Idősödés Magyarországon címmel tartottak konferenciát hétfőn, hogy bemutassanak egy új tanulmányt, ami részleteiben elemezte azt, amit mindenki tapasztal, aki ebben az országban él: a társadalom elöregedik, és az állam vagy nem akarja, vagy nem képes a helyzetet a súlyosságának megfelelően kezelni. Az idősödéssel járó gondoskodási szükségletek folyamatosan nőnek, az ellátórendszerben viszont egyre nagyobb a munkaerőhiány. A dolgozók túlterheltek, a fizetés alacsony. Ha az állam nem avatkozik be, akkor marad a jelenleg szabályozatlan piac és a családon belüli ellátás. Az előbbi gazdasági, az utóbbi pedig nemi egyenlőtlenségeket szül, mivel főleg a női családtagok feladatait növeli – írja az Index.

 A nyugdíjasoknak nem túl jó a sajtója. Aki csak hírek szintjén találkozik az idősek helyzetével, az két dolgot lát.

Az egyik, hogy rendszeresen, évente van egy nyugdíjemelés, meg nyugdíjprémium, és az országos választások előtt Orbán Viktornak az is eszébe jut, hogy érdemes lenne kipostázni valamennyi Erzsébet–utalványt a nyugdíjasoknak.

A másik, ami gyakran bekerül a sajtóba a idősekről az, hogy a rossz minőségű állami egészségügyben meghalnak a baleseti váróban, vagy pár emelettel feljebb a kórházi fertőzések miatt, az idősotthonokban verik őket és elveszik a pénzüket a gondozók.

Az első alapján úgy tűnhet, hogy a kormánynak fontos, hogy jól éljenek a nyugdíjasok, a másodikból ennek az ellenkezője rajzolódik ki. De az ellentmondás itt látszólagos, a két dolog egymásból következik: amíg az idősekkel való állami törődés kimerül a nyugdíjemelés és Erzsébet–utalvány kombóban, addig az olyan, rendszerszintű problémákat nem lehet megoldani, amik miatt tömegével maradnak 65 év felettiek ellátatlanul az országban, és ami miatt létrejöhetnek olyan idősotthonok az országban, mint a péceli, ahol az elhunyt időseket tömegsírba temették. A Friedrich Ebert Stiftung (FES) éppen a téma alultárgyaltsága miatt szervezett konferenciát.

A nyugdíjasok 93 százalékának nem jut otthonközeli ellátás

A gondozási szükséglet folyamatosan nő Magyarországon. A 65 év feletti korosztály létszáma 1, 8 millió fő, közülük 1,3 millió fő él valamilyen korlátozottsággal. Otthonközeli ellátás (házi segítségnyújtás) azonban a korcsoportnak csupán a 7 százaléka számára elérhető.

Ezekkel a mondatokkal indít Gyarmati Andrea tanulmánya (.pdf), amit a FES megrendelésére készített, és a konferencián is összefoglalt. Nem új kutatásról van szó, inkább eddig is ismert kutatási eredmények összefoglalásáról, plusz aktuális statisztikák és trendek, és az ezekből következő társadalmi kihívások bemutatásáról.

A tanulmány egyik legfontosabb állítása azzal a gondolattal vitatkozott, ami szerint, ha az állam kivonul a gondozásból, akkor a hiányzó jóléti szolgáltatásokat majd pótolja a “generációk közötti szolidaritás”. Vagyis, ha egy nyugdíjas a lakóhelyén nem jut önkormányzati ápolóhoz, akkor majd belép az állam helyére a család, gyerekek, unokák. Gyarmati szerint ez nagyon sok esetben nincs így, a középkorú felnőttek, az úgy nevezett “szendvics–generáció”, akik gyermekeket is nevelnek már, egyre kevésbé érzik morális kötelességnek az idős szülők gondozását, de maguk az idősek sem várják el ezt.

 Ha az állam nem értékeli át a saját szerepét a gondozási krízisben, egyre nagyobb számban maradnak majd a rászoruló idősek ellátás vagy bármilyen gondozói segítség nélkül

– mondta az előadásában.

A leginkább rászorulók a 80 év fölöttiek, számuk 412 ezer volt 2016-ban. Nagyjából negyedmillió demenciában érintett idős van Magyarországon. Idősek otthonába nagyon kevesen képesek bekerülni, mindössze 3 százalékuk, pedig ennél sokkal nagyobb rá az igény. A hivatalos statisztika szerint 100 férőhelyre 45 várakozó jut, de független szakértői becslések ennél nagyobbnak látják a problémát, ezek szerint szerint 100 férőhelyre nagyjából 60-an várakoznak. A várakozási idő hosszú, átlagosan két év, ez idő alatt a családnak kell biztosítania valamilyen módon a gondozást.

A bentlakásos intézményekben a férőhelyek száma be van fagyasztva, újakat létrehozni gyakorlatilag lehetetlen, forrást nem kap kapacitásbővítésre egy otthon sem, és központilag csak a meglévő helyek vannak finanszírozva. Ráadásul az is egyenlőtlenül, az egyházak 76 százalékkal több pénzt kapnak egy férőhely után, ami Gyarmati szerint feszültséget okoz a különböző fenntartású intézmények között.

AZ ÉRINTETTEK TÁJÉKOZTATÁSA SEM MEGFELELŐ, AZ IDŐSEKNEK CSAK KÖRÜLBELÜL A HARMADA TUD ARRÓL, HOGY MIRE LENNE JOGOSULT.

