Érdekvédelem, jövőbeli tervek

2017. június 07. 21:03
Az Alapszabály módosítással, érdekvédelmi és pénzügyi beszámolókkal és jövőbeli tervekkel nézett szembe a LIGA Szakszervezetek 2017. június 7-én ülésező LIGA Tanácsa.
Érdekvédelem, jövőbeli tervek

Az első napirendi pont a LIGA Alapszabályának módosítása volt, amely módosítás a tagdíjfizetést érintette. A következő napirendi pontban az aktuális érdekvédelmi kérdések kerületek az asztalra, amely keretében Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke és Horváth Lajos, az érdekvédelmi osztály vezetője összegezte az elmúlt időszak szakszervezeti tevékenységeit. Elmondták, a VKF-ben bizottsági szinten folyik a Munka törvénykönyve felülvizsgálata és a különösen nehéz körülmények között dolgozó munkavállalók különleges ellátási rendszerének kialakítása. Ezt követően a LIGA Tanács pontosította korábbi határozatát a tervezett székház vásárlásáról.

A negyedik napirendi pont keretében Árkovics István a LIGA Szakszervezetek gazdasági alelnöke a LIGA Szakszervezetek gazdálkodásáról adott ismertetőt. Elmondta, a szervezet saját forrásaiból valósítja meg a működését, a gazdálkodás az előzetes terveknek megfelelően történik.

Az ülést az egyebek napirendi pont zárta, amely keretében Balázs Norbert a LIGA tagkártya rendszer megújításának terveit ismertette.

liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Figyeljünk a csomagolt élelmiszerek sértetlenségére

2018. május 14. 09:11
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ügyfélszolgálatára érkezett bejelentés szerint több üzletlánc csomagolt termékei esetében, feltehetően gazdasági kár okozása céljából szennyezés történhetett.

Lett-magyar egyetértés az EU-s agrártámogatásokról

2018. február 09. 08:44
A Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni forrásfelhasználásának lehetőségeiről és a kelet-közép-európai álláspontok összehangolásáról egyeztetett Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter lett kollégájával, Jänis Düklavsszal, Rigában.