Élelmiszerbotrány: már zajlik a Nébih rendkívüli vizsgálata

2017. március 13. 09:05
Március második felére lesz eredménye a rendkívüli vizsgálatnak, amelyben egy-egy cég nyugat-európai és magyar piacra szánt azonos termékeit hasonlítja össze a Nébih.

Fűszerek, konzervek és fagyasztott termékek is bekerültek abba a száz terméket tartalmazó körbe, amelyek minőségét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei összehasonlítják a Nyugat-Európában kapható, azonos márkanéven forgalmazott árukkal – közölte Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Magyar Időkkel.

Zsigó elmondta, a hatóság szakemberei emellett az alkoholos és alkoholmentes italok minőségét is ellenőrzik, de a nagy érdeklődésre való tekintettel hamarosan az édesipari árukat és tejtermékeket is megnézik. A vizsgálat már folyamatban van, az eredmények várhatóan március második felében születnek meg.

Mivel korábban a szlovák hatóságok ellenőrzései és a cseh példa is azt mutatta, hogy nem kizárólag Magyarországot érintő problémáról van szó, a Nébih szakemberei Ausztria mellett több nyugat-európai országból szerezték be az összehasonlításhoz szükséges termékmintákat. Bár a Nébihnek más tagállamokban nincs jogosultsága a hatósági mintavételre, a szakemberek a vásárlás során maradéktalanul betartják az idevonatkozó előírásokat.

Az államtitkár hozzátette, laikus kóstolók helyett akkreditált laboratóriumban, erre a feladatra szakosodott ellenőrök hasonlítják össze a multinacionális élelmiszergyártók hazánkban kapható termékeit a nyugati országokban kapható árukkal. Az érzékszervi vizsgálatok mellett a jelölést és az összetevőket is ellenőrzik. Összehasonlítják például azt, hogy milyen és mennyi adalékanyagot tartalmaznak az élelmiszerek. Bár az előző ellenőrzés során voltak, akik megkérdőjelezték az eredmények komolyságát, az államtitkár leszögezte, hogy a hatósági vizsgálat szigorú kritériumok alapján, akkreditált laboratóriumokban zajlik.

A földművelésügyi miniszter azután rendelte el a rendkívüli vizsgálatot, hogy egy korábbi ellenőrzés eredményei azt mutatták, hogy az osztrák boltokban kapható ugyanazon gyártó azonos márkájú termékei más minőségűek voltak itthon, mint külföldön.

hvg.hu

Kapcsolódó cikkek

Földindulás a magyar élelmiszerpiacon: de hol itt a botrány?

2017. február 22. 08:03
Semmilyen élelmiszerbiztonsági kockázat nem merült fel a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint azzal a 24 osztrák élelmiszerrel kapcsolatban, amelyeket nemrég egy célellenőrzéssel vizsgáltak meg abból a szempontból, van-e különbség a magyar és az osztrák fogyasztóknak szánt termékek között. A hivatal egyes élelmiszereknél az érzékszervi jellemzőkben és az élvezeti értékben talált különbséget. A Nébih a célellenőrzésen túl 2014-2016-ban összesen 766, Ausztriából származó termékmintát ellenőrzött, amelyek közül 8 nem felelt meg az előírásoknak. Két tejféleségnél és 6 édesipari terméknél találtak olyan összetételi-minőségi hibákat, amelyek miatt bírságolniuk kellett, vagy forgalmi korlátozást kellett elrendelniük. A 24 termékmintás Nébih-vizsgálat nyomán most mindenestre a kormány átfogó élelmiszerpiaci ellenőrzést indított.

Hatalmas tüntetés jön Budapesten - lebénulhat az egész város a cafeteria miatt

2018. október 29. 10:03
Nagy demonstrációt terveznek a szakszervezetek a cafeteria védelmével, mivel a kormány ígérete ellenére nem egyeztet a juttatások megadóztatásáról velük.