai Bizottság friss döntése alapján a házi tücsökkel együtt már négy olyan rovarfajta van, amely a kereskedelmi forgalomban élelmiszerként, és élelmiszer-összetevőként jelenhet meg az Európai Unióban - írta a Pénzcentrum. Hiába zárkózik el a legtöbb magyar attól, hogy rovarokból készült ételt egyen, így is a többség feltehetően naponta fogyaszt olyan élelmiszert, amelynek adaléka rovarból kivont anyag, vagy rovarváladék. A két széles körben alkalmazott ilyen adalék a kármin és a sellak. Míg előbbi húskészítmények, édességek, lekvárok, italok, stb. piros árnyalatáért, utóbbi édességek, csokoládék, gyümölcsök és gyümölcskészítmények fényes hatásáért felelős.
Amíg a kármin vagy kárminsav sokszor E120 fedőnéven, úgy a sellak E904-es kód alatt fut a csomagolásokon. A Nébih E-szám kereső oldala szerint a kárminokat és a kárminsavat a kosnilból állítják elő - amely a bíbortetű (Dactylopius coccus Costa) nőnemű példányainak szárított testéből áll. A tájékoztatás szerint a színező alkotórész a kárminsav, mely vörös, sötétvörös színű. Az élelmiszereknek a kárminsav eperszínű árnyalatot ad. A Nébih szerinti példák engedélyezett felhasználásra: cukorkák, desszertek, gyümölcskocsonyák, húskészítmények, italok, joghurtok. Így tehát tényleg úgy tűnik, hogy megbarátkozhatunk azzal a gondolattal, hogy lassan kikerülhetetlen lesz, hogy így vagy úgy ne fogyasszunk rovarokat valamilyen formában.
Érdemes figyelni a jelöléseket
Ahogyan beszámoltunk róla, Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy az Agrárminisztérium (AM) módosítja az élelmiszerek jelölési rendeletét azért, hogy a rovarfehérjéket tartalmazó termékek jól megkülönböztethetők és elkülöníthetők legyenek a boltok polcain. Az Európai Bizottság döntése alapján a házi tücsökkel már négy olyan rovarfajta van, amely a kereskedelmi forgalomban élelmiszerként, és élelmiszer-összetevőként jelenhet meg az Európai Unióban.
Az Agrárszektornak korábban egy élelmiszer-kutatómérnök, Pintér Richárd elmondta, hogy a rovarok hasznosíthatósága esetében az élelmiszeripart megelőzi a takarmányipar, hiszen a fogyasztói elfogadottság ebben az esetben nem ütközik érdemi akadályokba, amellett ez az iparág tud olyan termelési igényt támasztani, ami a volumen növekedését és technológiai innovációt eredményez. Az ipari termelés olyan melléktermék-áramokat eredményezhet, amik egyéb fejlett iparágakban is alkalmasak lehetnek. A rovarok, mint a környezet mini bioreaktorai a szerves anyagokból egyrészt fehérjét és zsírt állítanak elő, de emellett jelentős mennyiségben keletkezik biokonvertált szerves trágya, ezzel új utat nyitva az irányított komposztálási rendszereknek.
forrás: agrarszektor.hu
Kapcsolódó cikkek
Magyarország: előrébb tartanak a szamócaállományok a meleg tavasz miatt
2024. április 08. 16:25
Egy átlagos évet követően a szokásosnál egy héttel korábban, április közepe táján indulhat a hazai szamócaszezon.
Kávéáradat Európába
2024. május 23. 15:27
Az importőrök próbálnak felkészülni az uniós szabályok szigorítására.
A kávéimportőrök fokozták a szállítások ütemét az utóbbi időben, hogy elkerüljék a december utáni problémákat, amikor az Európai Unió erdőirtásmentes termékekről szóló rendelete hatályba lép – közölte a Nemzetközi Kávészervezet (ICO) május 22.-én, szerdán.