Egyre több vásárló keresi a minőségi élelmiszert

2024. március 12. 15:55
Sokat jelentett Németh István számára, hogy 2014-ben őt választották meg az Év Agrárembere díj Év Bio Gazdálkodója kategóriagyőztesének. Mint fogalmazott: „Ez a díj azt üzemi számomra, van értelme a munkámnak.”
Egyre több vásárló keresi a minőségi élelmiszert
Németh István feleségével közösen 1993-ban alapította meg a bio gazdaságát a Győr közelében található Rábcakapin. Családjával az elsők között tértek át az ökológiai gazdálkodásra, a kezdeti 20 hektáros birtokot mára 320 hektárra bővítették.
 
Kertészetük látogatható, évente több rendezvénynek is helyet adnak és a Nyugat-magyarországi Egyetem Mintagazdaságaként is működnek 2000 óta.
 
A termékek között szántóföldi növények és zöldségek is helyet kapnak. Húsz hektáron termesztenek elsősorban jól tárolható zöldségeket, mint például sárgarépát, burgonya-, hagyma-, és káposztaféléket valamint idényzöldségeknek is hely kerül a vetésforgóban, úgy mint paprika, paradicsom és csemege uborka.
 
A szántóföldeken pedig főként búzát, kukoricát, napraforgót, kölest, illetve bükkönyt termesztenek.
 
„Gabonáink egy részét külföldön értékesítjük, azonban az ukrán gabonák Európai Unióba való beáramlása miatt egyre nehezebb a helyzet.– fogalmazott Németh István.
 
„Jellemzően ár alatt tudunk értékesíteni, de az is előfordul, hogy nem tudjuk érvényesíteni a termelési költségeket sem” – tette hozzá.
 
Németh István elmondta, sikeres beruházásokon vannak túl.
 
„Burgonyatárolót építettünk, és csomagológépeket állítottunk üzembe, melyek teljesen lebomló anyagokat használnak fel. Sok tervünk van a gazdaság fejlesztését illetően, ám megvárjuk a 2024-es év alakulását” – árulta el.
 
A biogazdaságban mindenre fel vannak készülve, az időjárás viszontagságaira válaszul kiépítették az öntözőrendszert. Különösen nagy hangsúlyt helyeznek a talaj termőképességének megőrzésére és javítására, ennek érdekében visszaforgatják a szármaradványokat, és természetes baktériumkészítményekkel táplálják a talaj élővilágát.
 
„Eredménynek tartjuk, hogy az első talajmintavétel óta (1995) napjainkig 1,4%-kal nőtt a talajunk humusztartalma” – mondta a szakember.
 
Termékeiket a hazai piacon is értékesítik, jelen vannak a Spar üzleteiben, de helyben és a budapesti bio-piacon is elérhetők a zöldségeik, illetve a lisztjeik.
 
Reménykeltő, hogy az input árak elkezdtek csökkenni, emellett nő a hazai fizetőképes kereslet és a tudatos vásárlók köre, ezért Németh István bízik benne, életben maradnak a minőségi élelmiszert előállító magyar biogazdaságok, és 2024-ben kedvezőbb lesz a biotermékek piaca.
 
forrás: agrotrend.hu

Kapcsolódó cikkek

Csúcsra ért az élelmiszer-infláció?

2023. március 01. 11:16
Fokozatosan csökkenhetnek az árak, bár a drága energia és az ársapka gátló hatással van a folyamatra.
 
A Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke az InfoRádió kérdéseire válaszolva azt mondta,  hogy már túl jár a csúcson az élelmiszer-infláció, aminek egyik összetevője az emberek takarékoskodása miatti forgalomcsökkenés. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint közben a nagy beszállítóktól kedvezményt kaptak a kereskedők.
 

Csodás tőle a pizza és még a köhögést is csillapítja!

2024. január 22. 14:16
Az oregánó szinte bárhol megterem, finom és ráadásul még nagyon egészséges is! Adj neki helyet a kertben és a pizzán!