Mondjuk, ha hirtelen az összes idős ember megpróbálná igénybe venni azokat az ellátásokat, amikre elvileg jogosult, valószínűleg összeomlana az ellátórendszer, akkora a munkaerőhiány a szociális ágazatban.

A gondozók helyzete is rossz

Az elöregedés miatt az ellátottak és ellátásra várók száma folyamatosan nő, amit jól mutatnak az egy dolgozóra eső esetszámok is. Házi segítségnyújtásban 1995-ben egy gondozóra átlagosan 3,6 gondozott jutott, 20 évvel később már 8,4. Az elmúlt években az üres álláshelyek száma, ami a munkaerőhiány legjobb mutatója, folyamatosan nő.

És ha az állam nem nyúl hozzá a területhez pár éven belül, a helyzet sokkal rosszabb lesz. A szociális területen dolgozók kicsit több mint harmada 50 évesnél idősebb, és mindössze 7,5 százalékuk fiatalabb 30 évesnél. A korösszetétel alakulása előrevetíti, hogy néhány éven belül a nyugdíjba vonuló nagyszámú idősebb szociális munkások állásait be kell majd tölteni pályakezdő fiatalabbakkal. A kérdés, hogy mégis ki akarna elmenni a jelenlegi rendszerben gondozónak. A dolgozók alapvető élménye a túlterheltség, a stressz és a fizetés is rossz. Gyarmati Andrea szerint a nemzetgazdaság egészén belül

ENNEK A SZFÉRÁNAK A MUNKAVÁLLALÓI VISZIK HAZA A LEGKISEBB MUNKABÉRT.

Ilyen helyzetben nem csoda, hogy egyre kevesebben választják ezt a pályát. Míg 2005-ben több mint 7300-an, a 2014/2015- ös tanévben már csupán 1300-an kezdték meg szociális munkás és szociálpedagógus tanulmányaikat. A szociális területen dolgozó főállású munkavállalók 91 százaléka nő – ez nemzetközi összehasonlításban is nagyon magasnak számít.

ÉS EZ CSAK A HIVATÁSOS ÁPOLÁST VÉGZŐK HELYZETE, AZ INFORMÁLIS GONDOZÓK MÉG ROSSZABB HELYZETBEN VANNAK. JA, ÉS PERSZE ŐK IS TÖBBNYIRE NŐK.

Magyarországon a 15–64 éves népesség 5,6 százaléka gondoz rendszeresen erre rászoruló tartós beteg vagy fogyatékossággal élő 14 évesnél idősebb személyt. Hasonlóan minden egyéb, a háztartásban végzett tevékenységhez, a nők érintettsége valamivel nagyobb: a férfiak 4,4 százaléka, a nők 6,7 százaléka gondozza valamelyik felnőtt családtagját.

Miközben a gondozásában részt vevő férfiak férfiak 8,2 százaléka jelezte, hogy ez a tevékenység korlátozza a munkavégzésben, a nőknél ez az arány jóval nagyobb, felmérések szerint az ötödük szenved attól, hogy a gondoskodási feladatok miatt nem tud munkát vállalni.

Ez jól mutatja Gyarmati szerint, hogy el kell felejteni azt a gondolatot, hogy az állami szerepvállalás visszaszorulásával megnő a családi gondoskodás, a "generációk közötti szolidaritás". Nemzetközi kutatások szerint minél nagyobb az állami részvétel a gondoskodási területen, azaz minél nagyobb a finanszírozás, több a férőhely, magasabb a gondozók fizetés és kisebb az egy dolgozóra jutó gondozottak száma, annál nagyobb arányban vesznek részt a családok is a gondozásban.

Ilyen esetekben ugyanis megoszlik a teher, így sokkal nagyobb az önkéntes bevonódás. Az állami kivonulás következtében nem hogy nem nő meg a családi gondozás aránya, hanem éppen hogy csökken: csak azok veszik magukra a gondozással járó terheket, akiknek nincs más választásuk

– írja a tanulmány.

Az állami visszavonulás következményeként Magyarországon megjelentek piaci szereplők, hogy a gondoskodási szükségleteket kielégítsék, de a gyenge szabályozás miatt ezek többnyire illegális és sok esetben jogsértő, az egyenlőtlenségeket tovább növelő megoldások. Vannak persze tiszta, törvényesen működő intézmények és magas színvonalú ellátások a tehetősebb nyugdíjasoknak, de azokról Gyarmati hiába próbált megszerezni adatokat, nincs nyilvántartás, ezért nem lehetett elemezni.

Talyigás Katalin szociológus az előadás utáni kerekasztal-beszélgetésen arról beszélt, hogy százezren lehetnek azok, akik kénytelen százezer forint alatti nyugdíjból élni, amiből nem tudják megfizetni a piaci ellátást, sőt, sok esetben a feketepiacit sem. A magánotthonok az legtöbb nyugdíjas számára teljesen elérhetetlen. Talyigás elmondta egy Budapesthez közeli, piaci otthon árait, ahol egy 35 négyzetméteres garzon örökösödési jog nélküli használatáért 22 millió forintot kértek. Ez az összeg ráadásul az ellátási díjat nem is tartalmazza, a szolgáltatások ezen felül még havonta 300 ezer forintba kerülnek.

Forrás: Index / szakszervezetek.hu