"Eladtam egy kólát, négy szívószállal" – még nincs, aki költsön a Balatonon

2020. június 23. 07:31
A szokásosnál kevesebb turistával indult a balatoni szezon idén, a koronavírus mellett az időjárás sem kedvezett az első szünidei hétvégére váró vendéglátósoknak. A jelek szerint a közönség is kicserélődött, a fizetőképes vendégek még nem jelentek meg a tónál.

 

Szokatlan látványt nyújtott egy siófoki fagyizó és kávézó péntek kora délután: a tulajdonos egyedül ült a terasz egyik asztalálnál, és könyvet olvasott.

Idén nyitottunk, ez a tesztévünk. Mit mondjak, nem erre számítottam.

Azt megjósolni sem merte, hogy egy friss vállalkozás túlélhet-e egy ilyen szezont. A Balatont Fonyódtól Balatonfüredig péntek déltől szombat délig jártuk meg, és megállapítottuk, ideális a helyzet mindazoknak, akik kerülnék a tömeget: a népszerű parti sétányok – Füredet leszámítva – kongtak az ürességtől, ahogy az éttermek, kávézók nagyobb része is.

© 

Előfordult, hogy az adott helyen több volt a személyzet, mint a vendég. "Most alkalmazott van, vendég nincs" – utaltak az egyik helyen arra, hogy a korábbi években lasszóval kellett fogni a vendéglátóhelyekre és szállásokra szakácsot, pincért, személyzetet.

 

Az elvétve felbukkanó külföldiek a helyiek tippje szerint jellemzően olyan nyaralótulajdonosok lehetnek, akik kihasználták a megnyílt határt, de ahhoz a magyarokkal együtt is kevesen vannak, hogy pótolják a külföldi turisták hiányát.

© 

 

A vírus miatt eleve nehezebben és később indult az élet a Balatonnál, de az időjárás is betett a vakáció első hétvégéjének: 20-22 foknál nem volt több (szombat reggel Füreden még a víz is majdnem egy fokkal volt melegebb, mint a levegő), és aki nem ázott el, már boldog lehetett.

 

Olyan, mintha a szezon legelején lennénk, április-májusban van ilyen forgalom

– érzékeltette a helyzetet a hvg.hu-nak több vendéglős is.

Itt 100-150 vendég szokott lenni júniusban, most jó, ha van 50-60

– mondta a hvg.hu-nak egy frekventált helyen lévő étterem pincére. Ez azért meglepte őket: "arra számítottunk, hogy 2-3 hónap bezártság után és a határzár miatt majd tódulnak ide az emberek. Hát nem így lett." A korábbi években a vendégkörük nagy része magyar volt, akik "most nem jönnek, mert nincs pénzük" – tippelte.

Ezt a nézetet erősítette meg egy kézműves termékeket áruló férfi is, akinek standja az állomással szemben, a sétány szélén van, így több vendéglátóhelyre is rálát:

hétvégente sokan vannak, de nem költenek, inkább csak lángost vesznek.

Az ő forgalma is kisebb: pünkösdkor például 250 ezer forinttal esett vissza a tavalyihoz képest – azt sajnos nem tudtuk meg, mennyiről. A szokásosnál később nyitott, a járvány miatt elmaradtak rendezvények is, így kérdésünkre, hogy talpon tud-e maradni idén, azt mondta,

már az is csoda, hogy eddig túléltem.

A helyi lángosos bizakodó: bár visszaesett a forgalom, a hétvégék erősen mennek, "nem lesz rossz szezon", bár jobb biztos nem lesz, mint a tavalyi. Idén emelte árait – tavaly 530 forint volt a sima lángos, most már 600 –, de azt mondja, nem a válság, hanem az alapanyagok drágulása miatt.

© 

A móló közelébe kitelepült balatonlellei büfés nem emelt, a tavalyihoz képest csökkentette árait:

aki ilyenkor emel, az hülye. Én 30 százalékon üzemelek, ami most van, az nem szezon.

Azt mondja, hétvégente vannak kirándulók, de nem a tehetősebb emberek jönnek:

a minap eladtam egy kólát négy szívószállal. Az embereknek nincs pénzük, aki le is jön sétálni, az is a Lidlben veszi meg a sört.

A pecások sem költenek, csak a csali fogy – mondta a horgászboltot is üzemeltető férfi. Betértünk két elegánsabb étterembe is, az egyik helyen azt mondták, az árcsökkentés náluk szóba sem jöhet. Az asztalok szellősen voltak kirakva, de mint kiderült, nem a koronavírus-járvány miatt előírt 1,5 méteres távolságot tartották, mindig így üzemelnek. Ők a szokásosnál egy hónappal később nyitottak. A vezető annyi mondott, "tűrjük, ami most van, nem tudjuk, hogy túléljük-e a szezont".

A másik helyen levettek hat asztalt, de a pincér szerint a székek száma érdemben nem csökkent, az asztalok összetolásával trükköznek. Azt mondja, a június kicsit gyengébb, mint szokott, de júliustól javulást vár: a velük kapcsolatban lévő szálláskiadók ugyanis azzal nyugtatták őket, július-augusztusban telt házzal futnak. Ez nem állhat messze a valóságtól: a Booking.com-on megnéztük, lehet-e szállást foglalni Lellére július közepén, de a helyek 80 százaléka elfogyott, és inkább csak az olcsóbbak maradtak.

© 

 

A Napfény strandon még ki sem nyitott a büfé, 500-nál többen idén még nem voltak bent egyszerre, ami szintén alatta marad az ilyenkor szokásosnak. Ők nyaraltatnak is, de nagyon sok foglalásukat visszamondták. A pénztáros a nyelvtudását idén még nem nagyon használta, 1-2 németül beszélő vendéggel találkozott.

