Elkezdődött: zsugorodik a magyar gazdaság - Itt az új GDP-adat

2022. november 15. 09:30
A harmadik negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,4 százalékkal elmaradt az előző negyedévitől. Utoljára a koronavírus-válságban, 2020 közepén zsugorodott a gazdaság. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított index szerint a harmadik negyedéves GDP 4,1 százalékkal nőtt, köszönhetően az utóbbi egyéves periódus elején jellemző lendületnek. A mai adat egybeesik a várakozásokkal, és növeli az esélyét, hogy a gazdaság az energiaválság (és a gyenge mezőgazdasági teljesítmény) következtében recesszióba fordul.
Elkezdődött: zsugorodik a magyar gazdaság - Itt az új GDP-adat
A harmadik negyedéves GDP-adat megjelenése előtt az volt a fő kérdés, hogy mennyire látszik már a magyar gazdaságon az energiaválság fékező hatása. Logikus feltételezés volt, hogy a nagy ársokk erősen visszafogja a teljesítményt, ám azokon a területeken, amelyekre a havi adatok segítségével ráláthattunk, nem történt semmi drámai, sőt, az ipar például még gyorsult is kissé. Még a kiskereskedelem sem indul el a lejtőn, az ugyan látszott, hogy az infláció elkezdte megenni a vásárlóerőt, de egy stagnálására a bolti forgalomban még ez is jó volt. Az egyetlen kifejezetten rosszul teljesítő terület a mezőgazdaság volt, ott nem az energiakrízis, hanem az aszály rombolta a termelést.
 
A mai adat inkább a borúsabb várakozásokat igazolja, hiszen mínuszos lett a rövid bázisú GDP-mutató. Igaz, voltak ennél is pesszimistább előrejelzések, így végül is a 0,4%-os esés gyakorlatilag megegyezik a piaci előrejelzések piaci konszenzusával.
 
Forrás: portfolio.hu

Kapcsolódó cikkek

Vármegyebérlet: Lázár Jánosék elárulták, mennyibe kerül az államnak a rekordolcsó utazás

2023. február 20. 08:57
A kormány megtárgyalta, mekkora támogatást ad a MÁV-Volán csoportnak.
A kormány megtárgyalta kérdést, és a 2023-as évre 8 milliárd forint támogatást ad a MÁV-nak a májustól bevezetett vármegyebérlet miatt – erről az Építési és Közlekedési Minisztérium tájékoztatta a Világgazdaságot.
 
Mint ahogy arról lapunk tegnap beszámolt, Orbán Viktor a miniszterelnöki évértékelőjén jelentette be, hogy a kormány kedvezményes vármegyebérletet és országbérletet vezet be május 1-jétől. A rekordolcsó közösségi közlekedési lehetőség a buszos és a vasúti közlekedésben egyaránt igénybe vehető. A kedvezményes lehetőséget a MÁV-Start, a Volánbusz, a MÁV-HÉV és a GYSEV járatain lehet igénybe venni.

Olimpiai rémálom - komoly fenyegetést kaptak a zsugori franciák

2024. július 24. 14:32
Rövid és majdnem teljesen zökkenőmentes utazás után érkeztünk meg a 2024-es nyári olimpia városába, Párizsba, ahol inkább kora őszi, mint nyári idő fogadott bennünket. A francia légitársaság reggeli járata 15 fokban és ködben szállt le a Charles de Gaulle repülőtéren. A fogadtatás kedves volt, az első olyan helyzeten pedig, amikor nem tudtak egy előre megbeszélt dolgot teljesíteni, inkább csak nevetni lehetett. Az viszont biztos, hogy a szervezők nem nevetnek, amikor megkapták a pénteki nyitóünnepségen fellépő táncosok sztrájkfelhívását.