Európai jó példák alapján fejlődik a magyar élelmiszeripar
2024. május 22. 14:19
A rendszerváltást követő lejtmenet után most újra meg kell erősíteni a hazai élelmiszeripart. A rendelkezésre álló mintegy 1500 milliárd forint pályázati forrásból 750 milliárd forintot fordít a kormány az ágazat fejlesztésére - mondta Nobilis Márton, élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár, Kecskeméten május 22.-én szerdán, az AgroFood 2024 élelmiszeripari konferencián.
Az államtitkár hangsúlyozta, a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Tervében meghirdetett források fogják meghatározni a hazai élelmiszeripar következő 30 évét. Modernizációval, digitális fejlesztésekkel behozható a lemaradásunk, az élelmiszer-előállítás során magas feldolgozottsági szintre kell törekedni, a vertikális integráció előnyei pedig a termelésbiztonságot erősíthetik - tette hozzá.

Az új felhívások megjelenését két körben tervezi a szaktárca. Az első pályázatokat a nyár folyamán írják ki, a további felhívások pedig a jövő évben várhatók. Nobilis Márton kiemelte, a kisebb élelmiszeripari cégek 200 millió forintig, a nagyobbak egészen 5 milliárd forintig kaphatnak támogatást fejlesztéseikre. Kifejtette, a pályázatokhoz előleget is le lehet majd hívni, de ennek felhasználása feltételekhez kötött. A beruházások megvalósítását kamattámogatott hitelkonstrukciók is segítik. A hosszú távú cél az, hogy magas minőségben, minél magasabb feldolgozottsági szinten állítsák elő az élelmiszereket Magyarországon - hangsúlyozta az államtitkár.

Nobilis Márton kiemelten fontosnak nevezte a magyar élelmiszerek piacainak fejlesztését. Olyan cégekre van szükség, amelyek képesek a magyar és nemzetközi igényeket is kielégíteni. Ma a hazai élelmiszeripari vállalkozások csupán 5 százaléka termel exportra, ezt a jövőben meg kell duplázni, érdekesség, hogy ezek a cégek a hazai termelés 80 százalékát fedik le.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a KAP-nak köszönhetően a legnagyobb hazai élelmiszeripari vállalkozások is forráshoz juthatnak. Ismertette, hogy olyan, hazai alapanyagot feldolgozó, belpiacon és export téren is hangsúlyosan jelenlévő, a saját szakágazatuk esetében a legjelentősebb árbevétel-termelő vállalkozásokat hívnak meg az Élelmiszeripar Bajnokai Programba, amelyek konkrét, akár több évre szóló fejlesztési csomagjuk révén itthoni pozíciójukat is erősíteni tudják – húzta alá Nobilis Márton.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Az Aldi 240 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Magyarországon
2023. április 20. 12:59
Az Aldi 240 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre eddig Magyarországon, és már több mint 6000 munkavállalót foglalkoztat - közölte a vállalat az MTI-vel annak kapcsán, hogy az Aldi Süd csoport leányvállalataként 15 évvel ezelőtt nyitották meg első öt magyarországi üzletüket.
Sertéshúspiac: a számok elfedik a valóság tragédiáját
2023. február 09. 13:20
Az árak magasabbak, mint egy éve, de a sertéstartók nagyon aggódnak.
70 százalékkal drágább a vágósertés termelői ára, mint egy évvel ezelőtt. Ráadásul ugyanennyivel emelkedett mind a hazai termelésből, mind az importból származó származó vágósertés ára is egy év alatt – áll az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentésében.
Ugyanakkor 2023. 4. hetén az árak nagyjából 2 százalékkal csökkentek, az előző héthez képest.
A hazai termelésből származó vágósertés ára 2023 elején is azon az árszinten mozog, ahova 2022. szeptember elején emelkedett.