Ha a veszélyhelyzet alatt megfogalmazott ajánlás (a strandolónként 16 négyzetméter biztosítása) érvényben marad, 4 ezer helyett 1500 ember lehet bent egyszerre. Más strandokon is hasonló lesz a helyzet, abban biztosak, hogy így nullára sem lehet kihozni a szezont. "Aki ezt kitalálta, még nem járt strandon" – dohogott az egyik strand munkatársa. "Az addig rendben, hogy kevesebb vendéget engedhetünk be, de a lépcsőn hogyan biztosítsuk a távolságtartást?"

A lellei strandon nem emeltek idén árat, ami ritkaságnak számít: a Balatonitipp minapi összesítése szerint van, ahol a 60 százalékkal is drágult egy hétvégi jegy.

A tavaly legjobbnak választott csopaki strandon a koronavírus miatt megváltozott a rend: 8-19 között vannak nyitva, szabadon éjfélig lehet bemenni, utána hajnal 6-ig zárva a strand, hogy az újranyitásra mindent le tudjanak fertőtleníteni. Ott is erős a létszámkorlát: 4500 helyett legfeljebb kétezren lehetnek bent egyszerre. A vendégszám pontos követése miatt a ki-bejárkálást megszüntették. Múlt hét előtt jó idő volt, akkor tele volt a strand, a hvg.hu-nak mesélő dolgozó egy házaspárt látott maszkban napozni.
Lángos-sör index

A fonyódi sétányon 600 forint a sima lángos, a sajtos-tejfölös 840 forintba kerül, ugyanott sört – kiszereléstől függően – 450/650 forintba kerül. A balatonlellei Napfény strand büféje még zárva, a közelben viszont a sima lángos 600 forint (bár a messziről is látható hirdetés 500 forinttól kapható a lángost ígér), a sör 4-600 forint. A siófoki strandon 700 forint a sima lángos, 900 a sajtos tejfölös (a sétányon láttunk 1400 forintosat is), csapolt sört 6-800 forintért kapni. Az olcsóbb füredi strandon a lángos 500/800 forint a sima/sajtos-tejfölös lángos, a drágábbikon 5-900 ugyanez. A sör 4-600 forint.

A tavaly legjobbnak választott csopaki strand volt a legdrágább: 700 forintért kapni a simát, 1200 forintért a sajtos-tejfölöst, egy sör pedig 600-1000 forint.

A csopaki strandon amúgy 600 forinttal emelték a jegyárat, így az 1600 forintos napi felnőttjeggyel ez lett a 2. legdrágább idén. Az első a balatonfüredi Esterházy strand, ahol 1700 forintot kérnek el egy felnőttől. Jártunk ezen a strandon is, azonban a vezető nem kapott engedélyt a nyilatkozatra, ahogy a Mészáros Lőrinc cége által üzemeltetett füredi kempingben sem jártunk jobban, ott a marketingosztályhoz irányítottak kérdéseinkkel.

A stranddal egybekötött kis füredi kalandparkban éppen fertőtlenítettek ottjártunkkor, a dolgozók azt tapasztalják, aki el is megy a Balatonhoz, az aktív programokat kerüli. A strand vezetője egy éttermet is üzemeltet, egyelőre szezonálisan. "Házhoz szállításban nem lettünk volna versenyképesek, aki meg kinyitott a veszélyhelyzet alatt, nagyon sok negatív kommentet kapott. Ennek sem akartam kitenni magunkat." Nem tudta megjósolni, milyen lesz az idei szezon, az időjárás mellett sok múlik azon is, hogy az embereknek mennyi szabadságuk maradt.

© 

 

Füreden érzékelhető legkevésbé a visszaesés, ezt támasztotta alá egy helyi taxissal folytatott beszélgetésünk is. Bár, ahogy láttuk, a legolcsóbb és a legtrendibb helyek vannak tele. A félutasok szenvednek: "280 helyett 170 asztallal megyünk, az idei év biztos mínusz, jövőre reménykedem egy nullszaldóban" – mondta az egyik elegánsabb hely vezetője. Elmondása szerint normál évben hétfőnként is telt házzal futnak, ottjártunkkor, péntek este viszont csak az asztalok negyedénél-felénél vacsoráztak.

Most még az időjárásra fogom a kevés vendéget, ha ez jövő hétvégén is így marad, kénytelen leszek beletörődni, hogy ez a koronavírus hatása.

Hiába van kevesebb vendég, a terület nagy, így 42 embert foglalkoztat, igaz, csökkentett bérrel. Egy másik vendéglátós, mikor az idei kilátásokról kérdeztük, röviden annyit mondott,

a félelmet várják.

 

 

hvg.hu

Kapcsolódó cikkek

Megvan Magyarország legjobb pálinkája

2020. november 09. 09:33
Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka verseny eredményeit november 5-én, 34 szakértő bevonásával hirdette ki a Pálinka Nemzeti Tanács.

Így szakad ketté a magyar társadalom a koronavírus miatt: megszólal a szakpszichológus

2020. március 24. 09:02
A koronavírus miatt kialakult helyzetet mindannyian máshogy tudjuk kezelni, mindenki máshogy éli meg. Vannak, akik teljesen tudatosan néznek szembe ezzel a helyzettel, azonban vannak olyanok is, akik inkább a tagadást választják vagy elbagatellizálják a járványt. A szakember szerint mind a két hozzáállás elfogadható. A HelloVidéknek dr. Gács Boróka tanácsadó szakpszichológus beszélt arról, hogyan dolgozzuk fel a vészhelyzet miatti stresszt.