Elkezdődött a dohány betakarítása

2024. július 18. 13:47
Az elmúlt évek átlagát tekintve csaknem 700 termelő mintegy 2.800 hektáron 5.000-6.000 tonna dohányt termelt évente. Az ágazat a feldolgozásban dolgozókkal együtt, mintegy 10.000-12.000 fő részére biztosított megélhetést – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Elkezdődött a dohány betakarítása
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai dohány termelése Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében összpontosul. Az Agrárminisztérium az idei év tavaszán 2,7 milliárd forint célzott támogatással járult hozzá az ágazatban működő gazdaságok eredményességéhez. Emellett természetesen az érintettek a hazai és uniós forrású egyéb agrártámogatási konstrukciókhoz is hozzáférnek. Így ők is jogosultak lehetnek különböző közvetlen támogatásokra, vagy akár vidékfejlesztési forrásokra is. A tárca az elmúlt években arra törekedett, hogy kiszámítható segítséget nyújtson a dohánytermelőknek, ezzel is segítve a termelés és a szektor kapcsolódó foglalkoztatási képességének megőrzését – tette hozzá Nagy István.
A miniszter kitért arra is, hogy tavasszal került sor az uniós szabályok által lehetővé váló úgynevezett bázisfrissítésre. Kiosztották ugyanis a 2018-as éven alapuló történelmi bázisjogosultságokat. Ez lehetőséget teremt arra, hogy hazai költségvetésből, az úgynevezett átmeneti nemzeti támogatások segítségével a korábbiakhoz képest nagyobb arányban juthassanak megfelelő forráshoz a valódi dohánytermelő tevékenységet folyató gazdák – hangsúlyozta az agrártárca vezetője.
 
forrás: AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

Soha nem látott volumenű természetvédelmi beruházások valósultak meg hazánkban

2023. október 06. 14:05
Hazánkban 2010 óta eddig soha nem látott volumenben valósultak meg természetvédelmi beruházások, hiszen a hazai 10 nemzeti park 465 fejlesztést hajtott végre 90 milliárd forint összértékben, amellyel több mint 300 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a „Kiemelt jelentősegű vizes élőhelyek fejlesztése és bemutatása Fejér vármegyében” című KEHOP projekt zárórendezvényén, csütörtökön, Dinnyésen.

Több mint 2000 önkormányzatot szolgáltak ki szociális tűzifával

2024. február 15. 16:33
Február 15. előtt minden önkormányzathoz eljutott az a tűzifamennyiség, amelyet a szociális tüzelőanyag program keretében az állami erdészeti társaságoktól rendeltek. A cégcsoporttól 2087 önkormányzat több mint 164 ezer köbméter tűzifát vett át, amit a rászorulók között osztottak szét.