Fagazdaság Magyarországon - cégek, létszám, bevétel

2021. június 07. 11:04
Idén május vége volt a véglegesített mérlegek leadási határideje. Az azokból kinyerhető információ az elmúlt évre még nem, de 2013-2019. közötti időszakra (mindenki számára) elérhető a KSH oldalán.
Fagazdaság Magyarországon - cégek, létszám, bevétel

 


Az adatok forrása: KSH

Annak ismerete, hogy a bennünket körülölelő gazdasági környezetben egy adott vállalkozás mekkora részarányt képvisel (mekkora gazdasági súlyt) sokak számára fontos. Ehhez persze az adott szakterület méretének ismerete is szükséges.

A KSH (Központi Statisztikai Hivatal) közelmúltban megújított (átrendezett) tájékoztatási adatbázisában továbbra is rengeteg információ érhető el.

Ezek közül mi az erdőgazdálkodók (TEÁOR 02), a fafefoldolgozók (TEÁOR 16) és a bútorgyártók (TEÁOR 31) adattábláit kerestük elő, amelyben 2013-2019. gazdasági évekre összesítve mutatják az ágazatokban működő cégek számát, a náluk alkalmazásban állók létszámát és a vállalkozások által elért árbevétel nagyságát.

A fő számok összestve:

 

Az ágazati adatsorok alapján készítettük el a következő három garfikont.

A számokból látható folyamatok elemzését, értékelését ez alkalommal a kedves olvasóra bízzuk.

(A grafikonok - új ablakban megnyitva nagyobb méretben vizsgálhatóak.)
 

 



Tóth János, FATÁJ

www.fataj.hu

 

Kapcsolódó cikkek

Egyoldalú bérfejlesztés a Mol Nyrt.-nél és a Mol Petrolkémiánál

2022. február 08. 09:05
2022. február 4-én a a Mol Nyrt. és a Mol Petrolkémia a bérfejlesztésre és a kompenzációs mellékletre vonatkozó tárgyalásokat megállapodás hiányában lezárta, és bejelentette, hogy a bérfejlesztést a vállalatok egyoldalúan hajtják végre. A szakszervezetek tiltakoznak, és közös demonstrációt terveznek.

Csalóka az 550 ezer forintos átlagbér, a kisebb cégeknél lassabb a bérfelzárkózás

2022. április 28. 09:34
Elvileg közel 550 ezer forint ma Magyarországon a bruttó átlagkereset, az éves emelkedés elvileg 30 százalék feletti. Ez a szám azonban csalóka. Eltekintve a béremelést felhúzó egyszeri juttatásoktól - pl. fegyverpénz - az 5 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató vállalkozásokban alapvetően lassabban nőttek a bérek, mint a nemzetgazdaság egészében.